Nyolc hónapos terhes vagyok és a férjemmel folyamatosan veszekszünk. Mit tehetnék?

A 6:32-es válaszában sok igazság van. Persze a Ti helyzetetek (a leírásod szerint) más, de én is voltam olyan helyzetben, amit ő is írt.

Régebben is alapból szoktam segíteni a házimunkában, a párom terhessége alatt próbáltam még többet segíteni, vagy ha segíteni nem tudtam, legalább vele lenni. De erre a "köszönöm" helyett azt kaptam, hogy "nagyon szarul teregetsz", "miért most mostad fel a konyhát, miért nem később?", "nem jól mosogatsz, rosszul pakolod fel a szárítóra". Arra pedig, hogy igyekeztem mellette lenni: "foglalkozhattál volna inkább olyan dolgokkal, amik egy férfihez illenek, szoba kifestés, stb". Lehet hogy erre írták belgáék az "azabaj" című számot? :-)

Mindegy, hidd el, nagyon el tudja lökni magától az embert egy ilyen nő! De ne érts félre, nem azt mondom, hogy Te is ilyen vagy, ezt neked kell tudnod, látnod, ha magadba nézel. Ma már én sem vagyok hajlandó csak úgy kedvességből elmosogatni, kiteregetni, porszívózni, felseperni, felmosni, rendet rakni. Minek csináljam, ha csak a baj van belőle, és nem leszek tőle jobb, csak rosszabb??? Ha ez kellett, hát csinálja meg maga, terhesen! És ma már nem okoz lelkiismeretfurdalást, hogy ő takarítja végig egyedül a lakást, amíg én elvonulok a garázsomba férfias dolgokat művelni! Így még rosszabb vagyok a szemében, de nem én kezdtem. Sok nő miért képzeli azt, hogy a terhességük mindenre felhatalmazza őket? Elhiszem, hogy dolgoznak a hormonok, de attól még tudni kellene, ismerni kellene a határokat, és tiszteletben kellene tartani őket. Nehéz egy köszönömöt mondani? Nehéz azt meglátni, hogy a másik segíteni akar, nem ártani ezekkel a dolgokkal? Persze, férfiként nyilván el sem tudjuk képzelni, hogy mi játszódik le egy nőben ilyenkor. De akkor sem tudom az ilyen dolgokat elfogadni. Az, hogy a Te férjed már az elejétől nem segít, vagy eleve ilyen lesz...om természetű... Nem tudom, mivel lehetne helyrebillenteni, de meg kell tenni valamilyen módon. Ami nem túl brutális, mégis hatásos. Pl. tényleg megbeszélitek, hogy elmész egy hétvégére szüleidhez, ő pedig legyen egyedül egy kicsit. Esetleg megemlíted, hogy ott legalább segít Neked valaki. Valami ilyesmit tudok elképzelni, amivel azért nem esel át a ló túloldalára, és nem csak ellököd vele, hanem észhez téríted...

"Nagyanyáink nagycsaládban éltek, ahol mindig kéznél volt egy (általában nő) rokon, aki segített.

Napjainkban sem dolgoznak a nők az utolsó percig. "

Nagyanyáink idejében már régen nem éltek nagycsaládban, nem volt kéznél rokon, mert mindenkinek KELLETT dolgoznia. A nök pedig rendszerint igenis az utolsó percig dolgoztak. Még abban az idöben is, amikor tényleg volt nagycsalád - a terhes nök is dolgoztak a földeken, megszültek és pár nap múlva már megint ott voltak, és csinálták a dolgukat.

Tudod, anyukám (ezelött 50- 60 évveli idöszakban) volt velünk terhes, és eszébe se jutot volna hisztizni amiatt, hogy a férje nem csinálja a háztartást meg nem vigyáz a gyerek(ek)re - pedig egyedül voltak, az egész rokonság több 100 km-re élt tölük, tehát NEM volt nagycsalád. A férj dolgozott napi 10-14 órát fizikai munkát, amikor hazajött, akkor már természetesen nem kezdett otthon még valamit csinálni. Anyukám napi 8 órában dolgozott a munkahelyén (szabóként), utána elvégezte a házimunkákat - és igenis az utolsó percig dolgozott, a munkahelyéröl ment szülni mint a hármunkkal.

