Mégis hogy lehet egy ilyen családi problémát kezelni?

A nagyszüleimmel szomszédok vagyunk. Sajnos a nagymamám nemrég elhunyt. Ő volt a mozgatórugója mindennek, ő vitte az egész háztartásukat. Nagyapám is fent tud lenni, de 3 éve legyengült, különböző betegségek miatt, többek között egy agyvérzése is volt, amiből szinte teljesen rendbe jött. Nagyanyám azóta nem engedte dolgozni, nem engedte, hogy megerőltesse magát. Mindezek mellett még velük él a beteges nagybátyám, aki sajnos majdnem vak és emelett még több egészségügyi gondja is van. Ő is fent tud lenni és elvégzi a szükségleteit egyedül, ő nem tud dolgozni évek óta és elég gyenge. Mióta meghalt nagyanyám azóta nagyon letörtek, nagyapám próbál erős lenni, most elkezdett nagyon dolgozni a ház körül, talán így könnyebb, talán munkába folytja a bánatát és remélem nem azért csinálja, hogy megölje magát a munkával. Őt a munka élteti és ilyenkor fogalmam sincs, hogy mit csináljak, hagyjam hadd csinája, szóljak rá, hogy ne erőltesse vagy segítsek. Nem akarom, hogy azt érezze, hogy nem jó semmire(nem így gondolom, de ő sokszor mondja). Nagyon féltem őket, fogalmam sincs hogy lesz tovább, azt szeretném, ha valamennyire ha nem is boldogok de nyugodtak legyenek és félek, hogy ezt a zsarnok, pénzéhes apám nem fogja engedni. Nagyon agresszív tud lenni, sokszor kért tőlük pénzt és úgy beszélt velük, mint a kutyával, nagyanyám többször mondta, hogy fél tőle és minket is félt, hogy egyszer annyira ideges lesz, hogy agyonver. Ezt régen többször mondta nekem az apám. Pl:,,Ne engedd el a kutyát mert agyonverlek, megértetted?'' és még sok minden mást azt a lekezelő alpári stílusba. Sokszor kívántam, hogy bár elválnának, de sajnos nem váltak. Anyám szerintem teljes tagadásban él, nem akarja látni, hogy mi van körülötte.Szerintem teljesen tönkrement ebben a házasságban, amit magának sem vall be. Sosem láttam, hogy egymást megöleljék vagy szeretettel forduljanak egymás felé. Anyám mindent megcsinál, apám állandóan parancsolgat, az az esti program, hogy egymás mellett facebookoznak és úgy ülnek egymás mellett, mint két üres ember. Sokmindent nem tanítottak meg, fogalmam sincs hogy működik egy normális emberi kapcsolat. Néha olyan, mint apám, ő ezt nagy teherként éli meg, hogy nagyanyám elment és most rámaradt a főzés, pedig nagyanyám mindig főzött nekünk ha szükségünk volt rá vagy mikor kisiskoklás voltam és anyám dolgozott ő látott el, reggel ő készített el, sok mindent tett meg értünk. Nem tudom hogy könnyíthetném meg a dolgukat még tanulok, albérletben élek(most hazajöttem egy ideig), alig jövök ki hó végén. Szeretném, hogy jobban legyenek, de azt érzem nem tudok segíteni. Nagyon sajnálom őket, bár lenne egy házam, ahova elvihetném őket. Orvoshoz is kellene menjenek, de nem akarnak. A szüleim épp ellátják őket, de nem beszélgetnek velük, nem igazán törődnek velük. Ritka pillanat volt az, mikor azt éreztem, hogy jól érzem magam a családban. Mindig menekülni akartam, főleg apám elől, nem tudok mellette élni, minden önbizalmamat elveszi,sosem volt igazi apa-lánya kapcsoltunk, egy normális beszélgetésünk, nem védett meg, nem érdekli ha szomorú vagyok, sosem vigasztalt meg, nem bátorított néha kedves is tud lenni, de ez kevés ideig tart és sokszor bűntudatom van, hogy ilyeneket írok le róla.Sok elfolytott frusztráció van benne, amit nagyon sokszor rajtam tölt ki, mert nem olyan vagyok, amilyennek ő ezt megálmodta, ennek sokszor hangot is adott, 0 önbizalmam van emiatt, nem szívesen beszélgetek vele kb semmit nem osztok meg magamról úgysem tudná mit kezdjen vele. Miatta és a viselkedése miatt volt legtöbbször feszült a hangulat a családban volt, hogy nagyanyám azért nem hívott be minket, mert nem akarta azt a feszültséget. Rengeteget tűr miatta mindenki. Féltem nagyapámékat és fogalmam sincs mi lenne a helyes megoldás erre, nem szeretném, hogy még több rossz érné őket, szeretném ha valahogy szeretnének élni még, de sajnos úgy érzem semmi okot nem találnak erre.