Aki volt már bántalmazás áldozata, hogyan történt?
Nem gondolom, hogy azokat kellene felelősségre vonni, akiket ért az erőszak (még ha nem is valósult meg ténylegesen)
Az meg, hogy mások túldramatizálják... minden ember más, minden embert másmilyen mértékben ér érzékenyen egy adott helyzet. Van aki egy pofont, amit egy szeretett embertől kap, egy életre megjegyzi, és tartani fog attól, hogy megint be fog következni..
A volt párom egyszer tette meg, hát utána már nem voltunk együtt. Mondjuk nem volt könnyű tőle megszabadulni. Éppen külföldön voltunk munkaügyben (amúgy akkor már terhes voltam, csak még nem látszott), és valami pitiáner dolgon összevesztünk (valami olyanon, hogy honnan indul a busz), és a szóváltás közepette nem tudott már mit hozzámvágni, ezért úgy lábszáron rúgott, hogy elterültem a nyílt utcán, két napig nem tudtam rálépni a lábamra. Ezek után én már másnap úton voltam haza. Ez volt az utolsó csepp a pohárban, mert a lelki terror azóta tartott, hogy terhes lettem, szóval már amúgy is azon a ponton voltam, hogy nem bírom ezt tovább.
Utána még sokáig zaklatott, de végül sikerült leépítenem, szerencsére már évek óta nem láttam, nem hallottam felőle semmit.
én kb. 9 éves voltam, félénk és nagyon szégyenlős kislány, a fiúk utánam jöttek a Wc-re és rámnyitottak (nem lehetett bezárni) majd kiröhögtek , ahogy ott álltam meztelenül. aztán megvertek (még a ruhámat is megtépték) és összefogdostak mindenhol (nagyon megalázó volt) és elkezdtek csókolgatni. Az éppen bejövő tanár láttára hagyták csak abba. azt mondanom sem kell ugye, hogy akkor megszakítottam minden fiú- barátságomat, és megutáltam őket örökre.Azóta félek attól a fajtól és nem tudok bennük megbízni.
18/L
Tiniként sokat jártam bulizni, 17- 18 éves korom környékén. Egyszer előfordult, hogy egy pasi meghívott egy italra, valamit belekeverhetett, mert magamról sem tudtam egy ideig. Beültem a kocsijába, és azt akarta, hogy elégítsem ki orálisan. Mivel nemet mondtam, elővett egy fegyvert, és megmutatta, hogy meg van töltve. A fejemhez tette, és azt mondta dönthetek: szopok vagy meghalok. Eléggé megijedtem, ezért megtettem. Utána kirakott a semmi közepén, gyalogolhattam vissza a városba, mert ezek után nem mertem stoppolni meg semmi.
De én is túl tettem magam ezen az élményen, nem hagyott bennem maradandó károsodást.
15:39
azért ez nagyon durva --- mármint nem maga az esemény, hanem hogy emiatt nemte nem foglalkozol fiúkkal, te jó isten .... és pszichológust nem kerestél még? hallod kb az egész életed rámegy erre a baromságra, nem????
,,Engem kiskoromban vertek meg állandóan az osztálytársaim, akikkel addig barátkoztam, lelöktek a lépcsőn, szimplán felrúgtak, össze vissza vertek... hogy miért, arra nincs magyarázat azóta se: gyenge voltam, nem álltam ki magamért, aztán rajtam ki lehetett tölteni mindent.
Belőlem is normális ember lett, azt leszámítva, hogy baráti kapcsolatokat nem tudtam kialakítani tartósan, de lehet, hogy ez más miatt van."
20L
Az iskolai bántalmazás és a családon belüli erőszak két különböző eredetű és a felszámolása sem egyforma.Mind a kettő erőszak de akkor sem ugyan az a szitu főleg a megoldása különböző.
Az osztálytársait senki sem magától válassza ki.Összevan kényszerítve a gyerek 25-30 fővel(nem tudom hányan járnak mostanába egy osztályba mert kevesebb a gyerek)mindenféle fajta gyerekkel.Van rájuk 1 pedagógus aki nem üthet meg gyereket a fegyelmezés korlátozott.Jogilag nehezen lehet szabályozni őket nem is büntethetőek nagyon.Följelenteni sem egyszerű a 14 év alatti osztálytársat egy 14 év alattinak.Aki gyengébb és érzékenyebb az osztálytársainál azokból lesz az áldozat főleg ha a tanár még védi is a támadókat.Az iskolát körülményesebb lecserélni mint egy pasit vagy munkahelyet.
Engem is vertek suliba sokat de nem volt egy bántalmazó pasim se.
Ha a kapcsolat elején érződik egy pasiról ,hogy féltékeny dirigálós az már rég rossz és váltani kell mielőtt elmérgesedik.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!