Miért baj másnak, ha nekünk ez a jó?
több mint 3 éve vagyunk együtt a párommal. Voltak kisebb nagyobb súrlódásaink, de ezt annak tudom be, hogy elég fiatalok voltunk mikor összejöttünk. De mára már annyira összecsiszolódtunk, hogy egy szép kiegyensúlyozott kapcsolatban élünk. Bizalom, szeretet, közös tervek, nevetések, cikizések, segítség, nagy beszélgetések...minden. Persze néha veszekszünk, nem igaz hogy nem, de ezek is csak olyan apró dolgok miatt vannak (nem anyádp.csázós veszekedések:P)
Mostanában néhány ember (évfolyamtársak az egyetemen) rájöttek, hogy idén lesz a 4. éve hogy együtt vagyunk és azóta folyamatosan azzal jönnek, hogy olyanok vagyunk mint egy "házaspár". Tényleg kiegyensúlyozottan élünk és igaz elég rég együtt vagyunk a korunkhoz képest, de azért még nem savanyodtunk be. Azóta naponta kapok ilyen hülye beszólásokat, hogy "éljek" és hogy "minek ragadtam le". Én nem ragadtam le...és élek...és nem érzem nyominak magam azért mert együtt vagyunk...sőt boldog vagyok, hogy megtaláltam ilyen korán azt akivel tervezni tudok...minek kell fikázni emiatt?
Gondolom, savanyú a szőlő, azért teszik. Ne hallgass másokra, ha neked ez így a jó, akkor így a jó! Úgy tűnik a leírásod alapján, hogy nem vágysz arra, hogy "élj" (gondolom, a nagy bulizásokat értik ezalatt). Nekem is van olyan ismerősöm, aki 18 éves kora óta együtt van a barátjával... most 25, férjhez ment, és nemrég született gyereke. Ő se "élt" soha, ha úgy vesszük... de valószínűleg nem is volt rá igénye. Ettől ő se nem rosszabb, se nem jobb, mint mások, egyszerűen csak ilyen. Nem vagyunk egyformák.
Valószínűleg te is ilyen típus vagy, nincs ezzel semmi gond. Az a lényeg, hogy te jól érezd magad, sz*rd le azt, akik beszólogatnak. Sok boldogságot! :)
25/N
köszönöm a válaszokat.
Én is hasonlóan gondolom. Emellett mert együtt vagyunk nem "haltam meg" vannak barátaim, járok ha nem is gyakran de szórakozni, kávézókba stb. Nem tudom, hogy a hosszú kapcsolat egyeseknek miért egyenlő a leamortizálódással? :-S
köszönöm:)
a házaspár szót hallottam már iróniával is és anélkül is...
de a legtöbb az a döbbenet, hogy "te jó ég..."
Mert gyermekkorukból fakadóan defektusokkal küzdenek, amit a valódi családi kép pótlására kényszercselekvésekkel kompenzálnak( Ezt ők úgy hívják "élni"). Továbbá társul hozzá szűklátókörűség, és egy csipetnyi irigység, indentitászavar. Az élet kiélésének mikéntje relatív, de addig nincs joguk ezért leszólni, amíg az ő életükre ez nem káros. A társas kapcsolat igénye idővel minden emberben előtör, ahogyan az idő előre haladtával érzékelik, hogy a támogatást adó család(Bár manapság ez már nem egyértelmű) illetve barátok elkopnak/eltűnnek (vagy a velük való lét unalomig fajul). Továbbá rájönnek, hogy egyszer megöregednek, és szükségét érzik majd, hogy tapasztalataikat átadhassák a gyermekeiknek. Ezeken felül pedig, ameddig nem tapasztalták meg, milyen is a társas kapcsolat, nem tudnak valós képet kapni arról, mi is az élet kiélése, tehát minden kritikájuk hiteltelen.
Szóval magyarul, ahogyan azt a többiek is írták, csak én valamiért hozzárizsáztam pár, általad egyáltalán nem kérdezett dolgot, Magasról kell tenni ezekre a kommentekre.(Egyébként, hogy megmagyarázzam hevességem, ez a fajta hozzáállás teljesen kiveri nálam a biztosítékot)
irigyek...
nekem is voltak ilyen csoporttársaim,folyamatosan csak zsongtak a fümelbe,hogy ez igy nem jó,fiatal vagyok,nem is illünk össze,bla bla...
megszabadultam ezektől az emberektől,és érdeks módon azóta apróságokon is ritkán veszekszünk (előtte gyakran sokmindenen)...ezek a "barátok" probáltak befolyásolni a hülyeségükkel...
23 vagyok,4.évünk nekünk is,nem vágyom minden este más pasira,meg hajnalban részegen hazajönni (17-18 éves koromban volt épp elég futó kaland,meg részegen bulizzuk szét magunkat,bőven elég volt az a másfél év,talán sok is)
ne hagyd magad befolyásolni,keress más barátokat 8más tankörbe is felvehetőek a tárgyak)
23/N
21:58
teljesen egy véleményen vagyunk:)::D
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!