Én - ma már nagymama - szintén nem a férjemtöl vártam el, hogy az otthoni munkákat elvégezze, az ö dolga volt az, hogy a megélhetésünket biztositsa. Az én fizetésem (egyetemi végzettség ellenére) jóval kevesebb volt, igy természetesen több otthoni maradt rám. Mind a három gyerekkel szülés elött nem voltam otthon, az utolsó napig dolgoztam, és eszembe se jutott volna, hogy emiatt hisztizzek. Ez egyébként csak két személyes példa, de ebenn a korosztályban ez volt a normális, senkinek sem jutott volna eszébe, hogy azért, mert terhes, nem szabad semmi csinálnia, és a férjnek meg a napi munka mellett még a feleség munkáját is el kell végeznie, ezen kivül álllandóan kényeztetni, babusgatni, hogy nehogy megsérüljön a lelkecskéje.

Szerintem te is jobban tennéd, ha visszatérnél a realitásba, mert ezzel a hülye hisztis hozzáállással csak azt éred el, hogy rövid idön belül elege lesz a férjednek egy ilyen hisztis nöböl - és lehetsz egyedül álló anya, aki megint csak nyavalyog, hogy milyen rossz is a sorsa, pedig az egészet CSAK saját magának köszsönheti.

Szia!

Nekem 2 hetem van még hátra a szülésig, úgyhogy tudom, milyen helyzetben vagy. Megértelek, elhiszem, hogy nehéz. Én is hisztis vagyok, nem jó semmi, ennek ellenére én is megcsinálom a dolgom (mint te). A férjemnek volt egy jó mondata 1-2 hete, miután kritizáltam a művét: "ha nem tetszik, ahogy csinálom, akkor csináld te" - tényleg van benne valami, ha nem készül szétverni a házat, akkor én is lehetek kedves vele.

A másik, hogy egy ideje nem babusgatott, amit én nagyon sérelmeztem, mire közölte, hogy házsártos sárkány lettem, imád, de nem ilyen nőt vett el.... No igen. Lehet.

Nálatok nem ez a helyzet? Ha szépen megkéred, és ha jól csinálja, megdicséred, akkor szerintem többet is fog segíteni. Persze csak akkor, ha van benne hajlandóság. Ha nincs: nagy baj van, hogyhogy korábban nem tűnt fel?

08:39-nek:

Megszépítő messzeség - biztos vagyok benne, hogy amikor nagyanyáink voltak terhesek, ők sem viselték játszi könnyedséggel. Biztos Ön sem ugrándozott 9 hónapos terhesen, csak ezek az emlékek idővel megfakulnak, ami nem baj, de ugyan ne nézzünk már le mindenkit, akinek gondjai vannak! A hisztisségről meg annyit, hogy Ön sem tudhatja, hogy mitől hisztis a kismama. Engem például az készít ki, hogy NEM dolgozhatok, be vagyok zárva a négy fal közé, holott egy éve ilyenkor még 2 állásom volt, mellette pedig a háztartás. Megbolondulok attól, hogy fizikailag képtelen vagyok megcsinálni olyan dolgokat, amelyeket korábban könnyedén elvégeztem. Utolsó dolog: nagyanyáinkra nem figyeltek annyira, mikor terhesek voltak - akkoriban még több gyereket vállaltak a nők, és a csecsemőhalandóság is sokkal nagyobb volt. Ma már azt a kevés gyereket meg kell becsülni, mert nagyon kevesen vagyunk - Önnek is a hisztis kismamák és gyerekeik fogják kifizetni a nyugdíjat.

Gyakorlatilag 8:35-ös leírta, amit akartam.

