Hogyan felejtsem el a múltat, hogy harcolhassak a jövőmért?

16 éves lány vagyok. A korom ellenére úgy érzem, pont eleget tapasztaltam az életből ahhoz, hogy tudjam, nem sétagalopp. A nyolcadik születésnapomon meghalt az Apám, és onnantól kezdve elkezdődött a pokoljárásom. A faluban, ahol élünk, mindenki elkezdett ellenünk dolgozni. Tönkretettek dolgokat a portánkon éjjel, napközben pedig a mocskos megjegyzéseket kellett hallgatnunk. Engem kiutáltak az iskolából, mindennap kék-zöld foltokkal tarkítva jöttem haza, de ökölbe szorítottam a kezemet, és azt mondtam, muszáj mennem, mert ha nem, azt hiszik, ők győztek. Végül iskolát váltottam. Aztán még egyszer. És még egyszer. Ezek után lettem szakközépiskolás. Az életemet értelmetlennek éreztem, csak fekete ruhában jártam, tanulás helyett pedig piáltam, cigiztem. Akkor voltam tizennégy éves...Anyám elvitt pszichológushoz, aki azt javasolta, pár hónapra legyek magántanuló. A pár hónapból 2 év lett...2 hete kezdtem újra az iskolát. Egyedül intéztem el a dolgaimat, és az egész család büszke rám, úgy ahogy. Hülyére tanulom magam, most is, pedig betegen vagyok itthon. Anyám pedig retteg...Hogy ha most, ma reggel nem mentem iskolába, akkor megint jön egy időszak, amikor majd semmi sem fog érdekelni, és csak fekszem az ágyban némán, és nem csinálok semmit. Én érzem, hogy nem lesz ilyen időszak, de ő nem bízik bennem, nem hisz nekem, és meg is van rá az oka. Lassan másfél éve van barátom is, Ő az, aki nagyon sok mindenre motivál - hogy rajzoljak, énekeljek, űzzem a többi "hobbimat". Azokért a pillanatokért éri meg az élet, amikor ott vagyok a barátoméknál, és együtt tanulunk...Vagy éppen vitatkozunk arról, hogy mi volt Spártában, meg mi volt a démosz. El akarom felejteni azokat a sérelmeket, amik 8 év alatt értek. Más ember akarok lenni, olyan, aki sokat megtesz másokért, de nem önfeláldozó. Úgy akarok boldog lenni, hogy boldoggá teszek vele másokat. Mit csináljak? Hogyan változtassam meg az életemet, a mentalitásomat? Vagy épp most csöppentem bele abba az életbe, amire vágytam? Sajnálom, ha hosszú lett. Le kellett írnom.