Mit tegyek anyukámmal? Végre albérletbe költözöm és?

22 éves vagyok, párom 26, szerencsére van munkája is hosszútávra, úgyhogy úgy döntöttünk albérletbe költözünk.

Eddig nem volt lehetőségem erre soha, de nagyon-nagyon örülök, mert mindig is arra vágytam, hogy külön élhessek anyukámtól, nem mintha annyira baj lenne vele, csak ... Csak afféle gondoskodó-pörgős típus, és mindig kiveszi az ember kezéből a munkát, a lányáéból annál inkább.

Tanulj meg főzni kislányom! - Oké, mindig nekiálltam főzőcskézni, de ha otthon volt kivett a kezemből mindent, és azt mondta, hogy nézzem, úgyis abból lehet a legjobban tanulni.

Jaaaj, mindig csak én takarítok, teljesen belefáradok. - Oké többször nekiálltam takarítani, amikor volt időm, erre a sarkamban loholt, hogy ezt így, azt úgy, hagyd inkább csinálom én.

A végeredménye ennek az lett, hogy főzni már csak akkor főzöcskézek, mikor nincs otthon, de ez nagyon ritka, úgyhogy, még csak azon a szinten vagyok, hogy 50-50%, hogy finomra sikerül az adott recept... Takarítani is akkor takarítok, mikor nincs otthon, ennek szokott örülni, de mivel a legtöbbször otthon van, így elég ritkán tudok neki ebben besegíteni....

És most, hogy albérletbe költözünk felajánlotta, hogy átjön a lakásunkba, és ő majd rendet tesz, meg takarít. :( Amúgy ne egy minden lében kanál szipirtyót képzeljetek el, hanem energikus, nagyon érzékeny, és intelligens elvált 50 éves nőt, akinek a két lánya az ÉLETE.

Én nem akarom, hogy átjárkáljon, és ott is ő tartsa rendet, szeretnék házitündérkedni, lehet, hogy nem lesz minden olyan makulátlan tiszta, de azért tudok takarítani, meg szeretek is, a rend meg olyan plasztikus dolog, hogy kinek mi a rend. ...

Nem akarom megbántani, de egyszer és mindenkorra le akarom erről szoktatni, hogy csak én meg a nővérem legyünk a téma, amin pöröghet, akikről gondoskodhat. Én kulcsot sem szeretnék adni neki igazság szerint... Csak nem tudom, hogy hogy ne bántsam meg ezzel, tényleg nagyon jóindulatú, de ... Remélem értitek mire gondolok. :(