Ez nálatok is előfordul?

Az igen, jó nagy paraszt vagy, első! Minek neked feleség?

Gondolom, amíg meg ő főz, addig úgy eszed sótlanul, mint a kisangyal, hiszen az meg úgy lesz csinálva, ahogy ő gondolja.

Hat figyelj, szerintem talan azert nem dicsernek meg, mert ezek olyan dolgok, amiket alap, hogy megcsinal az ember a haz korul, mert kell. Gondolom ha nem te, akkor a szuleid csinalnak.

Engem se dicserget senki sajnos, ha kitakaritottam a wc-t meg lenyirtam a fuvet. Bar ez forditva is igaz, en se ugrok a ferjem nyakaba, ha felporszivozott meg kiteregetett, mert ez sajnos annyira alap. Ezeket meg kell csinalni, az elet ilyen.

Szerintem igazad van. Igen, alap, hogy az ember megcsinálja a dolgokat a ház körül (és mondjuk idős szülők mellett nem várod el, hogy ők is besegítsenek), de egy "szép lett" vagy "köszönöm" vagy "de jó, hogy nekiálltál" nem kerül semmibe, és mindenkinek jólesik.

Amúgy igen, én szoktam a családtagjaimnak megköszönni, megdicsérni a munkájukat, és ők is viszonozzák ezt.

De pl. pont az előbb leb*szást kaptam, amiért nem csináltam meg egy 10 perces munkát, miközben egész délután valami máson dolgoztam:( - Szóval azért becsúszik az ellenkezője is néha...

A szüleim nekem is ilyenek. Én viszonylag hamar költöztem (messze lévő iskolába mentem, ahol ösztöndíjat is kaptam, szóval 14 éves koromtól kb. kéthetente-havonta töltöttem otthon 1-2 napot). Utána meg lakótársakkal laktam egyetem alatt, meg aztán egyedül, és teljesen ki tudtam alakítani magamnak egy rutint, mikor mit csinálok, mit milyen gyakran takarítok, és tök jól elvagyok ezzel. A lakótársaim - ha voltak - soha nem csesztettek semmiért, számukra annyi volt a lényeg, hogy nem zavartam őket, meg letakarítottam magam után a dolgokat. Ha mondjuk mindannyiunknak főztem kaját, mert főzhetnékem volt és meg akartam őket vendégelni, akkor megköszönték és jóízűen megették.

Mindeközben, ahogy lett egy jobb munkám, ami több szabadsággal jár, elkezdtem több időt tölteni a szüleimmel. Évi kétszer hazamentem több napra, és volt, hogy bevásároltam, nekiálltam főzni - mindig hangoztatták, hogy az a ház örökre az otthonom, és érezzem otthon magam -, és anyám kiröhögött, hogy olyan hülyén áll a kezemben a fakanál, meg miért mosom el külön a főzéshez használt csetreszeket, jobb lenne mindent egyszerre mosogatni, miután ettünk, de volt olyan, hogy hazaért, és nem, hogy örült volna, hogy kitakarítottam (nagyon unatkoztam amíg odavolt dolgozni, szóval gondoltam, nagytakarítok egyet, majd örülni fog neki), elkezdte magyarázni, hogy nem mosunk fel domestossal, meg miért ezzel a vegyszerrel csináltam meg a tűzhelyet, és nem a másikkal. Mondtam neki, hogy én otthon mindig így takarítok, és mikor ő volt nálam, akkor meg megdícsérte, hogy milyen szép, tiszta lakásom van. Minden csak úgy jó, ahogy ők csinálják, akkor, amikor ők elképzelik. Ezzel nem igazán lehet mit kezdeni, egy középkorú, vagy idős embert már nem fogsz megváltoztatni, nyilván neked is az lenne a legjobb, ha külön költöznél, és akkor megszervezhetnd a saját rutinod, mert láthatóan nem megy neked se, hogy úgy élj a szüleiddel, mintha lakótársak lennétek. Lehet, 50-60 éves koromra én is ilyen háklis leszek, hogy nem mindegy, melyik edényben főzöm ki a tésztát. De a lassan harmincas énemnek mindegy, ezért, ha összeköltözök valakivel, az a korosztályomból lesz, és nem rokon.

Szerintem fontos a pozitív visszajelzés mert nem kerül semmibe de lendületet ad a másiknak.

Hiába alap a házi munka, mi mindig megköszönjük egymásnak, pl.: hogy elmosogatott, így nem a másikunknak kellett.

Ezek apró gesztusok a másik munkájának elismerésére. Nem kötelező de tényleg semmibe nem kerül.