Miért gondolják úgy sokan, hogy együtt élés nélkül nincs jó házasság?

Tény, hogy nem mindeninél igaz, ez egyéni dolog, de az is tény, hogy felgyorsult az élet, gyakorlatilag rohanunk mindenhova, és kevés idő jut a magánéletre, pláne, ha csak összejárnak a párok (és csak pár órácskát találkoznak, vagy ritkábban), talán régebben nem volt ilyen rohanó életmód.

De ettől még mindig van, aki nem él együtt előtte a párjával és működik a házasság, van, akinek együttéléssel is romokba dől, meg mindezek fordítottja is igaz.

Egy jó házasságnak nem alapja az együttélés, de ha a pár igényli, mert másképp nem jutna elég idejük egymásra pl. vagy bármi más, akkor ahhoz senkinek semmi köze.

A mai fiatalok többséger azt hiszi,hogy a párkapcsolat a közös bulizásból áll éa astexből. Ha ez OK,akkor minden az. Eszükbe sem jut sokat beszélgetni,megismerni a másik gondolkodását,mentalitását. Amikor összeköltöznek,akkor sem figyelnek erre. Legtöbbször egyik sem hajlandó a másiknak engedni stb. Ha félév-egy év alatt sem derül ki,hogy érdemes-e együtt maradni,akkor ott nincs rendben valami. Nem kell évekig együtt lenni,főleg nem gyereket vállani ilyen kapcsolatban.

Én sem költöztem előtt össze a párommal,de előtte jól megismertük egymást. Sikeres a házasságunk így is.

27/F

Ég és föld a különbség együtt élés és egy szimpla párkapcsolat között.

Csak akkor kérdezhettél ilyet, ha még nem éltél együtt senkivel.

Csak sajnos van egy tulajdonsága az embernek, ami akkor jön elő, amikor ún. nyeregben érzi magát: ez pedig a szarokbele mentalitás. Az jellemző rá, hogy az illető teljesen úgy érzi, hogy mivel már együtt él az általa választott párral, neki onnantól már nem kell minden nap megharcolni a kedves kegyeiért, szimplán elég ha néha felé néz, esetleg ad egy puszit neki, vagy odatartja a farkát, hogy ápolják le. Azt hiszi, hogy őket már semmi szét nem választja, így már el lehet hanyagolni mindazt, ami addig(azaz abban az időszakban, amikor még nem laktak együtt) mindennapos volt.

De ha ez nem is következik be, akkor is el kell viselned egy másik ember minden egyes nyűgjét, baját, dilijét.

Én például pókokat tartok, a párom retteg tőlük. Drága és elég büdös hobbim van, ráadásul horkolok is. De ő így fogadott el, ahogy én is az ő rendetlenségét, hülye humorát, vagy éppen terebélyesedő hátsó felét.

Na ez a nagy különbség.

Ha csak jártok, akkor a dilijeiteket rejtitek addig, amíg haza nem mentek. Ha együtt laktok, akkor a dilik egyenesen az arcotokba vágódnak, és ahhoz már érett, felnőtt párkapcsolat kell, hogy ezt kezelni tudjátok.

Szia!

Én is így gondolom, ahogy Te kérdező.

Persze elég sarkos a megfogalmazás a hasonlat...

De egyszer mikor még nem rég ismertem a páromat, azt mondta, hogy szeretne együtt élni velem 1-2 évet mielőtt elvesz feleségül. Nem mondtam akkor neki, de kicsit rosszul esett...tényleg, felpróbál előtte, mint egy nadrágot vagy mi van? :-S Rosszul is esett a bizalmatlansága...

Igaz azóta sok minden történt már több mint 3 éve vagyunk együtt, és volt alkalmam megismerni a dilijeit. 1 éve távkapcsolatban élünk, és egy héten 3-4 napot nála vagyok, vagy ő nálam. így aztán van példa arra is, hogy milyen együtt élni...amikor kell könyörögni, hogy másszon már ki az ágyból, amikor rosszul lesz ha feltűrődik a szőnyeg, akinek vagy túl borsos vagy túl sós vagy túl híg a kaja, aki csak az ágy jobb oldalán képes elaludni, aki elmosogat utánam még egyszer, hogy tuti tiszták legyenek az edények, aki a boltba inkább semmit nem kér ki a pultból (pl hús, tejtermékek) ha én nem kérem. És még sorolhatnám...

A veszekedéseink általában építőjellegűek.

Még két év távkapcsolat vár ránk, de ha az letelik akkor tuti házasság mindenféle "előjáték" nélkül:D

Kérdező, mindenkinek mások az igényei és a lehetőségei.

Ha van egy olyan kapcsolat, hogy a pároknak van idejük találkozni egymással, mondjuk egymásnál is alszanak rendszeresen, ott nem annyira lényeges az együttélés, mint ha csak berohanok a páromhoz meginni egy kávét, lenyomni egy menetet, aztán megyek haza még dolgozni meg aludni, mert másnap megint hajnalban kell indulni a munkába...

Elnézést a fogalmazásért, de szóval ahhoz, hogy kiismerj valakit, hogy tényleg tudsz-e vele együtt élni házasságban, valamilyen szinten nem ár tudni, hogy milyen ember ő a való életben, amikor nem "játssza meg" (a kifejezés jó értelmében) magát azért, hogy tetsszen, milyen, amikor nyűgös, milyen, amikor fáradt, milyen, amikor semmihez nincs kedve, milyen, amikor veled van ugyanez, milyen a mindennapok szürkeségében. Ehhez régen nem kellett együttélés, mert az emberek 8 órából nem 15-öt dolgoztak... stb. Most azt a plusz időt, amit régen együtt tudtak tölteni a párok, az együttélés, vagy egymásnál alvás (majdnem együttélés) váltotta fel.

Nem értékrend kérdése, inkább idő...

A szüleim az ismerkedéstől számítva 1 hónap után eljegyzést követően fél évig távkapcsolatban és 1 évig távházasságban éltek, anyu főiskolás volt, kollégiumban lakott Debrecenben, apám Budapesten dolgozott, anyai nagyszüleim egy Szabolcsi kis faluban, apai nagyapa - egyik lánya gondozásában betegen - egy másik is faluban, ahol még rendes köves út se nagyon volt, a Hajdúságban.

Kiismerni egymást nem tudták eléggé, és szerintem elkapkodták, mert szépen előjöttek a gondok, miután megszülettem, apám félrement a titkárnőjével, addigra bebetonozta magát, kényelmesen ül a házasságban, máshol meg szórakozik, évekig közös bankszámlán voltak, anyu fizetése is az apám által nyitott bankszámlára ment, anyu akkor csináltatott saját bankszámlát - bár apám próbálta riogatni, hogy benyeli a kártyát a gép, meg hogy nem fog tudni vele bánni -, amikor a titkárnő meghalt és nagyon sok pénz tűnt el a családi kasszából egyik napról a másikra kb. 25 éve ölik egymást.

Szóval valamilyen szinten kell, hogy a párok kiismerjék egymást, megismerjék egymás szokásait, mivel tudnak együtt élni és mivel nem, mennyire őszinte a másik, és nem vakon beleugrani, persze a megismerésnek több fokozata van, nem csak az együttélés, de ahogy a szüleim beleugrottak látatlanban, úgy, hogy tartósan csak a házasságuk második évétől éltek együtt (anyunak még volt 1 éve a suliból), így szerintem nagyon kockázatos, és én nem mernék így belevágni, pláne, hogy egy rossz példa van előttem, amit nem akarok követni.