Miért érzem ezt? A férjem külföldön dolgozik.

Én nagyon nem akartam,hogy kimenjen akkor volt már 1 kicsink, a másikkal várandós voltam.(6hetes)

Tudtuk,hogy nem lesz zökkenő mentes a terhességem, bejelentett biztos állása volt, és ezekért nem akartam.

De Ő ment.Aztán teltek a hónapok, megszületett a pici.Amikor kiderült,hogy nem lesz egyszerű a szülés hazajött ugyan, de 2 hetes se volt a kicsi elkezdte,hogy ő csak visszamegy.De ő egyoldalúan eldöntötte,hogy neki mennie kell.(Persze lett volna itthon munkája, tárt karokkal várták)Azóta megy az ekkor megyek-akkor megyek,mert a cég nem enged. De ha szóba hozom,hogy jöjjön el szabira vagy hasonló csak hebegés-habogás van.

Ez volt kb. 2 hónappal az után is,hogy kiment.Akkor még jobban megviselt.

Úgy érzem belefáradtam.Először nagyon rossz volt de már úgy vagyok vele,hogy jó ha itthon van, de lassan észre sem veszem a hiányát.Telefonon nem tudok miről beszélni vele,elmondom 2 percben a gyerekeket és ennyi,sokszor mondom,hogy inkább tegyük le, hiszen ugyanazt mondja el 100x.Már kivüről tudom.Semmi értelme.

Nem tudom, mi zajlik bennem, de úgy érzem azzal,hogy "magamra hagyott" a gyerekekkel,elindult bennem egy távolodás.

Én nem ilyen kapcsolatra vágytam,hogy majd 1-2 havonta látjuk egymást 2-3 napra.

Tanácsokat szeretnék.De ne azt,hogy ott több a pénz,mert annyira azért nem.Most pl. minuszos a dolog.