A párotok kedvéért 'jóba vagytok' az anyósotokkal illetve elviselitek, vagy egyáltalán nem tartjátok vele a kapcsolatot?

Igen, elviselem az anyósékat, már 30 éve. Megmondtam a páromnak, hogy nem szeretnék velük közelebbi viszonyba kerülni, mert rosszul viselkedtek velem, anyós irígykedett folyton, bosszantott, hogy nem tudok főzni, sem gyereket nevelni, és hogy ő majd megmutatja.

Így hát egy ronda személyiségzavaros majom lett a nagyobbik gyerekemből, akit ma is nehezen tudok csak elviselni. Anyós őt pártolta mindig, de ha segíteni kellett, akkor csak bosszantani jött, hogy ő mindent jobban tud nálam, blablabla

A férjem ezt megértette, ritkán találkozunk. A férjem megy hozzájuk csak. Unokák már nagyok, de ők se mennek, pedig a kis kedvenc már mehetne.

Én is teremtettem békességet, segítettem, meghallgattam, elkísértem, számontartottam az összes fontos dátumát, és a fiának is mindig szóltam, hogy anyák napja van, névnapja van, sütöttem vittem át, hangosan köszöntem integettem, miközben üveges tekintettel bámult át rajtam, ha kérdezte hova mééééész, még arra is válaszoltam, mosolyogtam, ajándékot vittem csak úgy is stb.

Ehhez képest, egyszer nem az volt, amit ő mondott (másik szerelőt hívtunk, mert konkrétan, akivel ők dolgoztatnak, alkoholista mekk mesterek, drágán és rosszul dolgoznak, persze ezt nem mondtuk, csak azt, hogy mi már hívtunk mást) meg is kaptam, hogy eltaszítom őket, és mást képzeltek a fiúknak, köszönni sem tudok, bunkó vagyok stb. Mi a francot erőlködjek? Három évet erőlködtem, a semmiért. Mostmár leszarom, úgy ahogy van.

Én nem magam, hanem anyukám nevében beszélek-csak most már vagyok annyira érett, hogy belelássak ebbe az ögybe, meg mert jócskán érint ez a dolog engem is.

Apukám anyja ritka aljas ember volt (múlt héten halt meg). Apukámmal csináltatott meg a háznál mindent, lepumpolta pénzzel (amit aztán továbbadott apa bátyjának, a kedvencének sutyiban, pedig az sokkal kevesebbet tett érte, mint apukám... és igaából nem is nélkülözött, mert ő maga szinte csak az ételre költött a nyugdíjából, és "furcsa mód" nem maratd belőle soha semmi), vele hozatott/vetetett minden hülyeséget, amit az újsgában olvasott/Tv-ben látott (min. a felére nem is volt szüksége... hipochonder volt, szval minden hülye gyógyhatású készítményt meg tv shopos szart megvetetett, kukoricapattogtatót-kb. 1x használta)... anyukámék esküvőjére képes volt ajándék/pénz nélkül beállítani, ellenben végigette a lakomát.

A mi nevelésünkben sosem segített semmit-és azt sem volt képes elfogadni, hogy a vidéki, beázott, penészes házába nem ment le a család, csak ritkán, mert nekem olyan szinten van allergiám, hogy volt, amikor kint kellett aludnom a kocsiban 4évesen, mert nem bírtam meglenni a lakásban, fulladtam. De ezt nem volt képes felfogni, csak úgy, hogy mi az öcsémmel kényes, neveletlen, hálátlan hülyegyerekek vagyunk.

Most meg, később, csodálkozott, hogy miért nem abajgatjuk, és miért nem nyaljuk a talpát-szval akarta a nagymamai jogait, de a kötelességeket azt már nem. Amikor lementünk, nem főzött nekünk, vagy nevetséges mennyiségű ételt, penészes paprikával akarta megszórni a kaját... volt, amikor a saját hozatott kajájából akart adni (3-4 napos)-ha nem tudott volna főzni az állapota miatt, megérteném... de tudott (nagybátyáméknak terülj-terülj asztalkám volt)...

Amit mi kaptunk pénzt a mamától, az is abból a pénzből volt, amit apa levitt neki (anya megjelölte tintával előtte, mert unta már, hogy apa hazudozik neki... az a gond, hogy apámba beleverték a begyöpösödött szülő szent, gyerek kuss modellt-és persze, hogy nem oltam neki elég tökéletes gyerek, mert mint minden rendes, 21. századi fiatal, megmondtam neki, ha nem értettem egyet vele, meg kikértem magamnak, ha tiszteletlenül beszélt velem-, és a legutolsó pillanatig bármikor a mama mellé állt velünk szemben, tök mindegy, miről volt szó).

Amin már nem tudjuk, hogy sírjunk-e vagy röhögjünk, az az volt, amikor anya összehívott minket öcsivel, és mondta, hogy apa annyira panaszkodik, hogy nem megyünk le vele a mamához (vajh miért...), és menjünk már le vele... amikor meghallotta a hírt, a mama kb. annyit mondoitt, hogy "Te jó ég!"... hát, jó fogadtatás. Az már csak a hab a tortán, hogy velem pl. nem egyszer olyan paraszt módon beszélt (a saját unokájával!), hogy én idegennek nem mernék olyat mondani... egyszer konkrétan a 14. szülinapi kártyámba írt vmi olyat, hogy majdnem elbőgtem magam. Ja, és amikor van vmi baja azzal, hogy mit hoztunk/mit nem hoztunk/miért ezt meg azt csináltuk, akkor mindig anyát cseszteti, ha ott van, még akkor is, ha jól tudja, hogy apukám tette.

Na már most, én nagyon becsülöm és tisztelem anyukámat, hogy képes volt tartani magát, pedig amit apukámtól és az anyósától kapott, az nagyon durva volt. Egyszer hallottam KICSIT! felemelni a hangját, akkor, amikor a mama múltkor megint tett nekem egy kétértelmű megjegyzést (an szóval... az a sztori, hogy volt egy rokoni karácsonyi banzáj, amire betegség miatt nem tudtam elmenni... húsvétra jött a pénz, felhvítam megköszönni, erre elkezdte nekem, hogy azért nem kaptam karácsonyra pénzt, mert aki nem kíváncsi a nagyanyjára, az nem is érdemli meg... azt várta, hogy 40 fokos lázzal nyaljam a talpát???... főleg a "Te jó isten!"-es után, mert akkor őt meg baromira érdekelheti az unokája... ezt nem is akartam elmondani a családnak, enhogy megint dráma legyen belőle, de kicsúszott a számon anya előtt... és amikor nála voltunk, elkezdte gúnyosan, hogy Káááár, hogy nem járok le hozzá gyakrabban... na, akkor anya kiosztotta, de azt is kulturáltan)... egyébként meg mindig higgadt volt, és mindig magában tartotta a dühét. Lehet, hogy nem ezt kellett volna, mert igaz, hogy vmirohadt nagy családi perpatvart előzött meg ezzel, de hogy szanaszét stresszelte magát, és ez is simán belejátszott a szédülésébe meg az epekő-problémájába, az ziher. Mindenesetre nem tudom, hogy én mit fogok csinálni, ha ilyen anyósom lesz. Nem tudom, hogy bírok-e olyan állhatatos és kompromisszumkész lenni, mint anyukám.

21/l

(bocs a hosszért...)