Család mindenek felett, vagy inkább boldog, kiegyensúlyozott csonkacsalád/mozaikcsalád? (Gondolkodtató, mélyebb kérdések lent)

A nyitott kapcsolatrol nem tudok nyilatkozni, hogy ott mi hogy mukodik. En abszolut nem ilyen beallitottsagu vagyok, nalam ez nem mukodne.

Viszont en a valasra voksolok, mindig, minden korulmenyek kozott akkor,ha hazassag mar nem mukodik. Nyilvan nehez meghatarozni, hogy mitol nem mukodik, sok oka lehet, de ez most mindegy is, a lenyeg, hogy ha nektek nagyon nem kene egyutt lennetek, akkor inkabb bucsuzzatok el egymastol.

Ferjnel vagyok, van egy kisfiam, nem valtam meg el soha, mert jol vagyunk, de egy percet se gondolkoznek ezen, ha olyan helyzetbe kerulnenk.

Hogy miert? Mert a szuleim 15 evig “miattam” benne ragadtak egy szar hazassagban. Na ez volt nekem maga a pokol, nem a valas. Minden egyes tetves nap uvoltoztek egymassal, feszult volt a legkor, en inkabb az utcan csavarogtam mar 11 evesen is -5 fokban, csak minel kesobb kelljen hazamenni.

Na ezt ne tegye senki a gyerekkel. Es magaval se!

Kesobb lett a szuleimnek parja, semmi gond nem volt veluk, bar ekkor en 17 eves voltam, felfogtam esszel, hogy nekik is kijar a boldogsag, nem hisztiztem ezen, hogy jajj a gonosz mostoha. Orultem.

Es eltelt a valas ota 12 ev, mindenki boldog, sokkal jobb a kapcsolatom is a szuleimmel, feltestverem is szuletett. Osszeszorul a szivem, amikor arra gondolok, hogyha elvaltak volna mar 1 eves koromban, akkor sokkal-sokkal tobb boldogsag jutott volna nekik es nekem is. Nyilvan kivulrol konnyu beleszolni, ok igy dontottek anno, csak jobb lett volna mindenkinek, ha hamarabb valnak el.

A valas nem okozott bennem torest, nekem ez volt maga a felszabadulas.

Kiegyensúlyozott mozaikcsalád. Most nagyon nevetek :D

A mozaikcsalád az egyik legszrabb megoldás, mert valaki fixen sérül benne, általában a gyerek, hogyha a mozaikszülője élből gyűlöli (pusztán mert létezik).

Kiegyensúlyozott mozaikcsalád?

- Anya és apa elválik, ami sosem ok nélkül történik: megcsalás, elhidegülés, stb.

- Anyagi gondok: megha nem is kifejezetten sínyli meg, de azért mérföldekkel össze kell húzni a nadrágszíjat.

- Itt ezt szabad, ott azt szabad: anya a rossz, mert tanulni kell, rendet kell rakni, apa meg két hetente látja jó ha egyszer a gyereket, és mindent megenged neki.

- Új párok: amíg nincs gyerek, addig az új pár a kívülálló, ha már megszületik a féltesó, akkor a gyerekek lesznek a kívülállók.

- A mostohagyerekek sokszor többet vannak a mostohaapjukkal, mint a saját apjukkal, és a vérszerinti gyerekek kevesebbet vannak a vérszerinti apjukkal, mint a mostohatesójuk.

- A mostohaszülőknek be kell nyelni, hogy a gyerek mindig első helyen lesz, ők sokszor utolsók, vagy még utolsónak se lehet őket mondani, mert sehanyadikak a sorban. Ki kell venniük a részüket más "kölykének " a neveléséből, ami akkor vált még rosszabbá, ha megszuletik az első vagy többedik közös gyerek.

Ez lenne a kiegyensúlyozottság? Az egy szükséges fos azoknak, akik rosszul választották ki a gyerekeik apját/anyját.

Szerintem a szomorú igazság, hogy onnantól, hogy nem a megfelelő emberrel vállalsz gyereket, game over, elcseszted a (családi) életedet visszafordíthatatlanul. Nyilván lehet próbálkozni, újra házasodni, új gyerkeket is csinálni, de az már alapból egy feszült helyzet lesz, senki nem szívesen neveli más gyerekét, a régi gyerek tuti kívülállónak fogja érzeni magát, hiszen valljuk be, az is, egy előző kapcsolat emléke egy új családban.

A kulcs az lenne, hogy nem csak úgy érezni kéne, hogy elért a kapcsolat a gyerekvállalós szintre, hanem tudatosan átgondoli. Érzelmileg, anyagilag, megvizsgálva milyen szülő lesz majd a másik. Mert lehet látni. Pont olyan lesz szülőnek, mint amilyen embernek, társnak.

Nem vagyok teljesen a válás ellen, nyilván vannak helyzetek, amikor kell. Ha az egyik fél mondjuk függő vagy bántalmazó lesz, akkor egyértelemű a megoldás. Mondjuk nem egyik napról a másikra lesz ilyen valaki, a legjobb alapból nem összejönni ilyesmikre hajlamos emberrel. De ha már ez a helyzet, akkor persze el kell válni, aztán mehet a mozaikosdi. Nyilván egy agresszív partnernél ez is jobb.

Az én környezetemben ennél banálisabb okok miatt válnak az emberek. Szimplán megunják egymást, belefáradnak hogy Józsi a szennyeskosár mellé dobja a koszos gagyát (ahogy amúgy mindig is tette), vagy rájuk kacsint egy közepesen csinos eladólány a büfében ahova ebédelni járnak. Elhiszik amit a mai világ sulykol, hogy te megérdemled, mindig van jobb, a felhők felett mindig kék az ég, vár még rád valami meglepetés az életben. Akkor vesznek egy mély levegőt, és elválnak. Aztán jön a koppanás. Alapból idősebben, gyerekkel a társkereséshez bazi nagy kompromisszum kell. Ha fiatalon és szabadon nem sikerült olyan partnert fogni aki elég jó, akkor ilyen hátrányokkal még annyira sem fog. Mintha fél lábbal indulnál egy olyan versenyen, amit korábban már két lábbal is elbuktál. Aztán ha sikerül is valakit összeszedni, kezdetben lehet jobb lesz mint az előző kapcsolat, aztán kiderül, hogy Béla használja ugyan a szennyeskosarat, cserébe szarosan hagyja maga után a wc-t, a közepesen csinos büféslánynak meg ugyanolyan lógó melle és kötényhasa lesz szülés után, mint az előző asszonynak volt. És ehhez jön még pluszban az én gyerekem-te gyereked-mi gyerekünk cirkusz.

Ha én elválnék, nem mennék bele ilyen mozaikosdiba. Olyan férfit keresnék, aki nem akar gyereket, de az enyémet elfogadja. Ha ilyet nem találok, akkor ez van, nem vagyok társfüggő.

A körülmények mindig változnak, az emberek mindig változnak, előbb-utóbb minden kapcsolatban vágyna valami másra is az ember, előbb-utóbb mindenhonnan hiányozni fog valami. Ezek miatt tök felesleges elválni, mert borítékolható, hogy a következővel is ugyanígy lesz. Pláne felesleges minden új kapcsolatba gyereket is csinálni.

Ahogy én látom, a sokadik házasságok nem szoktak jobbak lenni az elsőknél, csak az ember 35 évesen még elhiszi hogy tud új életet kezdeni, 55 évesen meg már tudja hogy nem. Úgyhogy nem is kapálódzik.