Bajban tényleg csak magára számíthat az ember? Jogosan esik rosszul?

Az ovis gyerekem rosszul volt. Hívtam a volt férjem, hogy jöjjön el és vigyük el a sürgősségire. Természetesen kitalált mindent. Hogy sok a munkája, amúgy sincs műszaki a kocsin, holott minden nap azzal jár dolgozni. Nem is tudom mit vártam tőle, soha nem törődött a gyerekekkel. Gyerektartást sem fizet, holott tudja, hogy a kisebbik gyerek nagyon beteges és havi szinten sokba kerül a gyógyszer. Végül mentő vitt be minket. Azóta sem érdeklődött, hogy mi van a gyerekkel.

A másik pedig a testvérem. Hívtam másnap, hogy kórházban vagyunk, ő abban a városban lakik. Mondta, hogy délután bejön. Nem jött. Pár nap múlva hívtam, hogy kiengedtek minket, a telefont sem vette fel, több mint 24 óra múlva sem hívott vissza. Én hívtam ismét, hogy már itthon vagyunk. Akkor is a felesége vette fel, ő a háttérben beszélt. Hozzáteszem én sokat segítettem nekik anno, és mindig olyan örömmel jönnek hozzánk, én azt hittem jóban vagyunk.

A volt férjemet sem hagytam soha cserben, ő is évekkel ezelőtt kórházban volt, végig mellette voltam. 1 éve ugyanez volt, akkor sem érdekelte a gyere, hogy kórházban van.

Tesómra számítottam volna. Így 40 km utaztam a gyerekkel vonattal, majd 1 órát várni kellett a buszra.

Úgy érzem mindenki cserben hagyott.