Kezdőoldal » Családi kapcsolatok » Egyéb kérdések » Mit tegyek? Már megint ez.

Mit tegyek? Már megint ez.

Figyelt kérdés

Lehet kicsit hosszú lesz.

Szóval barátnőmmel 3 éve vagyunk kb legjobb barátnők. Tavaly suli időben elég furcsa viszonyba kerültünk egy harmadik csaj miatt. Állandóan rajtunk lógott a végén az lett h én voltam lesz*rva. Aztán bnőm jött bocsánatot kérni bla bla .. ez kb megtörtént 3x. Mindig megbocsátottam neki mert szeretem. Aztán jön a nyár. Nagyon jó társaságba kerültünk, iszonyat jó lett a viszonyunk ismét házibulik, koncertek strand minden szuper volt. Nyár utolsó hónapjába összejöttem egy sráccal. Rá majdnem egy hónappal barátnőm barátom tesójával jött össze. Na pár hétig ismét jó volt minden. Aztán jött a suli, első 2 hétbe semmi rossz nem volt. Aztán észrevettem hogy barátnőm sohasem ír rám, és hogy valahogy megint a másik csajjal van. Először csak néha, most már állandóan. Ráadásul a barátját is úgy mondd totál lesz*arja. Már azt hitte a srác hogy vége lesz. Pár baráttal összeültünk hogy mi lehet most ennek az oka. Próbálunk segíteni a barátjának. Beszélni akartam bnőmmel hogy mi baja van.. erre csak annyi h semmi meg hogy nem tudja. Bnőm azt is kitalálta hogy az én barátomnak baja van vele, és amikor vártuk suli után barátomat egy kávézóba és megérkezett, akkor bnőm elkezdett fejeket vágni meg hogy induljunk és kiment. Haverokkal arra jutottunk hogy a 3. csaj nem tesz neki jót. A társaságból mindenki gyűlöli.. már én is :( Suli szünetekbe is a barátja várja bnőmet az osztály előtt, bnőm kimegy mondja hogy bocsi de most eszik, bemegy az osztályba rá egy percre se már mennek ki a másik csajjal vmerre. Már unom. Mit tudok csinálni? Haverok is mondták h ne törődjek vele ők ott lesznek nekem mindig, és tudom is de szinte mindenki fiú és azért az csak más :( Beszéljek barátnőm fejével? De mit mondjak neki? Szegény pasiját is sajnálom nagyon kivan az utóbbi pár napban =/


2010. szept. 30. 16:50
 1/8 anonim ***** válasza:

Mondd meg a csajnak,hogy változtasson mert akkor tényleg le lesz sz*rva.Vagy mondd meg a 3.csajnak hogy szálljon le a bnödről.Vagy csak simán legyél a többi haverral,majd ha az "LB"-dnek nem lesz más akkor esik pofára és rájön a dolgokra.Például ha az a másik csaj megbetegszik és nem megy suliba.Talán beszélhettek vele közösen is ha úgy jobb.(Tapasztalatból beszélek!)

Kitartás!

2010. szept. 30. 16:59
Hasznos számodra ez a válasz?
 2/8 anonim ***** válasza:

"Haverok is mondták h ne törődjek vele..."

Ennyi.

Te már megpróbáltad.

2010. szept. 30. 17:00
Hasznos számodra ez a válasz?
 3/8 A kérdező kommentje:

köszi a válaszokat!


Azt beszéltük barátokkal hogy majd közösen beszélünk vele, de nem tudom mi sül ki belőle.


Hát én legtöbbször már szünetekbe is egyenesen megyek barátomhoz meg a többi haverhoz..

Az a legjobb az egészbe hogy én ma megmondtam bnőmnek h nem bírom a 3. csajt erre ő azt mondta h van h rendes a csaj de ő se mindig bírja.. na igen akkor miért van vele? :S

2010. szept. 30. 17:22
 4/8 anonim ***** válasza:
Hát eléggé kétszínű akkor a barátnőd. :S
2010. szept. 30. 17:23
Hasznos számodra ez a válasz?
 5/8 anonim ***** válasza:
Látom jól elvagytok a kis éretlen hülyeségeitekkel.Ha már most ilyen bonyolult az élet,mi lesz később.A barátnőd csak azért jött össze a barátod testvérével,mert ez nyáron abban a helyzetben kézenfekvőnek látszott,de mostanra már kiderült hogy nem szereti őt.Te is kegyvesztett lettél,mert talált egy új barátnőt.Beszélj a "sógoroddal",hogy itt az ideje a szakításnak,felesleges olyat erőltetni ami nem megy.Te pedig ne utáld a másik lányt,mert nem árt ő neked,csak talált egy jó barátnőt,és a te barátnődnek joga van új arcot megkedvelni,akár úgy is hogy feledi a régit.Hja baby,az idők változnak.Semmi sem marad úgy mint régen.
2010. szept. 30. 19:15
Hasznos számodra ez a válasz?
 6/8 anonim ***** válasza:
Előttem szólónak igaza van. Lépj túl ezeken a kis piti ügyeken. Saját magadért vagy felelős. Törődj azzal, hogy hol, miből, mit tudnál tanulni.
2010. szept. 30. 20:31
Hasznos számodra ez a válasz?
 7/8 anonim ***** válasza:

Amikor középiskolás voltam nekem is volt egy ilyen barátnőm. Egy idő után ezért úgy éreztem csak kihasznál, mert csak akkor vagyok jó, ha a 3. lány nincs ott. Amúgy nem nagyon érdekeltem.


Leültem vele és megmondtam neki, hogy rosszban nem leszünk, barátok maradunk, de kihasználni nem fog. Úgyhogy csináljon a 3. csajjal amit akar én ezentúl nem keresem a társaságát.


Sírt egy sort és szinte mindenki őt sajnálta, hogy szegényt hogy megbántottam.


Hagyd az egészet! Ne mondj neki semmit! Felesleges beszélnetek is Vele. Mindenki maga dönt, hogy kinek a társaságát keresi. Próbálj beszélgetni más lányokkal is, ne egy ember barátságát keresd, hanem mindenkivel beszélgess, akivel csak lehet.


Nem jó egy legjobb barátnőt "tartani". Nagyon jól megtanultam ezt a leckét akkor.

2010. szept. 30. 21:12
Hasznos számodra ez a válasz?
 8/8 A kérdező kommentje:

köszi a válaszokat!


Ma szakítottak a barátjával, megbeszélték hogy ez így nem jó.. igaz a srác iszonyat szerelmes, de nem lehet erőltetni.

Most barátnőm már azt kérdezgette tőlem hogy koptassuk le a másik csajt.. nem értem ezt, de majd lesz vmi :)

2010. okt. 1. 19:32

Kapcsolódó kérdések:




Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!