Nem tudom elfelejteni egy első, nagy szerelmemet? Mit tegyek, hogy elfeljtsem? Neki már családja van, és 2 szép gyermeke.

Miért kellene elfelejteni? Az életed része. Túl kell lépni a múlton, nem pedig elfelejteni. Ma Ő foglalt, remélhetőleg boldog is. Ha szereted, becsülöd, tiszteled Őt, akkor ezt figyelembe kell venned.

Én azt tapasztaltam, hogy akkor nem tudok túllépni, ha legbelül azt érzem, vagy akár tudatosan gondolom is, hogy ez a kapcsolat nem zárult le számomra megnyugtatóan. Valaki tartozik valakinek. Ha én tartozom, akkor azt meg tudom adni valamiképp, csak ki kell találnom hogyan? Nehezebb, ha nekem tartoznak, akkor le kell írnom a veszteséget a megfelelő rovatba...

én is azt hittem, h mindig az 1. szerelmem után fogok vágyakozni, keseregni...pedig nem is volt benne semmi különleges...1 alacsony, pattanásos, csúnyácska srác volt idióta poénokkal...de v.miért mégis őt szerettem, mert ő ő volt, máig nem tudom, mi fogott meg benne.

aztán találkoztam egy nagyon helyes, nagyon inteligens, nem beteg humorú férfival...mivel úgy éreztem, esélyem sem lehet 1 ilyen pasinál, csak haverkodtam, teljesen laza voltam. nem volt célom meghódítani.

engem lepett meg a legjobban, mikor bevallotta, h szeret...azóta együtt vagyunk, és már csak annyit látok, mennyivel több, értékesebb személy, mint az 1. nagy szerelmem.

nem szabad az 1.nél leragadni, hagyni, h elfusson melletted az élet!

ami még érdekes, h engem 1 más lány miatt hagyott el...hosszú évekig együtt jártak, aztán szakítottak. nemrég újra találkoztunk, felvette velem a kapcsolatot.

mivel nem tudta, h van vkim, megkérdezte, összejönnék-e újra vele...én meg mondtam, h az a vonat már elment...igaza van egyik előzőnek: a sorsnak fura humora van.

Én azt vettem észre, hogy az az első nagy szerelem, ami általában örök nyomot hagy, az 20 éves korunk körül történik meg velünk. És ebből arra következtettem a magam életében is, hogy nem Ő volt olyan különleges, csak én voltam 20 éves. Értitek mit akarok mondani? Ha ma ismerném meg őt, és beleszeretnék is, már nem úgy szeretném mint 20 évesen. Nem olyan naívan, olyan mély hittel abban, hogy létezik IGAZI és egyetlen és örök meg blablabla...

Úgy szeretném, ahogy a mostani páromat: kicsit szomorúan, tudva azt, hogy soha nem birtokolhatom őt és soha nem hihetek egészen abban, hogy neki is én vagyok az igazi örökre. Mert hát ugye az igazi a másik feled, pótolhatatlan, egyetlen, nincs több belőle a világon...

Aztán rájössz, hogy mese. De jó is, hogy az, mert így többször is megtalálhatod a párod. Nagyon szomorú lenne, ha csak egyetlen igazi volna. Mert akkor tényleg örökre magányos maradnál, amikor vége. Én így hittem 20 évesen. És annyira hittem benne, hogy 10 évig nem szerettem mást.

Aztán egyszercsak amikor már nem számítottam rá, szerelmes lettem...:)))