Olyan lelkiismeret-furdalásom van. Mi lesz, ha meghalnak?!

Szia!

Ha néha elmosogatsz, elpakolsz magad után és nem feleselsz vissza az már magában is a szeretet jele. Nem kell folyamatosan azt szajkózni, hogy mennyire szereted őket, tettekkel kell bizonyítani. Persze nem árt néha kimondani is, de alapjáraton úgy gondolom a tettek súlya sokkal nagyobb!

Biztos tudják, hogy nagyon szereted őket, mint ahogy remélhetőleg te is, hogy ők is szeretnek Téged!.)

L/19

Szia, ez a gondolat szerintem már sok emberben megfordult. A lényeg az, hogy te semmiben nem vagy hibás, hiszen a szüleid dolga és kötelessége lenne, hogy tisztában legyenek a gyerekük életével, érzéseivel, vágyaival. Rengeteg család él így sajnos, hogy nem beszélgetnek. Csak a napi felszínes dolgokról. Ha ők felnőtt létükre ilyenek, akkor legyél te az okosabb és kezdeményezz, külön-külön mind a kettőnél.

Csak úgy meséld el egy napodat, mi történt a suliban, kérd ki a véleményüket valamiről, hidd el, hogy csak a kezdet nehéz, aztán be fog indulni. Sok sikert.

Szia!

Nagyjából ennyi idős lehettem, nálunk is voltak ilyen gondok.

Nálunk az anyám nem mondta sosem, hogy szeret engem. Vagy a tesóimat. Apukám meghalt 22 éve, lett egy nevelőapám. És így nevelgettek minket.

Sosem mutatták ki, hogy szeretnek, mindig bocsánat a szóért, de köcsögök voltak velem, kiabáltak és mindenbe belekötöttek. Sosem vertek meg, de komolyan. Ez sem volt jobb. Én is ki akartam mutatni az érzéseimet anyukám felé, de Ő nem olyan típus. Persze a húgommal, igen. Őt valahogy másképp kezelték.

Én is megcsináltam a házimunkát, néha még sütöttem meglepi sütit is. És mit mondott anyám? Ezeket például: ha takarítottam, akkor puffogott, hogy de most miért így, meg minek csináltam meg, menjek dögleni a szobámba, satöbbi. Ha sütöttem, akkor meg azt, hogy minek pazarolom el a sok cuccot. Szóval köszönet az volt.

Amikor elköltöztem otthonról, akkor is megköszöntem Nekik a segítségüket, és mit kaptam? Kiabált és ordibált velem, hogy be ne tegyen a lábamat még egyszer hozzá.

Most 28 éves vagyok, van két csodás gyermekem, és egy csodás férjem, de én nem vagyok olyan, mint az anyám.

Én naponta többször elmondom a kisfiaimnak, hogy mennyire szeretem Őket, és hogy mennyire fontosak nekünk. Igaz, a picink 10 hónapos, de tudnia kell. És a nagyobbik is, naponta többször elmondja nekünk, hogy mennyire szeret minket. De az anyám a mai napig sem. Szóval ez van.

Remélem megoldódik a kapcsolatod a szüleiddel.

Szerintem főzz egy finom vacsorát és üljetek le beszélgetni. Mondd el Nekik, hogy mi a problémád.

Ki tudja? Lehet, hogy megváltozik minden, a pozitív irányba. Sok sikert!