Együttélés? Hogyan szokjam meg?

én 18 evesen koltoztem ossze a párommal, akkor kollegiumi szobaba.. laktunk ketten, laktunk sokadmagunkkal..laktunk a szuleinel..aztan most kb 8 eve ketten.. ez a legjobb, sajat lakasban ketten lakni.

szerintem orulj neki, tudod, van egy mondas, lakva ismerszik meg az ember, legalabb tudni fogjatok, hogy mindketten "kompatibilisek" vagytok egymassal ilyen téren is, remelhetoleg megerositi a kapcsolatotokat.. de most olvaslak vissza, jol emlekeztem, hogy amugy is egy szobaban laktatok, akkor nem értem mi lesz a nagy hordereju valtozas? :)

ez csak egy kovetkező lépcsőfok, orulj neki, ne felj tole!

Én 20 voltam mikor összeköltöztem a pasimmal. Borzasztóan vágytam rá, csupán amiatt mert nagyon szerelmes voltam. Nagyon vágytam rá, hogy Vele feküdjek le és mellette ébredjek fel. Örömmel mostam, főztem rá és minden nap nagyon boldog voltam, hogy hozzám jön haza. Ahhoz, hogy érett legyél az összeköltözésre, szerintem Neked is így kellene érezned.

A történetünk vége, hogy már férj és feleség vagyunk, két szép gyermekünk van, egyik fiú, másik lány. Több mint egy évtizede élünk együtt azóta is és alig várom, hogy hazajöjjön hozzám. Imádom, hogy este Vele fekszem és hogy reggel egymásra nézünk ébredéskor és azt mondjuk: szia.

első vagyok.

hat, lehet, hogy en meg a masik szelsoseg vagyok, a hazassaghoz hasonlitottad, de mióta összehazasodtunk, kb annyi a kulonbseg, hogy van rajtunk gyuru.. vagyis most csak a páromon, mert terhes vagyok, és fel vannak peffedve az ujjaim, igy en nem viselem, nehogy rámragadjon.

amugy meg pont jo a kor, mert ha ugy erzed, hogy nem tetszik, kiléphetsz belole, mert eleg fiatal vagy, sokan a megszokas meg a kenyelem miatt nem mernek lepni.. nem lehet, hogy az zavar, hogy nagyon elkonyveltek mar benneteket "egy kalap alá"?

tényleg nagyon sok jo oldala lesz, inkabb azokat vard, szerintem nagyon fogod élvezni :D meg lehet unnepelni gyertyafényes intimmasszazzsal, egyutt filmnezessel, meg egyeb dolgokkal ;)

sok boldogsagot, es ne félj, nincs miert, tenyleg

Nincs rosszabb egy elsietett döntésnél:S

Én lassan 23 leszek,és január 7-e óta lakom együtt a barátommal és édesanyjával.Tehát mondhatni,hogy ez még nem az az igazi "édeskettes".De azért ez is változás.Habár eddig is sokat voltam náluk,de együttlakni,az más.

Természetes,hogy félsz!Én is féltem,mi lesz,ha mindenen összekapunk(nem szoktunk),ha feladjuk a "függetlenségünket",ha megromlik a kapcsolatunk stb.

Először nehéz,hiszen teljesen új helyzetbe kerülsz,és ez nagy felelősséget kíván,de megéri,így válik abszolút felnőtté az ember.Szerintem nincs szebb annál,mikor HAZA várod közös otthonotokba a párod:)Összebújva elalszotok,ébredtek,együtt vezetgetitek a háztartást...ettől csak szorosabbá válik a kapcsolat.

Sok szerencsét kívánok nektek!:)

Szia!

Én életemben először 19 évesen kötöztem össze a barátommalegy kollégiumi szobába. Éltünk egy darabig ketten, aztán sokadmagunkkal (ne mvolt egyszerű három fiú egy szobában, én meg egyedüli lányként, 16 négyzetméteren), végül pedig elég brutálisan szakítottunk. Ez azonban nem vette el a kedvem attól, hogy másfél év múlva újra összeköltözzek egy fiúval, aki történetesen azóta a férjem. Nem egyszerű itt sem együttélni, lévén én kötöztem hozzájuk, hatan lakunk három szobában, a lakás elosztása borzasztó, magánéletünk semmi, anyósom meg mindig mindenbe belekotyog, gyerekekként kezel minket, különköltözés reménytelen egy darabig.

Azt tudom mondani neked, hogy ne tűzz ki határidőket. Ha úgy állsz hozzá, hogy "24-25 éves korig nem kellene ilyenkomoly kapcsolatba keveredni", megvan az esélyed arra, hogy életed legnagyobb lehetőségét hagyd ki. Ki tudja, mi lehet még ebből a kapcsolatból, de legalább később elmondhatod, hogy ilyen tapasztalataid is vannak.

Hogyan örülj neki? Hogyan fogadd el? Egyszerűen örülj annak, hogy azzal élhetsz, akivel szeretnél, hogy nyugi lesz, hogy most már bőven jut majd időd a párodra.

Azt egyébként nem értem, miért érzed a házasságot "nagy döntésnek": nekem valamiért már az első pillanattól kezdve evidens volt, hogy előbb-utóbb erre is sor fog kerülni. Az esküvő óta ugyanúgy élünk, mint előtte, semmi nem változott, csak nagyobb a biztonságérzetünk mindkettőnknek. Tehát összességében azt tudom mondani: nyugi, lazíts, ne görcsölj olyan dolgokon, amiken nem kell! :)

Szia!

Az első percben én is elgondolkodtam, de belementem a költözésbe.Azóta napról napra szerelmesebb vagyok belé, és babát várok tőle.A kezemet is megkérte.21 éves vagyok.

19 évesen örökre független szerettem volna maradni, gyerek nélkül.De Ő teljesen megváltoztatott.Vagyis nem Ő, hanem az érzések.És azóta érzem magam BOLDOGNAK!!!

Az előttem írok már leírták az érzéseket:Hazavárni...meg a többi!Már nem is tudnék nélküle, másképp élni!!

Ha szereted nincs min gondolkodni!;)