Létezik olyan, hogy valaki megszokja a hazudozást?

sajnos egy ido utan mar el is hiszi a sajat hazugsagait

Nekem van ilyen ismerősöm! Már azt sem hisszük el neki, amit kérdez. Sajnos annyira könnyen és gátlástalanul hazudik, hogy sokakat még meg tud etetni, de akik ismerjük, mindig rajtakapjuk, hogy már megint hazudott, mert nem olyan okos, hogy mindenkinek ugyanazt hazudja, vagy napok múltán egy korábbi hazugságának is ellentmond, mert nem emlékszik. Néha piti dolgokban, de sajnos nagyobbakban is. Életformája lett a hazugság.

Nekem az általános iskolában volt egy osztálytársam, aki álandóan hazudott, de szinte mindenben. Sajnos sokáig a bnője voltam, mert nem figyeltem, h milyen, de végül úgy megutáltam -.- Most középsulis 4.-es vagyok, nem igazán tartom a volt osztályommal a kapcsolatot, csak hát a facebook:) Na szóval ez az osztálytársam kb. 2 hónapja rámírt, hogy "de rég beszéltünk" stb. szöveggel, és már megint elkezdett hazudozni mindenféléről, nem értem, h van bőr a képén ennyit hazudni -.-

Igen, ez jó kifejezés, hogy "életformájává vált a hazugság". Én több ilyen embert is ismerek. Nem tudom, kicsodád, és hány éves, akit meg akarsz győzni arról, hogy helyesebb igazat mondani. Azok, akiket én ismerek, már középkorúak, és remekül elboldogulnak a hazugságaikkal. Volt, hogy szembesítettem a hazugságával, mondhatni sarokba szorítottam, de a szeme sem rebbent. Azt hiszem, túl sok előnyük származik a hazudozásból és ezért nem is akarnak változtatni az ilyen emberek. De ha megnézed a politikát, a közéletet, rájössz, hogy tényleg sokra lehet vinni folyamatos hazudozással. Kicsiben ugyanez a helyzet.

"Volt, hogy szembesítettem a hazugságával, mondhatni sarokba szorítottam, de a szeme sem rebbent"- ez így szokott lenni, és még a végén ő van felhábordva,hogy mit képzelünk :)

nem vagyok ra büszke, de en ilyen vagyok. nekem az egesz abbol indult, hogy nyilvan valamilyen önertekelesi problema miatt, többnek akartam mindig is mutatni magam, mint ami. most mar felnött vagyok, es, ha bekerülök egyuj tarsasagba mindig elhatarozom, hogy semmi hazugsag, de csak ugy jönnek maguktol a megszokott a dolgok. Egyszerüen annyira belemivodott, hogy szerintem mar nem is gondolok bele, hogy ezek nem igazak, csak ilyenkor. Es olyan fura, hogy esszel fel tudom fogni, hogy mar nem azok a dolgok szamitanak, mint 16 evesen, senkit nem erdekel, hogy apam, anyam ki, hogy alapvetöen magamert egy szerethetö ember vagyok, megis jönnek ezek a dolgok, nem tudom, mit lehet tenni ellene... remelem, hogy ez mar egy fok javulast jelent, hogy beimserem, hogy ez nem normalis...