Egy nárcisztikus szülő általában hogyan bánik a gyerekével? Milyen tulajdonságok tesznek valakit nárcivá? Mennyire erőszakosak vagy ez változó?

Kérlek, ne használd ezt a szót, csak mert épp ez a divat.

Írom ezt úgy, hogy olyan mérgező, passzív-agresszív, OCD-s anya mellett nőttem fel, hogy egy életre tönkretett.

A nárcizmus diagnózis alapján mondható ki bárkire.

Az első válaszoló igazat ír, erre lepontozzátok. Tipikus GYIK-es mentalitás.

Manapság a kérdezőhöz hasonló önjelölt pszichomókusok mindenkit nárcisztikusként tartanak számon, miután elolvasták a glamour.hu vagy a Nők Lapja „tudományos" cikkeit. Angolul ezt így nevezik: „popular psychology". Semmi köze a pszichológiához, de a köznép kevésbé értelmes rétege számára kellemes érzést biztosít, különösebb intellektuális megerőltetés nélkül. Ugyanide sorolhatnánk az ötperces IQ-teszteket, az úgynevezett horoszkópokat (amelyek egyfolytában szerelmet, pénzt és csupa jó dolgot ígérnek), stb.

Mielőtt bármibe belekezdenék, nem, nem vagyok sem pszichológus, ugyanakkor kifejezetten érdekel a pszichológia, így sokat olvasok róla.

Az amatőr tudásom alapján az apámat nárcisztikusnak gondolom. Hivatalosan nincs diagnosztizálva, és valószínűleg nem is lesz, mert kerüli a pszichológusokat, mint a tüzet.

Alapvetően engem és a testvéremet úgy kezeli, mintha a saját nyúlványa, vagy valamilyen testrésze lenne, ebből adódóan irányítani akar.

Többször rákérdezve is ugyanazt a választ adta, hogy a gyereket ő azért csinálta, hogy az majd segítsen neki, idős korában legyen ki gondozza. Ezt a gondolatmenetet ő teljesen egészségesnek találja, bármi ellenérv ezzel kapcsolatban számára szimplán hülyeség, elszaródott a világ.

Mivel a saját nyúlványaként kezel, így nyilvánvalóan az ő akarata a szent; és sérthetetlen, bármikor szüksége van valamire, azonnal ugrani kell. Magyarul, a csicskájának tart. Ha nem ugrasz, akkor komplett dührohamot kap, fenyeget és zsarolgat mindennel, ami eszébe jut.

A vele való veszekedés/vitatkozás gyakorlatilag értelmetlen, ugyanis a saját igazáról van meggyőződve, ha valamivel nem ért egyet, hiába támasztod alá 80ezer érvvel a mondanivalódat, gázlángolni kezd.

Más emlékszik rosszul, más a hülye, ő sosem. A valóságot rendszeresen ferdíti, szóval hinni sem lehet neki.

Ha esetleg eljutsz odáig, hogy rögzíted a beszélgetést, és visszajátszod neki, akkor te vagy a beteg, akinek orvos kell.

Empátiát nem használ, maximum szökőévente egyszer, ha valamiért érdeke kívánja. Ha valamivel megbánt, vagy csak történik velünk valami rossz, nem érinti meg, amíg őt nem zavarod vele. Nevetéssel ugyanez.

Egyébként fontos megjegyezni, hogy ezek nála tudat alatti dolgok, így fogalma sincs róla, hogy mit csinál.

Így háromnegyed 1kor hirtelen ennyi jutott eszembe, de később tudok még válaszolni, ha felmerül bármilyen kérdés.

Ui: akinek esetleg feltűnt, hogy eléggé külső szemmel nyilatkozok a saját apámról, a helyzet az, hogy én sosem csodáltam, sosem tiszteltem, nem rajongtam érte. Ebből adódóan a nárcisztikus ellátmányom minősége számára elég szar, szóval nem foglalkozik velem túlságosan. A tesóm ellátmánya viszont rendkívül megfelelő, így az egekbe magasztalás, majd később leértékelés, eldobás és visszaporszívózás dinamikája őt érintette inkább, így nekem szerencsére volt lehetőségem kívülről “szemlélni” az egészet. - bár ez is kezd szakadozni, mert a tesóm is kezdi ezt az egész témát érteni.

Néha nálam is bepróbálkozik a visszaporszívózással, de sikertelenül jár, így maradok a szar/haszontalan/tiszteletlen, stb gyerek szerepében. Kidobálni akar itthonról állandóan, de mivel semmi provokatív dolgot nem csinálok, így nem tudja meglépni, ugyanis azzal ő jönne ki rosszul a helyzetből. Szóval maradt az, hogy én milyen szar gyerek vagyok, erről panaszkodik mindenkinek.

#9-es vagyok.

Ez még így pluszba eszembe jutott:

Feljogosítottság és felsőbbrendűség érzés:

Rosszul reagál arra, ha például a gyerek mérges rá.

Egy egészséges szülő ha észreveszi, hogy a gyerek mérges rá, akkor valószínűleg megkérdezi, hogy mi a baj, mit csinált.

Egy nárcisztikus szülő ezzel ellentétben mivel elhiszi magáról, hogy ő tökéletes, és nem hibázhat. Nem bírja elviselni, ha a gyereke mérges rá. Ilyenkor agresszívvá válik a gyerekkel szemben, gázlángozni kezdi, és leszidja, hogy mit képzel ő magáról, hogy ilyet megenged vele szemben. Tehát a nárcisztikus szemében a gyerek neve kuss, és nincs joga haragudni, pláne nem számonkérni a szülőt, akármennyire igazságtalanul viselkedett.