Miért nem jön velem anya sehova se el?

Van elérhető távolságban (mondjuk a suliban) pszichológus, akivel beszélhetnél? Ő tudna neked érdemi tanácsot adni, mi csak találgatni tudunk. Olvastam róla, hogy vannak olyan típusú nők, akik egy bizonyos életkor után vetélytársat látnak a saját lányukban, és kerülik vele a kontaktust.

Lehet, hogy hülyeséget írtam, de ez is egy lehetőség.

Persze az is lehet, hogy túl sokat dolgozik, talán pont emberekkel, és egyszerűen szüksége van arra, hogy néha egyedül legyen, vagy csak magával foglalkozzon. Ez persze nem mentség a viselkedésére, hiszen ANYA, és neked szükséged lenne rá. Írhatnám, hogy örülnie kellene neki, hogy szeretsz vele lenni - és ez így is van -, de tényleg nem tudom, mi lehet a háttérben. Erre lenne jó egy beszélgetés a pszichológussal.

Addig is azt tanácsolom neked, hogy továbbra is próbáld magaddal csábítani, ne add fel, mert ha egyszer eltávolodsz tőle, nagyon nehéz a visszaút, és még sokáig szükséged lesz rá.

Szerencses anyukad,szeretnem ha nekem is ilyen lanyom lenne,hogy majd akarjon velem barmit is csinalni.persze ez meg csak alom egyenlore,meg pici.

segiteni nem tudok,nekem anyuval nagyon jo a viszonyunk,valahogy egymasra vagyunk hangolva,minden nap talizunk,pedig mar 8eve kulon elunk.

ne add fel,probalkozz,mond el neki hogy most van szukseged atarsasagara,ha most kihagyjatok ezt a lehetoseget olyan nagy lesz a tavolsag kozetetek hogy kesobb ez nem allithato vissza,vagy nagyon nehezen.

Talán kicsit korán lettél Neki, és a fiatal éveit rád kellett fordítsa, pelus, etetés minden egyéb, évekig, csak a gyerek központúság, és talán most ért oda, hogy elege van. Ez rosszul hangzik tudom, nem belőled van elege ne úgy értsd ! Hanem elfáradt. Kikapcsolódni kíván és nem a családdal, mert eddig sok idejét a családjára szánta.

Tudod nekem két kicsim van, és néha tök így érzek, Én és a férjem amennyit csak tudunk velük vagyunk, odaadni kis időre sem tudjuk őket senkinek és igen néha belefáradunk. Kikapcsolódni nem tudunk, csak ha már erősebben rájuk szólunk, hogy márpedig most ketten a szobátokban játszotok, míg be nem megyünk értetek. Mindenkinek kell egy kis szabadság, próbálj vele beszélni, hogy megérted ezt, csak azért legyen rád is egy kis ideje. Kitalálhattok egy napot egy héten min. ami a ti időtök lenne, az pedig ne bántson, ha mással is ki akar kapcsolódni.

Remélem sikerül, mert nagyon jó lánynak tűnsz, nem lenne jó, ha eltávolodnátok egymástól. Általában egy anyának illik mondani a gyerekének, hogy megértelek, de így kell akkor is csinálni ..., most fordítsd ezt meg. Értsd meg te, hátha változik valami.

Sok sikert !

Nagyon sajnálom, hogy ez a helyzeted.

No akkor próbálj meg gondolkozni, hogy mi volt kettőtöknek egy nagyon szép élménye együtt. És állj elé és mond meg neki szépen, hogy neked az mennyire hiányzik, megtehetnétek e ismét. Valahogy el kellene kezdeni visszahozni hozzád anyukádat. Fiatalnak érzi ám magát még egy 33 éves, néha majdnem, mint egy tini, ha bulizós volt. De ez nem kifogás, legyen olyan, de szeretném, ha valami olyat tudna itt vagy bárhol neked javasolni valaki, amit megtudnál próbálni, és beválna.

Nem kell elmenni ehhez feltétlenül, ha otthon csinálnátok együtt valami kezdetnek is jó lenne. Együtt takarítani zenére amit szerettek pl.

Szerintem tudod, mi lehet a baj? Persze, csak találgatás. Ha belegondolsz, a fiatalkora nagy részét az töltötte ki, hogy egy kis család körül ugrál (ahogy írtad, úgy 10-11 éves korodig, tehát kb. 19 éves korától 30 éves koráig). És biztosan szeretettel tette, de talán mostanában elkapta egy olyan érzés, hogy szeretne újra élni, bepótolni, amit a húszas éveiben elmulasztott, magával foglalkozni kizárólag, mintha se kutyája, se macskája nem lenne. Tuodm, nagyon fájhat neked ez a folyamatos visszautasítás, de légy vele türelmes, mondd neki sokszor, hogy mennyire szereted, és ne aggódj, az idő majd megoldja, el fog ez múlni. Ha egyedül szeretne maradni, csak hagyd, most hagyj neki kis időt, és figyeld meg, nemsokára Ő fogja keresni a társaságod.

Én példám: 33 éves vagyok, van egy 2 éves kislányom. Én végigbuliztam, utazgattam, duhajkodtam a húszas éveimet, és mégis nehéz most. Az életemet jelen pillanatban a házimunka, takarítás, mosás, főzés, bevásárlás, gyerek után rohangálás teszi ki javarészt. Időnként legszívesebben csak úgy kimennék az ajtón, és kész, bele a világba. Pedig Én aztán semmit nem mulasztottam el az elmúlt 10-12 évben. Mégis néha ott a gondolat az agyamban, hogy bár visszakapnám a régi életem, ha csak egy napra is, mikor magamon kívül mással nem kellett foglalkoznom.

Remélem segítettem, hogy lásd más szemszögből a dolgot.