Kezdőoldal » Családi kapcsolatok » Egyéb kérdések » Mi lenne a véleményetek az...

Mi lenne a véleményetek az ilyen emberekről?

Figyelt kérdés

Már lassan 3 éve vagyok együtt a barátommal.

Hamar meg is ismerkedtem a családjával. Hát nem pont ilyennek képzeltem el őket.

Amikor megismerkedtem a barátom édesanyjával azt cseppet sem így képzeltem el.

Ott ültünk a morzsával teli konyhaasztalnál ő meg cseppet sem zavartatta magát és mindenféle emberekről beszélt, akiket én nem ismerek. Egyáltalán rám sem hederített, még rám nézni sem akart. Pedig semmi különös nincs a megjelenésemben.

Aztán idővel kifejezte, hogy nem pont engem képzelt el a fia mellé. Ezt úgy adta értésemre rögtön az első nap, hogy ,,Ebben a házban csak akkor fogsz túlélni, ha elveszed amit akarsz" És ezt értsem úgy, hogy ha enni akarok akkor odamegyek kinyitom a konyhaszekrényeket, hűtőt megkeresem amit akarok és ha megtaláltam akkor megehetem. Ne is törődjek vele, hogy kinek a kajáját ehetem meg. Konkrétan a szemembe mondta, hogy nem ilyennek képzelt, szerinte én egy kislány vagyok, aki nem való a fia mellé stb. Persze a teljes mondanivalóját káromkodások közepette fejtette ki.

Aztán nagy nehezen elkezdtek faggatni a családomról. A testvéremnek éppen most volt esküvője, ők követelték, hogy képeket akarnak látni, faggattak, hogy milyen a családom meséltem nekik róluk. A képeket nézve kitaláták, hogy az egész családom kisebbségi és az ő fehér bőrük nyomába sem ér. (Mellesleg nem vagyunk kisebbségiek, de ha azok is lennénk kinek képzeli magát, hogy ismeretlenül ilyeneket mondjon rólunk vagy bárkiről?)

Kitalálták, hogy a testvérem férje egy nárcisztikus pszichopata és folyamatosan azzal tömnek, hogy nekem véget kell vetnem a házasságuknak.

A másik testvérem egyetemen tanul, de miért azon a szakon tanul, éhen fog halni azzal a diplomával, majd ők megmondják, hogy mi a jó neki.

A barátom nővére megállás nélkül beszél, nem hallgatja meg a masikat, mindent jobban tud mindenkinél.

Mindezt úgy, hogy a batátommal egészen jól megvagyunk, de van egy olyan érzésem, hogy a családja fog közénk állni.

A két családot még nem mutattuk be egymásnak. Én emiatt tartok is tőle, hogy mi lesz ebből.

Járt már vki hasonló cipőben? Hogyan végződött?



#Leendő anyós #Leendő sógor
2023. dec. 28. 21:46
1 2 3
 1/25 anonim ***** válasza:
100%

Arra nem vagy kíváncsi, mi a véleményünk a barátodról, aki eltűri, hogy így viselkedjenek veled és ilyeneket mondjanak neked? Akit nem zavar, hogy büdös proli bunkó családja van (és vajon miért nem zavarja?)


Egyébként, nem kötelező bemutatni egymásnak a családot.

2023. dec. 28. 21:57
Hasznos számodra ez a válasz?
 2/25 anonim válasza:
90%
Hány évesek vagytok?
2023. dec. 28. 22:03
Hasznos számodra ez a válasz?
 3/25 anonim ***** válasza:
100%
Elsonek igaza van, baratod mit szol ehhez? Gondolom a 3 ev alatt csak feltunt neki, o nem teszi helyre a csaladjat?
2023. dec. 28. 22:08
Hasznos számodra ez a válasz?
 4/25 A kérdező kommentje:
#2-es 20 évesek vagyunk
2023. dec. 28. 22:09
 5/25 A kérdező kommentje:

#3-as Mondtam neki, hogy nagyon zavar, hogy az anyja így viselkedik velem. Ezen egy kicsit javított, de még mindig elég karakán nőszemély maradt aki mindenbe beleköt. Folyamatosan hangoztatja, h ,,ezzel meg azzal a lánnyal már tegezőviszonyban van" Engem azért nem ért meg, mert én kissé visszahúzódó vagyok, akit igyekeztek udvariasságra nevelni, és ő ezt elítéli.

A testvérével nem tud mit csinálni, mert ő folyamatosan a maga igazát hangoztatja. És azóta is folyamatosan megakarnak ,,téríteni" valahányszor náluk járunk.

2023. dec. 28. 22:13
 6/25 anonim ***** válasza:
100%
A 3 év alatt ez csak most fogalmazódott meg benned? A párod meg nem tesz semmit? Van min elgondolkodni szerintem.
2023. dec. 28. 22:14
Hasznos számodra ez a válasz?
 7/25 A kérdező kommentje:

Sosem felejtem el azt a mondatot, amikor a barátom kicsit ideges lett valamitől. Már nem emlékszem, hogy mitől és azt mondta, hogy ,,ki van a töke az egésszel"

Erre az anyja: ,,akkor tedd ki, hogy társalogjunk vele"

Na itt lefagytam. Ennyire mélyre hogy süllyedhet vki? Vagy én gondolom rosszul?

2023. dec. 28. 22:16
 8/25 anonim ***** válasza:
100%

És a barátod hogy reagál minderre?

Egyébként a családok egymásnak bemutatását nem is értem. Ezt max a házasulandók szokták, pl esküvőn, esetleg esküvő előtt. Nekem speciel hasonló élményem volt a férjem családjánál, szóval én még az esküvőn se mutattam be őket egymásnak :)

2023. dec. 28. 22:18
Hasznos számodra ez a válasz?
 9/25 anonim ***** válasza:
67%

Hát, ezt a kérdést nem így képzeltem el...


Most ez így három év után bukkant ki belőled?

2023. dec. 28. 22:29
Hasznos számodra ez a válasz?
 10/25 anonim ***** válasza:
100%
Akkor ne menjél hozzájuk, mondjuk én a pasid helyében sem járnék, ha a családom így viselkedne a párommal, de gonsokom, mennyire szeret téged ez a srác, ha neki ez le van tudva ennyivel, hogy nem tudom vele mit csinálni, ez van, tűrjed.....
2023. dec. 28. 22:41
Hasznos számodra ez a válasz?
1 2 3

Kapcsolódó kérdések:




Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!