Aki teljesen új életet kezdett, az hogyan csinálta végig?

Nem szabad úgy hozzáállni, hogy ez valaminek a vége, jajaj, mi lesz velem, vége a kapcsolatomnak, vége az életemnek, egyedül vagyok stb. Úgy kell tekinteni, hogy váltottam, ez valaminek a kezdete, biztosan lesznek új lehetőségek, új barátok, és esélyed lesz egy boldogabb párkapcsolatra (hiszen az előző nem működött, véget ért).

28 évesen sokkal jobb helyzetben vagy, mint 35-36 évesen.

Én 31 évesen ismertem meg a férjemet.

33N

Kepzeld el, hogy epitesz vagy!

Jol kidolgozod a tervet, s aztan szep lassan megvalositod azt, amit elterveztel.

Meglehet szokni, de ido kell hozza, es nem ugy, hogy mindenben a regit keresed, tehat elfogadni az uj kornyezetet, es az embereket.

Az emberek egyebkent is mindenhol egyformak.

Úgy, hogy csak azzal foglalkozol, amibe éppen belecsöppentél. Én nemhogy messzi városba, de más országba költöztem amikor a férjemet megismertem, és otthagytam jó munkahelyet,egy naaaagy baráti kört, szóval mindet. Az elején (kb. 1-1,5 év) kissé nehéz volt, minden és mindenki hiányzott, de hát ott volt az internet, skype stb. Most ha hazamegyek alig várom érkezzek vissza. Most itt vannak a barátaim, a párom, a mindenem. Ez lett az új otthonom és nagyon élvezem. Meg fogod szokni.

Sok erőt és kitartást!

Én 25 évesen kezdtem újra.

Bár a lakás az enyém volt, de a bútorok nagy része a férjemé. Elhidegültünk, azt mondtam mehet.

Először bele sem gondoltam, mit is mondtam neki. Arra mentem haza a 2 és fél éves gyerekkel, hogy nincs ott és csak 1-2 bútor maradt a lakásban. Még egy tetves rádió sem volt, hogy bekapcsoljam és a csöndben valami hang szóljon hozzám.

Másnap a gyereket vittem a bölcsibe és mentem dolgozni.

Hogy lehet újrakezdeni? Úgy, hogy nem szabad hátranézni.

Azt hiszem a Farkasokkal táncoló c.filmből van ez a mondat, ami azóta a mottómmá vált.

"Ha nem adod fel a múltat, sohasem lesz jövőd."

Ilyen velem többször megesett. Most a házasságom hever romokban, és lehet, hogy egyedülálló anya leszek.

Mindig előre nézni, mindig hálásnak lenni azét hogy új lehetőségek tárultak fel előtted. Nem sírni a múlton, mert a múlt nem létezik. Nem félni a jövőtől, mert a jövő sem létezik. Csak a most van. Sose takarékoskodj a mosolyoddal, mert ha sokat mosolyogsz, magad is vidám leszel.

Nekem a hitem és az életfilozófiám segített és segít a mai napig.

Rettenetesen nehéz változtatni.

Különösen, ha gyűlölöm a változást, de rá vagyok kényszerítve, és meg vagyok győződve annak szükségességéről.

Nekem gyakorlatilag az egész életem folyamatos újrakezdés onnan kiindulva, hogy gimibe kerültem. (Most 33 vagyok.) Azóta költözöm egyik helyről a másikra, mintha életfeltételeim egyike volna, mindegy hol lakom, feltéve, hogy 250 km-re van az előző lakóhelytől.

Olyan gyakorlatom van a költözésben, pakolásban, sírva búcsúzásokban és egy élet felszámolásában, mint senki másnak. És még a vándorlét "szokványos" mivoltával együtt is megvisel a dolog.

Azt hiszem, az a titka, hogy megszoktam, emberek jönnek-mennek az életemben, senki sem állandó, kötődést kiépíteni szigorúan tilos. Csak egyszer követtem el azt a hibát, hogy egy "barátnőmhöz" ragaszkodtam, és olyan durván épített le, hogy fél évig olyan érzésem volt, mintha hiányozna belőlem egy kis darab. És ne mondjátok, hogy ettől kevésbé szép az életem, mert úgy gondolom, pont, hogy a múlandó mivoltból ered a szépsége. Ha tudod, bármikor tovább kellhet menned, igyekszel maximálisan kiélvezni mindent, amíg tart - hiszen semmi sem örök.

És ott az új dolgok ígérete.

Az "Ennél rosszabb már úgysem lehet"-től "A következő helyen sokkal jobb lesz!"-ig nem olyan hossú az út.

Lesznek új barátok. Új esélyt kapsz, hogy bemutatkozz, ők nem ismerik a múltbéli hibáidat.

Lesz új munka. Jobb, mint a régi! Több fizetés, együttműködőbb kollégák, megértőbb főnökség. (Az én volt főnökömet nem volt nehéz felülmúlni...:))

Sokkal jobb lakhatási lehetőség jön. Nagyobb ház, gazdaságosabb fűtés, nagyobb udvar...vagy ha kisebb, sebaj, nem kell időt feccölni a rendbentartására.

Hinni kell, hogy minden jobb lesz. Máskülönben nem megy.