Mi történne ha hirtelen özvegy lennél?És ha párod lenne?

Lelkileg nem tudom, főleg a gyerekeim miatt. Ki mennyire ismerkedne újra azt sem tudom, mert már "megszoktuk egymást" 😄

Egy férfinek mindig könnyebb, de nekem 40 felett, kisgyerekekkel biztos nem kapkodnának utánam.

Nálunk is én vagyok a logisztikai vezető,beleértve az apa dolgait is, valószínű fogalma nem lenne, mennyi minden intézendő feladat van a szürke hétköznapokban is. Neki nagy családja van, sok gyerekkel, valószínű kapna segítséget.

A fő pénzkereső ő, anyagilag nehezebb lenne, kisebb gyerek miatt nem is tudnék többet vállalni magamra, vagy csak fizetett segítséggel, amivel megint ők szívják meg, mert a szitterel lennének javarészt.

A jövőre mi már annyiban gondoltunk, hogy van befektetés ingatlanunk, ill. megbeszéltük, hogy ha valamelyikünkkel történik valami, családi ház azonnal elad, és kisebb, fenntarthatóbbra cserél (amit egy szülő is fent-és rendbe tud tartani). De ezzel megint a gyerekek szívják meg, mert ők már ideszülettek, nekik ez az otthonuk, túl nagy változás lenne.

Hasonló a felállás nálunk: 3 kisgyerek, èn (férj) főkereső, feleségem a gyerekekkel otthon. A ház hitellel.

Ha én halnék meg tutti el kéne adják a házat, anyagilag szűken lennének. Ha a felesègem, akkor nem tudom hogyan oldanàm meg a gyerekek menedzselèsèt munka mellett.

Ha idősebbek lennének (mondjuk 10 èv felett mind), akkor könnyebb lenne.

Én felelősségteljesen vállaltam két gyereket, minimális (havi 30 ezer) hitellel, végzettséggel, munkával. Szóval ha megözvegyülnék, úgy ahogy azért meglennénk.

Azt viszont nem értem, te hogy mersz 3 gyereket vállalni ógy.

Mi idősebbek vagyunk (60 fölött, a gyerekek már kiköltöztek és önálló életet élnek), és nagyon, de nagyon szeretjük egymást.

Kb a te korodban jutott eszembe ugyanez a kérdés, föleg, mert teljesen össze voltunk/vagyunk forrva a mindannapi életben, lelkileg eléggé függünk egymástól.

Mivel én vagyok a nő és a fiatalabb, statisztika szerint én maradok egyedül. (Persze lehet fordítva is, de akkor nekem mindegy, mi lesz, mert már nem vagyok).

Ezért 50 körül tudatosan elkezdtem "saját életet" kialakítani, olyan hobbikat, elfoglaltságokat keresni, ami csak az enyém. Természetesen a közös dolgokat sem hanyagoltam el, ez pluszban jött rá. Illetve a mindennapos ügyintézéseket, egyebeket is megtanultam én is elintézni, hogy legalább erről az oldaról ne legyen gondom.

Mivel nálunk már a gyerekek nem jelentenek problémát, valamennyire más a helyzetem, mint neked. De amire nem gondolsz, az az, hogy a gyerekeidnek szükségük lenne rád, valószínüleg eleve te foglalkozol velük többet, nekik dupla törés lenne, emellett a férjedet nehezen megoldható helyzet elég állítanád, mert a gyerekek, háztartás részt is meg kellene tanulnia a fokozott munka mellett, meg a szervezés, amit eddig te csináltál, igencsak megoldhatatlan lenne számára. Szóval ezen ne is gondokodj, neked esetleg jobb lenne, de a férjed meg a gyerek garantáltan belerokkanna lelkileg.

40 körül nem szabadna ennyire leírni magad, az ügyintézéseket meg lehet tanulni akár 50-60 évesen is, és meg is kell, mert nagy valószínüséggel 10 éev múlva nem lesz semmi más lehetöség, a sárga csekek addigra megszünik.

Én 50 évesen kezdtem elöször komputerrel valamit (előtte annyira nem csináltam ilyesmit, hogy bekapcsolni sem tudtam), időközben az összes befizetéseket, stb én csinálom, a párom ezeket utálta, így örül, hogy átvettem tőle. Erre te is képes vagy, csak akarni kell.

Mindenképpen azt javaslom, készülj fel valamennyire erre a helyzetre, hogy ha netán bekövetkezik, legalább a szükséges mindennapos témákat vinni tudd, már csak a gyereked miatt is.

Az nem gonoszság vagy érzéketlenség, ha előre szervezed az életedet erre az esetre is, hanem létfontosságú.