Hogyan bocsássak meg az anyámnak?

Mégvalami eszembe jutott,ami megkönnyítheti a megbocsátást:

anyukád is volt kislány...volt idő, amikor nem volt vele semmi gond....de valahol elromlott az élete, minde ilyen romlás az, ami miatt, most nem tud normálisan viselkedni.

Ezeket kell megkeresni.

Ami téged illet, megpróbálhatnád kifejezni magad egy őszinte levélben. A vita hevében senki nem figyel igazán...a levél nagyobb esélyt ad a figyelemnek.

Meg kellene értened az indítékaidat. De pontosan, jobban mint hogy "azért mert tönkretette az fiatalkoromat".

- Ki vagy te?

- Az aki vagy, mennyire az anyukád terméke?

- Valóban ez vagy-e?

Nem vagy azonos azzal az emberrel, akit ő teremtett, nem vagy az ő hatása, következménye. Te egy másik ember vagy, aki torz tükörbe nézett bele, és talán teljesen el is feledkezett róla, hogy az csak egy torz tükör.

Ha ezt mind feltérképezed magadban egy alighanem többhónapos önismereti időszak során, elérkezel ahhoz a kérdéshez, hogy:

- Valóban ez vagyok? Valóban ez akarok lenni?

Amint tökéletesen tisztán kezded látni önmagadat és a szituációt, mintegy harmadik személyként, képessé válsz a megbocsátásra.

A jelenlegi ellentmondásos viselkedésed egy hangtalan sikoltás: "Nézd mit tettél velem!" "Hinnem kell benned anyám, ehhez pedig el kell ismerned, hogy mit tettél velem!" "Tudnom kell hogy hibáztál anyám, mert nem hiszem el, hogy igazad lenne!" - ezért dörgölöd az orra alá, mert azt akarod hogy bocsánatot kérjen tőled, mert azt akarod, hogy megmentsen.

Azért teszed ezt, mert úgy véled, hogy a hatása alatt vagy, pontosabban a hatása alatt AKARSZ lenni, mert úgy érzed, képesnek kellene lenned tökéletesen megbízni az anyukádban.

Ez egy teljesen ellentmondásos viselkedés, valójában egy hiszti, amelyről nem tudsz. Amikor anyukád anno elkezdte ezt a gyötrést, tudat alatt nem hitted el, hogy amit tesz, az őszinte, mert szeretted, hiszen az anyukád. Ezért 28 évesen is még mindig az ő kislánya vagy, és várod hogy bebizonyítsa, hogy a hited, miszerint ő egy jó anya ergo te egy jó ember vagy, megalapozott, és hogy megmutassa, hogy szeretetreméltó vagy. Sikoltasz, hogy észrevegye, hogy hibázott és elismerje, mert akkor megment téged.

Valójában hiába számítasz erre tőle. Ha ezzel nem nézel szembe, életed végéig az ő nem szeretett kislánya maradsz, soha nem fogsz tudni szabadulni a lánctól, mellyel nem tudatosan, de hozzáláncoltad magad.

Hinned, tudnod kell, hogy te egy önálló lény vagy, aki nem azonos azzal a kislánnyal, aki azt hiszi magáról, hogy nem méltó a szeretetre, csak azért, mert az anyja által tartott tükör ezt mutatja. Szomorú, hogy ez a legfontosabb tükör volt torz.

Ezt két módon tudod megtenni:

1. Keresel más tükröket, amelyek torzítatlanul mutatnak meg téged önmagad számára: néhány jóbarát, egy szerető pasi. (Gyerekeket még nem javaslok, mert amíg nem végzel, valószínűleg ugyanolyan torz tükröt mutatnál a saját gyerekeidnek is. Ha már van gyermeked, akkor különösen légy résen, hogy felismerd, mikor kezded el ugyanazt csinálni, amit anyukád veled.)

2. Kitartóan megpróbálod megismerni önmagad, hogy képes légy válaszolni a kérdésre: "Ki vagyok Én?" anélkül, hogy ebben anyukád torz tükrére hagyatkoznál.

Nem egyszerű, de egyáltalán nem lehetetlen.