Párom lánya utálja a közös gyermekünket, mit tehetnék?

Én teljesen megértem a lányt. Bár lehet, hogy azért, mert én is hasonló helyzetben vagyok. Jó, az én apámnak nincs barátnője, se gyereke, de vannak ilyen kis nőcskéi. És nagyon jól tudom milyenek ezek a lányok. Te is, mivel csak az apuka elmondása alapján ismered a sztorit, és naivan elhiszed neki. Apám k.rvái is ezért utálnak mindig engem, mert én vagyok a rossz apám előadásaiban.

Szóval, lehet hogy valamiről nem tudsz. Lehet az is, hogy 11 év alatt az anyuka belenevelte ezt a gyűlöletet, lehet hogy saját maga alakította ki, mivel hogy az apja tulajdonképpen felé sem nézett 11 évig. Ne várjátok hogy most mosolyogjon, hogy végre, foglalkozni akartok vele!

Hát ne is haragudj de szerencsétlen lánynak miért is kellene érdeklődnie az apja iránt, aki nem szerette annyira őt, hogy megpróbálja rendbehozni a kapcsolatot a családjával, nem szerette annyira, hogy megpróbálja támogatni, nem szerette annyira, hogy ha legalább nem tudja támogatni, akkor tartsa vele a kapcsolatot, találkozzon vele, hanem helyette hallani se akart felőle, kitakarodott külföldre? És miért kellene érdekelnie őt az apja akárhányadik nője, aki szült neki egy gyereket? Az a gyerek neki nem a testvére, ő nem ismeri sem az apját (akárhogy is próbálkozik 1-2 éve, soha nem fogja tudni jóvátenni azokat a sebeket, amiket egy 6 éves kisgyermekben okozott!!!), sem téged, sem a gyereketeket. Semmi oka hogy bármiféle szeretetet is érezzen az apja iránt azután ahogy az viselkedett, nemhogy még az új családjához is jó pofát vágjon.

Én megértem a lányt, és sajnálom. Nektek kellene vele minél megértőbbnek lenni, ha bármilyen kapcsolatot is akartok vele a jövőben, akkor törődni vele rengeteget, és az apjának elmagyarázni neki, hogy miért is tett így, miért hagyta el őt, miért nem foglalkozott vele, esetleg bebizonyítania, hogy megbánta! De nem, ti csak elvártok, ahelyett, hogy megpróbálnátok megérteni... rosszul vagyok.

Én teljesen megértem a lányt, én is 17 vagyok és van egy 3 hónapos féltestvérem. Mondjuk velem foglalkozik az apukám, de érezhetően kevesebbet, ráadásul én egyke voltam eddig, hát, nagyon nehéz. Az öcsémet nagyon szeretem, mert ő nem tehet semmiről, amiatt haragszom apukámra, mert meg sem beszélte velem, hogy szeretnének gyereket a párjával, teljesen hideg zuhanyként ért a dolog.

De gondolj bele, hogy azt a lány elhagyta az apja, mikor 6 éves volt, aztán évekig nem hallott felőle, és most próbál jópofizni, miközben van egy másik gyereke, akiről adott esetben jobban gondoskodik, pedig ugyanúgy a gyereke, mint a lány, ugyanazt a bánásmódot érdemelné. Szerintem érthető, hogy nem szívesen megy hozzátok, hagyjátok békén, ne keressétek és ne erőltessétek a találkozást.

Hiszti???

Kíváncsi vagyok mit szólnának egyesek, ha tőlük várnák el, hogy szeressenek valakit, aki ellen ellenszenvet éreznek..Felnőtt ember nem bírná elviselni, nemhogy egy gyerek. Csak itt sokan abban a hitben vannak, hogy a kisbaba az húúú csak jó lehet meg cuki..álomvilág.

Miféle hiszti? Ha valamelyik szülőm elhagyná a családját, ránk se nézne évekig, külföldön élne a nőjével, és a legkevésbé sem segítene a megmaradt szülőmnek a felnevelésben, én sz@rnék rá (szembeköpést érdemelne, nem apa volt...), a nőjére, meg a gyerekére is, akit nem tekintetnék a testvéremnek, pedig felnőtt ember vagyok, ennek ellenére nem tudnám feldolgozni a szüleim elválását, más embernek gyerekcsinálását. Gondold már egy kicsit végig.

Még ha békében válnának el, akkor sem tudnám elfogadni, megérteni, hogy más, idegen! emberrel vannak együtt, őszintén bántana a dolog, és nem tudnám feldolgozni, hogy nem egymással vannak együtt hanem jött-ment idegenekkel, aztán netán még gyereket is csinálnak velük...én sem lennék rá kíváncsi (és főleg nem dicsérgetném, nézegetném)!!!

Én már korábban válaszoltam (a 17 éves vagyok 3 hónapos kistesóval) és bár mint mondtam, megértem a 17 éves KAMASZ hozzáállását, de azt nem tudom megérteni, hogy felnőtt emberek nem tudnák ezt a szituációt feldolgozni. Én 15 évesen úgy álltam hozzá apukám élettársához, hogy "ha te szereted, nem lehet rossz ember", persze ez feltételezi, hogy nagyon szeretem apukámat és nagyon jó a kapcsolatunk. És bár sosem mondta, és amikor ezt mondtam engem sem ez motivált, de tudom, hogy akkor nagyon büszke volt rám és hogy örömet okoztam ezzel neki. És azt is tudom, hogy mai napig boldoggá teszi, hogy ennyire jól kijövök az élettársával és újabban, hogy ennyire szeretem az öcsémet.

Szóval tegyük fel, hogy jóban vagytok az édesapátokkal, és érthető, hogy nehéz elfogadni az új helyzetet, de miért akartok fájdalmat okozni neki azzal, hogy meg sem próbáljátok elfogadni az új párját? Lehet, hogy egy nagyszerű ember, és nemcsak megbántjátok apukátokat, de a párját is és ráadásul lehet, hogy elszalasztotok egy nagyon jó ismerős/barát lehetőségét.

mellesleg csak Te gondolod, hogy olyan kis cuki egy 6 hónapos babóca, mert a tiéd, de más ezt nem biztos, hogy át tudja érezni.

egyes nők minden babócát imádattal lesnek, míg sokan, akár a már családanyák közül is, nem találják olyan édesnek a kicsiket, a sajátjukat igen, de a másét idegesítőnek tartják inkább.

az is más, ha egy barátnő gyerekéről van szó, na de, ha még csak nem is szeretjük a pici édesanyját, hogyan is nézhetnék a babócájára jó szívvel.