Ugye van okom szégyellni magam? Igaza van anyámnak, és tényleg nem vagyok jó semmire?

Nem lehetséges az, hogy pánikbeteg vagy, és a tüneteid a szociális fóbiára utalnak? Ezért pánikolsz be, amint emberek közé kell menned.

Mindenféle ürügyet gyártasz még magad előtt is, csak igazolódni lássék, hogy te bizony nem vagy képes elsétálni a suliig, hiszen annyira fáj a térded.

Elérkezett az ideje, hogy szembenézz végre önnön magaddal,

és ismerd el, hogy félsz az emberek között lenni.Ettől te még nem vagy kevesebb, rosszabb senkinél. Ez egy pszichés betegség, amire van gyógymód. Legfőbb ideje, hogy elmenj egy pszichológushoz, aki kirángat ebből a félelemből, vagy pszichoterápiával, vagy gyógyszerrel.

De ha nem akarsz pszichológushoz menni és szembenézni önmagaddal, akkor otthon is maraadhatsz, és élheted az életedet egyedül is, és panaszkodhatsz a világnak, milyen szerencsétlen is vagy. Megfosztva ezáltal magad mindattól, amit a fiatal életed adhat.( ismerkedés, bulik, haverok, fanta...) Ha így, ahogy most van, az életed nem működik úgy, ahogy szeretnéd, nem akarsz végre tenni is valamit magadért?

Nem értelek téged! 16 évesen mert valami elsősegélyt tanultál már fel is állítottad a diagnózist,hogy porc mozdulásod van??,EZ IGEN! A szakképzett orvosoknak ehhez több tudás kell,hogy megállapítsanak egy ilyen sérülést,de neked ez könnyen megy..

Azt sem értem,hogy 16 évesen miért nem mész el egyedül a dokihoz,ha gond van?? Én már szégyellném magam ha ennyi idősen ennyire suta lennék!

Mást sem olvasok csak azt,hogy így nem jó,úgy ne jó...

Én is azt gondolom,hogy igazából neked úgy jó ahogy van,és nem igazán akarsz változtatni rajta..(ha akarnál már megetted volna az első lépést,és elmentél volna

dokihoz)

Végül is mit akarsz? Hogy sajnáljanak vagy adjanak egy kezdő lökést???Mert ha lépni akarsz akkor EMELD FEL A valagadat és éld az életed.Menj iskolába,utána orvoshoz.Menj barátkozz..Igyekezz nem mindenért anyádat hibáztatni...

Megmondom őszintén én nagyon szívesen meghallgatnám anyád véleményét is....

Már többször is hozzászóltam a kérdésedhez, ajánlottam, hogy menj pszichológushoz, beszélgess anyukáddal. Megvádoltalak, hogy számodra ez a helyzet úgy kényelmes, ahogy van. Tudod miért osztom az észt? Van egy 17 éves fiam, aki átment ugyanezen. Csak Ő pici elsős korától. Néhány hónap suli: beilleszkedési zavar, magatartás zavar, végül ajánlották, keressünk más iskolát. Amíg ez zajlott, magántanuló volt. Aztán kezdődött elölről. 4.-ig 4 iskola. Közben pszichológus, fejlesztő pedagógus, stb... Nem volt egyszerű. Akkor derült ki, hogy a gyerek diszlexiás, de ebben a korban ezt a hiányosságot még el lehet fedni IQ-val. Magyarul amit nem tudott elolvasni, kikövetkeztette. Onnan már egyszerű lett volna, de nyomot hagyott rajta az első néhány év. Mindig kilógott a sorból, nem kereste ugyan a bajt, de az megtalálta Őt. Néha nagyon nyomorult volt a helyzet. Már testi tüneteket is produkált. De iszonyatosan akart! Felrúgták, felsegítettük, és ment tovább. Nem mondom, hogy most minden tökéletes, de az eredeti bajnak talán ha 10%-a maradt mára. És még mindig dolgozunk rajta, hogy jobb legyen. Ez az Ő akaratereje nélkül nem menne, ahogy a Te esetedben is önmagad vagy a probléma megoldókulcsa.

Indulj hát, és kapd rendbe az életedet! Ha a szüleid nem segítenek, keress egy pedagógust, barátot, bárkit, aki mankót ad a hónod alá. De nélküled ez nem fog menni!!!