Csak az én születésnapom van elfelejtve. Normális, hogy ezek után hidegen hagy a saját születésnapom?

Sziasztok!

Ma töltöm a 20. életévemet, de nem tudom, sosem éreztem a születésnapokat olyan "különleges" napnak, sőt, utálom is és azt érzem, hogy ennek az oka a saját környezetem.

Még gyerekként vártam a születésnapomat, de már akkor is feltűnt, hogy a szűk családi körön kívül konkrétan mindenki elfelejti. A szűk családi körön a szüleimet és a testvéreimet értem.

Rólunk azt tudni kell, hogy egyébként "összetartó" család vagyunk így tágabb értelemben is, tehát a nagyszülőkkel, keresztszülőkkel együtt töltjük a Karácsonyt, húsvét, minden ünnep, nyári szünet is, stb, szóval nem az van, hogy látjuk egymást évente 1x jobb esetben.

Hárman vagyunk testvérek, abból a 2 testvéremnek rendre van születésnap tartva, sosincsenek elfelejtve, amíg nekem már az 5. éve (igen, számolom) felejtik el. Félre értés ne essék, itt nem az ajándékokról van szó, sosem vártam el, hogy valaki adjon valamit (sőt, gyakorlatilag a szüleimnek én mondom, hogy semmi se adjanak, mert így is eleget adnak, rettentő sokat dolgoznak értünk, hogy ne szenvedjünk semmi hiányt hárman testvérek). Itt szimplán a gesztus, hogy gondolnak rád 1 adott nap miatt, nekem csak ez számít, vagyis számítana. 1 mondat kellene csak, semmi ajándék.

A minap anyámmal volt egy beszélgetésem, és megkérdezte, hogy süssön-e tortát, illetve, hogy szóljon-e a többieknek (nagyszülők, keresztszülők). Én erre csak azt válaszoltam, hogy, senkinek sem kell szólni, mert ez nem erőszak, nem kötelező és egyébként sem az igazi úgy, hogy csak úgy köszönt fel valaki, hogy konkrétan meg van neki mondva, hogy jöjjön már el..

Szóval gyakorlatilag csak az én születésnapom van elfelejtve, és egyszerűen nem tudom megérteni, hogy mivel is érdemeltem ezt ki. De nem csak a születésnapról van szó, konkrétan bármilyen dolog van, hozzám teljesen máshogy viszonyul mindenki, mint például a nagyobbik testvéremhez. Olyan szinten érződik a kivételezés és ez a tipikus kedvenc unoka dolog, hogy az valami hihetetlen.

Ennek okán ezt a születésnapomat sem vártam, mint az előzőeket, mert tudtam, hogy ez lesz, és nem tévedtem. Itt nem is a születésnapról van szó, hanem inkább arról, hogy kirekesztve érzem magam és nincs a családban olyan ember, akiben 100%-ban megbíznék. Nincs olyan ember, akihez bármikor odamennék és beszélgetnék bármiről csak úgy, kötetlenül és nincs olyan ember, akinek bármit bármikor, bármilyen körülmények között elmondhatnék bármit. (ismétlem, itt leginkább most a nagyszülők, keresztszülők és úgy a nagyobb családi rétegre gondolok) Sokkal inkább azt érzem, hogy ez egy felszínes család, akik csak látszatra adják a szépet, valójában pedig nem is ismerjük egymást. (legalábbis az én és a család viszonya tuti ilyen) Lehet, hogy csúnya dolog, de részemről még az is simán benne van a pakliban, hogy a későbbiekben mindenféle gond nélkül megszakítanám mindenkivel a kapcsolatot (szülők és testvéreken kívül természetesen), mert kb. ugyanott lennék úgy is, mint most.

Szimplán csak rosszul esnek az ilyen dolgok, mégha nem is mutatom ki, de legbelül bánt. Már beletörődtem, mondhatni, hogy megszoktam, szóval nem is nagyon érdekel ez, csak már annyira feltűnő ez az egész dolog már hosszú évek óta, hogy muszáj vagyok megkérdezni: Másnál is van ilyen? Mi erről a véleményetek?