Miért bűnös az a férfi, aki akkor hagyja el a párját ha már gyerek is van meg házasság?

ha ezt neked magyarázni kell, akkor már régen rossz.

ezért nem is kezdek bele a magyarázatba, úgyis felesleges.

RAdikális? Én egy életre választottam párt magamnak. És bármi történik, tudom, hogy nem tudok nélküle élni. És ez sosem lesz másként. Hálistennek a férjem is igy látja :)

És én nem tudom elfogadni és megérteni, ha bárki máshogy gondolja. Sem a szerelem elmúlását, sem a kapcsolat kihűlését, sem a megcsalást, sem az elhagyást, sem az utálkozást, semmi ilyesmit nem tudok elfogadni, elképzelni. Az én világomban értelmes, normális ember úgy választ, hogy nem csak szerelmes, hanem pontosan tudja, hogy a másik ember a másik fele, aki nélkül nincs élet, és ez sosem változik. Ezekután esélye sincs az utálkozásnak, elhidegülésnek, nulla empátiának és türelemnek, megcsalásnak, válásnak.

Mindenhol vannak problémák, hullámvolgyek... oldják meg. Azért álltak össze/házasodtak össze, mert nem csak szerelmesek, hanem annál sokkal többek egymásnak. Ilyen érzés kiállja az időt és a problémákat.

És aki nem így gondolja, csinálja... az ne is siránkozzon, az nem felnőtt és érett módon ment a komoly együttélésbe/házasságba bele.

És igen, sajnos az emberek 85%-a erre alkalmatlan. Sajnálom őket, de valahol meg is érdemlik.

33 éves vagyok, és több kapcsolaton vagyok túl. Ő nem a párom, hanem a férjem.

És pont azért merem ezt kijelenteni, mert látom, érzem, tudom, hogy ez mennyivel több, mint az eddigi kapcsolataim.

És nincs igazad: a hűség, és a kapcsolat ápolása, a problémák megoldása az DÖNTÉS kérdése. Ha megszállottja vagy valaminek, az biztosan sikerül. Én ezzel mindig igy voltam: iskola, egyetem, munka alatt. Ha úgy indultam neki, hogy vagy az, vagy a halál, akkor sikerült és minden szuperül ment, amig ÉN úgy akartam (pl. phd felvételi, legrangosabb tudományos lapban való publikálás, stb). A házasság is ilyen: ha nem fogadod el, hogy elromolhat (és teszel is érte), ha nem fogadod el, hogy elválhatsz, akkor MINDENT meg fogsz tenni azért, h működjön és megmentsd. Mert az életed múlik rajta.

Egyébként pontosan erről van szó: amíg nem mersz, tudsz ilyen radikálisan, másnak elvakultan olyat kijelenteni komolyan és elszántan (nem pedig félvállról esküdözve), hogy életed végéig vele maradsz, mert semmi sem tántoríthat el, addig nem is kell sem magadat, sem a másikat ezzel áltatni. Addig randizzatok, éljetek úgy együtt akár, hogy nyiltan kimondjátok, ma itt, holnap másoknál... addig ne legyen gyerek, se közös hitel, stb. Pont az a baj manapság, hogy az emberek ha szerelmesek, akkor rögtön túllihegik az érzéseket és közlik, hogy megesküsznek, közben semmi komolyabb érzés nincs, ami egymáshoz kösse őket. Jő a hétköznap, jön a gyerek és a vele járó összes kellemetlenség - érzelmi ingadozás, elhanyagolása a szexnek, a kapcsolatnak - és rögtön válnak az emberek. Pedig a házasság sokkal többről szól, mint arról, hogy jó-e és elég-e a szex, hogy épp 3 órát nyali-falizik a párom vagy sem, hogy udvarol-e és étterembe visz-e vagy sem... természetesen az a kapcsolat, ami jól működik, annál 1) ezek kisebb mértékben jelentkeznek (bár a szex a nőnél hormonális okokból még ilyenkor is kétséges), 2) ha jelentkeznek, akkor is meg tudják beszélni és ki tudják bekkelni ezt az időszakot. Normális kapcsolatban a ffi számára a gyerek ugyanúgy elfoglaltság és móka, és rögtön nem érzi magát elhanyagolva és kirekesztve. Több kell egy házassághoz, mint szerelem! Megszállottság kell. Vagy nagyon erős morális tartás és akarat. Ilyen is van! és nagyon tisztelendő.

Nem elfogadható az a hozzáállás, hogy egyszer vége lehet/lesz. Ezzel predesztinálod, meg is előlegezed, megengeded magadnak, a párodnak. És akkor úgy is lesz.

Azért utálják, mert olyan érzetet kelt, hogy magára hagyták a feleséget és a gyereke(ke)t. Te nem utálnád azt, aki téged cserben hagy??

Gyanús vagy, kérdező, nagyon gyanús :/ Lehet, te vagy az, aki miatt lelépett a hapsi, vagy a hapsi vagy, aki lelépett. A közös (akármilyen nemű is legyél), hogy csőlátásod van ebben a témában.