Nyaralni és hotelben ha soha nem voltam fiatalon, az sokat elvesz az élettapasztalatomból?
Nekem szüleim csórók voltak, soha szó szerint soha nem voltunk nyaralni vagy hétévégén hotelben, wellnesben, síelni de még csak étteremben sem voltam soha szüleimmel.
Ez csak annyi hogy most majd bepótolom mert elkezdtem dolgozni egyetem után vagy azért ez sokat ad, változat, gazdagítja egy ember személyiségét?
És egész más,akár sikeresebb, boldogabb lehetnék ha ezeket megkapom?
Vagy semmit sem számít?
Nem, nem vesz el sokat az élettapasztalatodból.
Érdekes hozzáállás egyébként. Engem anyám egyedül nevelt fel kevés pénzből. Ketten sose kirándultunk, nem nyaraltunk, ellenben az étel árát össze kellett néha kuporgatni. Ennek ellenére nem panaszkodom, a lehetőségekhez képest megkaptam mindent, és meg is becsültem mindig mindent.
Felnőttként biztonságérzettel tölt el a tudat, hogy ha úgy adódna, nem esnék kétségbe, mert tudom, hogy volt már ilyen, és azt is elviseltem. Persze nagyon boldogan utazgatok most, és jó érzés, hogy a gyerekeimnek többet tudok adni, de egyáltalán nem rossz élmény bennem a gyerekkorom.
Nekem az írásod alapján kicsit hálátlannak tűnsz, de lehet, tévedek.
Mi jàrtunk nyaralni, étterembe is, sokat gyerekkoromban.
Most én úgy vagyok vele, hogy egy nyaralás árán, veszek valami nagyobb ajándékot magamnak.
Nyaralni ma már írtózatosan drága, plàne hotelben és az addig is tart, 5-6 nap jó esetben.
Ha veszek valamit, színtisztán a nyaralás árán, azt meg évekig hasznàlom.
"nem magán házban, akkor inkább otthon maradok". Ha az a magánház Görögországban van a tengerparton, vagy egy csodálatos erdőben sok szobával, jakuzzival, szauna is van és a kertben grillezési lehetőséh, ahol a barátaimmal sütögethetünk, beszélgethetünk a helyi borok iszogatása közben, vagy egy olyan folyó mellett áll a ház, ahol még motorcsónak is jár a házhoz, akkor én inkább ezt választom, mint az otthon maradást :)
Engem az idegen tájak, új emberek érdekelnek és nem a szálloda és a wellness, de így kerek a világ, hogy sokan, sok félék vagyunk. A szüleimmel semmi ilyenben nem volt részem, amikor gyerek voltam, de ettől még nem haragszom rájuk, hiszen azt nyújtották, amire a lehetőségük volt, de én pl már vittem el őket nyaralni.
Nálunk anyuméknál cafeteriába osztogattak négy csillagos nyaralásokat Horvátországba, így mi is el tudtunk menni ilyen helyre.
Szerintem nagy élmény volt gyerekként, hogy olyan szállodánk volt, ahol saját vízi csúszdánk volt, lehetett járni masszázsra meg egyéb ilyen wellness cuccokra (ezt akkor sem élveztem már) és választhattunk a négy medence vagy a tenger közül, reggel meg három teremben szolgálták fel a mini palacsintától a 16 juice-n át a mindent. Ki ne élvezné?
De nem hiszem, hogy a személyiségemhez ténylegesen igazán hozzá tett valamit. Hacsak azt nem, hogy felnőttként meg tudom ítélni, hogy nekem ez nem éri meg és nem vágyom rá annyira, hogy kifizessek ezért annyit, amibe kerül, megyünk apartmanba inkább. Esetleg annyi előnye volt, hogy rájöjjek, hogy igaziból nem szabad végigenni a menüt, mert rosszul leszel egész nap. Vagy arra, hogy nem szabad megpróbálni kilopni a gyümölcsöket az étteremből, mert a személyzet ugyan nem szól, de apum irtó dühös lesz miatta.
De amúgy kb. ennyi. Egyszer majd menj el párral vagy barátokkal, mert nagy élmény, de olyan, mint a vidámpark. Ha nem voltál gyerekként vagy egyszer voltál, nincs nagy különbség, talán kicsit magabiztosabban ülsz fel a hullámvasútra, mint amúgy. Ha hetente jártál, akkor lehet, hogy nyomot hagyott a személyiségeden, de még akkor sem biztos.
27 válaszolo én azért nem megyek magán házba mert nyaralni megyek ,pihenni szórakozni.
Nem fözni,mosogatni vásárolni,rendet rakni . És ha marad kedvem akkor kirándulni.
Szállodába vagy hotelbe csak le kell jönöm nyugisan meg reggelizünk utána meg elmehetünk a környékre kirándulni
Stb. Este lemegyünk vacsorázni ,azt kész
Nincs mosogatás fözés rendrakás stb.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!