Maradjak egy kis faluban vagy menjek valamelyik nagyobb, messzebb városba?
Röviden a sztori:
Most diplomáztam, egy kis faluban lakom az egyik megyeszékhelyhez közel (Kelet-Magyarország). Nem találok a végzettségemnek megfelelő munkát, de még olyat sem, aminek csak egy kicsit köze van a diplomámhoz.
Már kb.2 hónapja keresgetek, de tényleg semmi lehetőség.Persze Pesten és az ország nyugati felében lenne, első keresére 54-et találtam. Az akadály ami miatt még nem szedtem a sátorfámat, az a család, vagyis anyukám. Ő egy éve beteg lett, az elméjével van gond, már nem annyira súlyos, sokat javult, de egyedül hagyni fél napnál (9-10 óra) többet nem lehet. Velem él, tesóm már elköltözött régen, már neki külön családja van egy másik községben. Apám már meghalt. Ha elmegyek máshová (mondjuk Pestre), anyukámat nem tudom hová tenni. Jöhetne velem, nem azzal van a gond, hanem hogy napközben nem zárhatom rá az ajtót minden nap amikor dolgozni mennék. Itt mindenki tudja miért lett beteg, mi történt vele, mindenki ismeri, ha elmegy boltba segítenek neki, szomszédokkal beszélgethet, rokonok is pár házra laknak, sok az ismerős, akihez el szokott menni napközben, mindenki megpróbál segíteni, ahol tud. Ha elmennénk máshová, ott senkit nem ismernénk, nagyobb városban meg ki sem lehetne egyedül engedni mert eltévedne.
Másra nem tudom bízni, szociális otthonba nem akarom adni, mert kötődik hozzám nagyon, mellesleg nincs is rá pénzem.
Mit csináljak? Menjek el gyárba dolgozni, mint akinek 8 általánosa van, diplomával?
Mert sokáig itthon nem maradhatok, már csak az anyagiak miatt sem.
Szia!
Ez nagyon nehéz helyzet.
Megértem, hogy ragaszkodsz anyukádhoz, de mérlegelned kell. Ha most elmész gyárba dolgozni, akkor esélyed sem lesz, hogy valaha is a diplomádnak megfelelő állást találsz. Gondolom nem azért tanultál, hogy a szalag mellett kulizzál.
Valami köztes megoldást kéne találni, olyat, ami napközbeni ellátást biztosít, de egyébként otthon van veled.
De én úgy gondolom, hogy nem csak a te édesanyád, hanem a tesódé is. Vele próbáltad végiggondolni, hogy mit tudtok tenni?
Szerintem most anyukád a legfontosabb, nem pedig a karriered! Egyébként most nem nagyon keresik a diplomásokat, hátha 1 év múlva lesz már neked megfelelő valahol a közelben, addig én a te helyedben elmennék valami gyárba! Még mindig jobb, mint a semmi!
Nekem felsőfokú szakképesítésem van, mégis egy gyárban melózom, mert jelenleg nincs olyan munka, ami a végzettségemnek megfelelő lenne és a közelben, de dolgozni meg muszáj! Én az ország másik végébe nem mennék el egy meló miatt!És most iyen helyzetben nem nagyon ugrálok, örülök, hogy van egyátalán munkám!
Amikor anyukám beteg lett, az első pár hónapban 24 órás felügyelet kellett neki, egy percre nem lehetett magára hagyni (még a mellékhelyiségbe is menni kellett vele, mert nem lehetett tudni, hogy mivel mit csinál, annyira zavart volt). Akkor mérlegelt a család, hogy mi lenne neki jó, 3 hétre megpróbáltuk a helyi idősek otthonába elhelyezni, próbaként, de minden napot végigsírt, nem evett, lefogyott, de a legnagyobb gond az volt, hogy nem törődtek vele, inkább rácsukták az ajtót, mintsem foglalkozzanak vele. Pár nap után azon vettem magam észre, hogy reggel 8tól este 10ig, míg el nem alszik, vele vagyok az Otthonban. És 3 hét után eldöntöttem, hogy hazahozom, akkor inkább vele leszek, de itthon. Az egész család (nagyanyám, keresztanyám, nagynényjém, szóval mindenki) ellene volt, hogy hazahozzam. Megmondták, ha hazahozom, magamra vagyok utalva. Tesómék hetente 2X, mostanába, mióta picibaba van, hetente 1X jönnek haza.
Megmondta, ha tud segít, vigyáz anyura, de nem ugy, hogy ő gondozza minden nap. Már emiatt is volt veszekedés, de már elfogadtam ezt az ő részéről, és emiatt szóba sem hoztam, hogy mi lenne ha...
Szóval családi segítség kilőve...
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!