Egy évvel ezelőtti, fel nem dolgozott sérelem miatt, 14 évesen indokolt nem elmenn egy családtag temetésére?
Sziasztok!
A feleségemmel három gyerekünk van, 12, 14 és 17 évesek. Két hete meghalt az anyósomm egy hét múlva lesz a temetés. A középső gyerekünk (fiú) azt mondja, egy éve egy családi összejövetelkor nagyon megalázta őt a nagyanyja, amikor sokak előtt azt mondta róla, hogy az ágyon fekvés a kedvenc időtöltése, ezért elhízott. Mi eddig erről a balhéról nem tudtunk a feleségemmel. A feleségem hallani sem akar arról, hogy a fiúnk ne jöjjön el a temetésre. Én viszont úgy gondolom, ennyi idősen ezt már rábízom, ha megbocsát, tudni fogja, hol nyugszik a nagyanyja. A feleségem persze várja, hogy ebben mellé álljak (meg tudom őt is érteni), de úgy vélem, ez nem ránk tartozik így már, az egyik fél halála után.
És ezzel utáljuk meg magunkat. Hogy másoknak teszünk meg valamit a saját kárunkra, hogy ne legyen sértődés.
Nemet mondtunk, határt húztunk, de jön a passzív-agresszív mártír anyánk, aki elkezdi a lelkiismeretfurdalást kelteni.
Komolyan 2024-ben még ezt magyarázni kell? Semmi hajlandóság bennetek a fejlődésre? Ezen jobban megdöbbenek, mint azon, hogy mindenki a mások mit fognak gondolni, meg a mások miatt tedd meg attitűdök szerint él.
Én inkább azon aggódnék, hogy ez a gyerek a szátokba fog sz.rni 4-6 év múlva, ha már most ennyire nem képes empátiára. Egy 14 éves nek kisgyerek, büntetőjogilag korlátozottan cselekvőképes, két éve büntethető az életellenes bűncselekményekért. Vagyis pontosan tudnia kell mi az a halál és mik a következményei. Hogy az anyja kérésére sincs tekintettel, az gáz. Mert ugye a nagyinak mindegy már, most az anyját bünteti ezzel.
A nagyi beszólása lehet nem szép, de akár jogos is lehetett.
24 válaszolo de rolad tudták hogy påniktör ki rajtad az más.
de a kérdező gyereke azon sėrtödött meg amit nagymamája mondott neki ami valostinüleg igaz is volt .
és most anyát bántja vele hogy nem akkar ott lenni ,nincs szó pánikrol se måsrol.
Én sem mentem el egy családtagom temetésére, mert szerinte a random beszólogatás teljesen rendben volt.
Nekem meg nem, az meg legkevésbé sem érdekel, hogy "más mit szól".
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!