Kezdőoldal » Családi kapcsolatok » Egyéb kérdések » Mit tegyek? Nem szeretem így...

Mit tegyek? Nem szeretem így látni. Ötletek?

Figyelt kérdés
A történet hosszú. A párom állami gondozásban nevelkedett, mivel az édesanyja ott hagyta a kórházban, később pedig le mondott róla. Az édesapja próbálta tartani vele a kapcsolatot, viszont nem voltak meg a megfelelő körülményei, hogy magához vegye. Az első lakhelyén, a gyermekfaluban sokat látogatta, több éven keresztül, ajándékokat vitt neki, amiket a nevelő szülők elvettek a páromtól. Az apja mindig is iszákos volt, de úgy tűnt szereti a fiát. Ezután közel 10 évre megszakadt a kapcsolat, mivel a párom új otthonba került, az apjának pedig nem adták ki a tartózkodási helyét. Tavaly karácsonykor az interneten keresztül egymásra bukkantak. A párom teljesen oda volt, ódákat zengett az édesapjáról, még akkor is, ha a találkozásukkor, látogatásaikor most is részeg, és alig foglalkozik vele. Örültem, hogy boldog. Hiányzott neki az apja, soha nem volt igazi családja, egyik helyről a másikra került. Viszont az édesapa három hónapos újbóli ismerettség után felajánlotta, hogy támogatja a páromat anyagilag. Szükségünk nincs rá, ezt közültük is vele, mivel jól élünk. De ő arra hivatkozott, hogy mivel eddig nem tudott gondoskodni a fiáról, hiába felnőtt, szeretné megtenni. A párom soha nem bántotta volna meg azzal, hogyn nem fogadja el. Viszont fél év elteltével az édesapa egyszerűen csak eltűnt. Egy hónap nem beszélés után a párom már a legrosszabbra gondolt és minden szálat megmozgatva sikerült felvenni a kapcsolatot az édesapa testvérével. Aki olyan dolgot mondott ami a páromat nagyon mélyen érintette. az apukának semmi baja, él ésm virul, de azért nem beszél a fiával, mert állítása szerint anyagilag kihasználja. A párom fél millió forintot keres, remek munkahelye van, az apja ragaszkodott havi 30.000 Ft küldéshez. Nagyon megharagudtam az apjára, mivel a párom lelkiekben teljesen összetört. Férfi, nem mutatja, de az eset után két napig szóhoz alig jutott, elsem hitte, hogy az apja ilyet mondott. Azóta eltelt majd egy hónap és nem beszél az apjáról. Látom, hogy mélyen érinti, mivel azt is láttam neki mennyit jelentett ez az egész. Hogy ismét egymásra találtak. Fogalmam sincs mit tehetnék, hogy okozhatnék örömet. Próbáltam kedves lenni, elmondani, hogy mi vagyunk a családja, rám bármikor számíthat, soha nem hagynám magára, de nem sok változás történt. az apuka azóta sem jelentkezett, talán ez érinti a legmélyebben. Mit lehet ilyenkor tenni?
2010. szept. 29. 10:04
 1/2 anonim ***** válasza:
Őszintén semmit,tapasztalt.Igazábol meg se érdemli hogya párd az apjaként gondoljon rá mert az iylen nem apa.
2010. szept. 29. 10:12
Hasznos számodra ez a válasz?
 2/2 anonim ***** válasza:
Azt, amit az édesapja elvileg mondott, csak visszahallottátok a testvérétől, koránt sem biztos, hogy minden szó szerint így hangzott el. Az már az apa hibája, hogy egyik napról a másikra eltűnt, de az iszákos embereket az alkohol hajtja (sajna tapasztalat). Megpróbálta, amit elmulasztott, és nincs mersze, ereje, pofája megmondani, hogy nem képes rá tovább. Elképzelhető, hogy a saját kardjába dőlt, és úgy gondolja, "még erre sem vagyok képes, nem érdemlem meg a fiamat" akkor inkább ne is lásson, jobb neki nélkülem stb. Nehéz az alkoholbetegeket kiismerni, de elsőre azt mondom, hogy az apából a jóindulatot feltételezzétek inkább, mint a durva megalázó viselkedést. Ha újra felbukkan, beszéljétek meg, vagy esetleg Te megkereshetnéd, hogy tisztázzák a helyzetet.
2010. szept. 29. 11:50
Hasznos számodra ez a válasz?

Kapcsolódó kérdések:




Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!