Pofátlanság lenne, ha karácsonykor pénzt kérnék ajándékba felesleges ajándákok helyett?
Legalább a kistesó megtudja, hogy nem létezik Jézuska :D
Gyerekkoromban eléggé utáltam a szomszéd kisgyereket, mondjuk most is utálom, de már 12 éves, és megmondtam neki, hogy nem létezik Mikulás, az anyjáék rakják a csomagot a csizmába :D
Azóta ő sem problémázik a csizmatakarításon :DDD
Én azért kérek pénzt mert már úgymond mindenem megvan,nincs semmire szükségem. Összeget nem montam szüleimnek, de tudom hogy nem egy-két ezret fognak hozzám vágni. Amúgy meg én azt terveztem hogy az egészet ruhákra,cipőkre és sminkre fogom költeni ugyanis imádok vásárolni. Estleg párszáz forintot meghagyok hogy a suliba vegyek valami nasit ha megkívánom.
Kérdésedre válaszolva nem bunkóság,esetleg elmonthatod majd nekik hogy mikre szeretnéd majd költeni és ennyi.
16/L
Egyszer hugomtól kaptam egy táncolós-éneklős kólásüveget. Akkor kihirdettem, hogy sértésnek veszek minden használhatatlan ajándékot a magam, és a föld erőforrásai nevében, úgyhogy fogjanak össze és vegyenek egy-két használható valamit (könyvet, gatyát, bortvát, pulcsit, akármit) és ha azt kevésnek találják, akkor toldják meg némi készpénzzel.
Nálünk működik, nem gondlja senki bunkóságnak. Én sem veszek mindenféle baromságot nekik amire semmi szükségük.
Hát nem tudom. Attól függ, milyen a családod.
Sajnos itt sokan írják, hogy egyáltalán nem foglalkoznak azzal, hogy a másik örüljön az ajándéknak, az csak egy letudandó feladat :(
Én még soha nem kaptam értelmetlen ajándékot. Mindig kideríti a család, hogy mire vágyom és azt kapom meg. Vagy ha tudják, hogy valamire szükségem van. Ugyanígy gondolkozom én is velük kapcsolatban.
De ezek szerint nálatok nem ez megy. Ebben az esetben lehet értelme pénzt kérni. Bár én megalázónak tartanám, hogy a fa alatt egy borítékot találjak, akkor inkább vegyék meg nekem a huszadik reneszánsz albumot, ha nincs jobb ötletük, mert abból sosem elég :D
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!