A terhes nő valahogy elfelejti, hogy a férfi minden nap dolgozni megy, és ott tölti a napjai "jobbik" felét. Utazással ez az idő 10 óra, gyári munkásoknak még több is lehet. Mintha a nő elfelejtené, hogy mennyire kimerítő is tud lenni a koránkelés, a készülődés, hogy tiptop állapotba hozzuk magunkat, maga a munka, ami legtöbbször monoton robot, az utazás.. És amikor hazaérünk, azzal fogadnak, hogy csináljuk ezt, csináljuk azt.. Nem kérnek, parancsolnak, és ha nem tetszik ahogy csináljuk, kritizálnak. Ha mi ajánljuk fel a segítséget, akkor is kritizálnak, önérzeteskednek, egy köszönöm-öt nem lehet hallani. Csodálkozik a nő, hogy elmegy a kedvünk az önkéntes segítségnyújtástól? Nem fogom nagyon kisebbíteni a házimunka nehézségét, de egyszerűen nem hiszem el, hogy az egy egész napot elvenne a nők életéből. Ez szimpla hazugság, mert én is voltam önellátó egy évig az albérletben, munka nélkül, és a napi feladatok soha nem vettek igénybe többet, mint 2 óra, és ebben mosás, vasalás, mosogatás, söprés, felmosás, rámolás, portörlés, és fürdőszobatakarítás is volt, tehát amikor nem kellett mosni-vasalni, az egész megvolt 1 óra alatt!

Ha az ember terhes, akkor szép lassan, kényelmesen megcsinálja ezeket 3 órára elosztva, és kész! Mi van a többi idővel? Net, fekvés, Született feleségek? És akkor este hazajön az ura, akit elhord minden szemétnek, miközben ő maga valószínűleg még kevesebbet dolgozott, mint a kenyérkereső. Ugyan hadd engedje már meg magának az ember, hogy munka után azt csinálja, amit szeretne! Állandóan azt éreztem, hogy bárcsak napi 18 órát dolgozhatnék, mert akkor csak aludni kell hazajárni, és nem kell hallgatni az asszony pocskondiázását.

Ez egyébként egy kapcsolat halálát is okozhatja, és okozza is sok esetben. Ha egy férfi munkáját nem becsülik meg, és megsértik az önérzetét, akkor elkezd kiábrándulni, és értelmetlennek érzi az erőfeszítést, amit a családjáért tesz. Ha csak egy robotoló állatként érzi magát valaki, akkor az előbb-utóbb el akar majd szabadulni.

Tehát asszonyok, - akár terhesek, akár nem - vegyétek ezt is mind figyelembe, amikor legközelebb rá akartok ripakodni a férjetekre, vagy zsörtölődtök vele.

A 08:39-es vagyok és nem megszépitö messzeség, amit irtam.

A nyugdijamat meg nem a hisztis kiamamák fizetki ki, legfeljebb a saját gyerekeim, akik már szintén szültek, és nem hisztiztek, mert amikor elkezdték, akkor figyelmeztettem öket, hogy ezzel csak a férjüket vaditják el.

Azt viszont meg tudom érteni, ha a kedves válaszoló ideges az otthonüléstöl, ez engem is kikészitene.

Mi nők, főleg kismamák (34 hetes terhes vagyok, úgyhogy értem a lelki megborulást, a tripla bokát) imádjuk gerjeszteni a feszültséget, tök feleslegesen.

Egy alkalom után rájöttem, hogy nem a férjemmel, velem van a baj. Ha kedves, akkor nem kell babusgatni, nem vagyok gyerek, ha nem, akkor az a baj, ha elmosogat, miért olyan lassan stb. A válasza csak ennyi volt, eddig is így csináltam, eddig jó volt, most miért nem?! Akkor döntöttem el, hogy tudatosan beveszem a lesz.rom tablettát, hülyeségen ne rágódjon és ne akadjon ki az ember. Inkább megköszönöm a segítséget, utána összebújunk és béke van.

Próbálj meg máshogy hozzáállni te is.

- Soha nem vigyázol a gyerekre!- helyett: nincs kedvetek fiús napot tartani?

- Nem masszírozol meg soha!- helyett: tusolhatnánk együtt, utána nincs kedved megnyomkodni a hátam, olyan jól esne.

Hagyd meg neki azt a kis netezési, tv nézési időt, ha hazaér, neki is le kell ereszteni, áthangolódni "otthonra". Amint belép és te támadod, mint egy sárkány, tényleg utálni fog otthon lenni.