Mi volt nálatok eddig a legnagyobb családi balhé?
#28, van annak egy diszkrét bája, amikor azt sem tudod, merre van az előre, de azért a kapa kilóg a szádból...
Okulásodra, a Polgári Törvénykönyvből:
7:58. § [Házastárs öröklése leszármazó mellett]
"(1) Az örökhagyó házastársát leszármazó örökös mellett megilleti
a) a holtig tartó haszonélvezeti jog az örökhagyóval közösen lakott lakáson és a hozzá tartozó berendezési és felszerelési tárgyakon; és
b) egy gyermekrész a hagyaték többi részéből.
(2) A haszonélvezeti jog nem korlátozható, és a házastárssal szemben megváltása nem igényelhető.
(3) Osztályos egyezségben a házastársnak a gyermekrész helyett az egész hagyatékra kiterjedő holtig tartó haszonélvezeti jog biztosítható."
Szóval teljesen mindegy, hogy hogyan került anyukád nevére a ház.
Nem tudom, hogy az eset mikor történt, de az özvegyi jogon szerzett holtig tartó haszonélvezetben történt változás; korábban az özvegy újraházasodása esetén megszűnt a haszonélvezet, de mára már nem.
A te érdekedben azért lekérném a tulajdoni lapot (ingyenesen, évente 2 alkalommal le tudod kérni a Földhivatal honlapjáról), hogy vajon rajta van-e a haszonélvezet bejegyzése vagy sem.
Mindenesetre amit tettél, azon túl, hogy etikátlan, még törvénysértő is. De az indíttatásodat teljesen megértem.
31
Nem estem a fejemre. Nincs a tulajdoni lapon csak az én 1/1 tulajdonú bejegyzésem.
Miert az mennyire volt etikus 10-20 éven keresztül elitta meg elkartyazta a fizetesét én egy bap egyszer ettem bent az iskolaba eveken át, nyári szünetbe meg alkor ha loptam a boktba
6-os, hányingert kapok az olyan szülőktől, mint te, akik egy egyévest idiótáznak le, és elég gáz, hogy magadat állítod be áldozatnak, mikor nagy ívben tettél a betegségedre.
"Majd utána szedtem már a gyógyszert". Ja, csak kiabálsz egy kisbabával, meg még aznap este kinyírod magad, ha tehetted volna.
32-es, értsd már meg, hogy a tulajdonjog és a haszon élvezet tök más.
Amúgy, anyádnak megfelelt egy ilyen férj és nem zavarta annyira, hogy így nősz az fel.
#32, nyilván ő sem megfelelően viselkedett. Én is tudnék mesélni alkoholista szülőről, de halottról jót vagy semmit. De ettől még a te tetted etikátlan volt.
Furcsálom, hogy nincs a házon a haszonélvezet, de örülj neki, legalább a ház miatt nem kell vele harcolnod.
#38, nem biztos, hogy így volt.
A szüleim 2004-ben váltak el, anyámé volt az egész ház, apámat egyszerűen nem lehetett kitenni, mehetett akár az atyaúristenhez is. Még lelépési pénzt is kapott, amit az utolsó forintig elivott, aztán ő úgy döntött, hogy mégsincs kedve elköltözni... Bírósági ítélet is volt, hogy el kell hagyja a házat, amire az volt a válasz, hogy ha nem megy el, akkor hívjon anyám végrehajtót, ő kiteszi a cuccait a ház elé, de azzal a lendülettel anyámnak vissza is kell engednie, mert EZ A BEJELENTETT LAKCÍME. Kijelenteni meg nem engedték, csak úgy, hogyha két tanú igazolja, hogy 2 éve nem lakik itt. Nem tudom, hogy tényleg így voltak-e a törvények, vagy csak senki nem akart dolgozni, de a lényeg, hogy itt élt a nyakunkon. Úgy tudtunk tőle megszabadulni, hogy korábban volt egy ittas vezetése, nem fizette be a büntetést, és emiatt leültették. 1 évet kapott, de fél év után kiengedték, aztán újra itt vigyorgott a kapuban. Utána már nem emlékszem, hogy volt pontosan, de vissza nem költözött, ennél-annál a haverjánál lakott, aztán évekkel később leígérte a csillagos eget is, csak fogadjuk vissza. Én mondtam anyámnak, hogy nem kéne, de az ő dolga, aztán ugyanott folytatódott minden...
Sajnos a mértéktelen ivásnak meglett a következménye; kilyukadt a gyomra, bekerült kórházba, ott meg bassztak időben megműteni... Azért ezt nem kívántam neki.
Nem akartam bérmálkozó lenni. Anyám ordibált velem, mamám érzelmileg zsarolt, apámnak meg csak annyi maradt meg ebből, hogy lustaságből nem lettem.
Pedig kész lettem volna elküldeni a papot az apja f*szába, mert akkor biztos be se enged többé a templomba, vagy direkt megbukni a végső vizsgán csak azért, hogy minél kevesebb közöm legyen bármelyik valláshoz,
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!