Mi szólnátok hozzá, ha olyan anyátok lenne, aki még az unokáját se képes meglátogatni, mikor megszületett, mert elmondása szerint nincs pénze az útiköltségre?

az utóbbi időben nagyon nehéz munkát találni.

rendben van, hogy régebben kereshetett volna, de most már hiába, ha így alakult, nyilván nem fogja éhezni hagyni a másik lányát.

nem tudom, mennyiből élnek, ill. hogy mennyi az útiköltség, de ha nincs spórolt pénze, az utazás meg több, mint 5000 lenne, érthető, ha nem akar kockázatot a következő hónapra, hogy esetleg nem tud kifizetni egy számlát, vagy éhezniük kell.

Családi történet a jó szülőkről: Unokatestvérem apja (anyám öccse) nem a család szeme fénye, pénzéhes, hazudozó ember. A lányára kerek 30 évig tojt. Mostanában - hogy egyedül maradt, rájött, hogy kellene a család, próbál visszajutni.

A lányával most is ilyen, pedig már unoka van. Menjenek ők hozzá (van pénze!!), ha mégis mennek, akkor nincs kaja és fűtés, mert spórol.

Anyámtól kölcsönkért pénzt, jó fél évvel a megbeszélt határidő után fizette vissza (mert a saját lekötését nem akarta feltörni, ezért kért kölcsön). Azóta anyám se beszél vele ismét.

Nekem egy külföldre település miatt muszáj volt beszélnem vele, néhány dokumentummal csak ő tud segíteni. Majdnem dobtam egy hátast, amikor előadta, hogy nem tudja, odaadja-e a papírokat, mert ő is, mint "aggódó szülő", megérti anyámat, hogy félt. (Férjnél vagyok, lassan 30 éves.)

Ennél az aggódó szülő résznél majdnem felnevettem, mert a lányát olyan szinten letojta, hogy se anyagilag, se érzelmileg nem támogatta szinte egész életében. Se születésnap, se karácsony... Ezek után furcsa, hogy ő nevezi magát aggódó szülőnek...

diszkriminálnia tényleg nem lett volna szabad, ez súlyos hiba.

de az is az lenne, ha elzavarná a másik lányát a háztól. mégis mit csináljon? menjen el prostinak? azért ez furcsa lenne egy anyától, ha ilyesmire "kényszerítené" a lányát.

ha lenne lehetősége dolgozni, akkor nem lenne elítélendő, hogy elküldi, de a mai világban nem ez a helyzet.

Mi nem is várjuk el, hogy a nagymama jöjjön hozzánk, mi visszük hozzá az unokát. Ő is nehezen él meg - hogy miért, az nem igazán tartozik miránk -, tudjuk, hogy csak lemondás árán tudna hozzánk eljönni. Felhívni sem nagyon szokott, mi hívjuk, de nekünk sokkal kisebb összeg az a 100-150 forint, mint neki lenne ugyanez a pénz.

Próbáld félretenni a húgod iránti haragodat, féltékenységedet. Tégy próbát, hívd fel a mamát és mondd meg, hogy ti kifizetitek az utiköltségét, szeretettel várjátok mondjuk jövő hétvégén. Ha messze laktok, ajánld fel, hogy nálatok is alhat 1-2 éjszakát.

Anyám mesélte hogy az ő nagymamája soha nem foglalkozott velük, soha nem vitt nekik még egy csokit se, nem volt az hogy az anyja (mamám) elment dolgozni, és áthívta volna őt és a testvérét hogy egyenek nála ha már az anyjuk nem tudott főzni mert dolgozik.

Még mindig él a dédimamán(anyám mamája) de most is különbséget tesz a másik unokái(anyám apjának a testvérének a gyerekei) és köztünk. Első dédunokája vagyok és fel se köszönt a szülinapomon. A másik dédunokáját állandóan pénzeli. Elvárja hogy látogassuk de anno ő nem is törődött velünk.

Ha nem akarja meglátogatni az unokáját akkor ne foglalkozz vele, az ő szégyene lesz ha majd meg se ismeri őt a gyerek amikor felnő mert kis kora óta nem látta.