Hogy vegyem rá apát, hogy eladja a mamától örökölt házat?
Mindkét nagyszülőm elhunyt, mama előző év decemberében. Apa 10 éve hozzá költözött a saját családi házunkból, hogy teljes időben ápolja (azóta lett rendes munkája). Anyával még mindig házastársi kapcsolatban él, de két külön háztartást vezetnek. Ott alszik, nem rendezi a kertet, hulladékot gyűjtöget, onnan jár munkába, naponta csak 1-2 órára jön haza, de néha napokig nem látjuk.
Ketten vannak testvérek a nővérével, így fele-fele arányban örökölnek, tehát az eladási ár fele őt illeti. Mivel apa 10 hónapja nem mutat hajlandóságot, hogy eladja a házat, nem is hirdette meg fényképesen, így a nővére egy ügyvéd közreműködésével 8 nap haladékot adott a hidetés feladására, vagy perel és a perköltséget is ráterhelné apára, vagy kéri az általa becsültetett érték felét, 16 millió forintot, cserébe apa megtarthatja a házat.
Nekünk sajnos úgy tűnik, hogy a házat nem a gyász miatt nem hirdeti meg, hanem alibinek használja, hogy ne kelljen időt töltenie velünk. Nem tudjuk, mit tettünk, ami miatt ennyire kerül bennünket. Szeretném, ha újra családapa lenne és hazaköltözne, mert szükségünk van rá.
miért nem a nővér ad fel hirdetést???
megteheti az ő tulajdona is!
6-os: Ő sem szíveli a nővérét, ezért mindent meg akar tenni, hogy valahogy keresztbe tegyen neki. Addig húzza az eladást, ameddig csak lehet, mondván, hogy "Mi van, ha később többet fog érni a ház, és akkor nem kapunk érte annyit?" Látszólag tud a kockázatról, de tudomást sem vesz róla, nem tesz érte aktívan és bízik abban, hogy majd valahogy az ölébe hullik a megoldás.
9-es: A rövid válasz az, hogy igen. A hosszú az, hogy a nővérét a saját anyja sem látta szívesen, mert számos alkalommal eltűnt valami értéktárgy (és készpénz) a házból, amit aztán a piacon találtak meg. Ezt nem mondtam, mert rágalmazásért már fenyegetett engem is perrel Messenger üzenetben, de előtte harmadik félnek, aki nem a szűk családi körbe tartozik, nem beszéltem róla. Itt sem írtam hozzá nevet, így remélem nem számít rágalmazásnak.
15-ös: Igen, de azóta fejlemények lettek a történetben. Az első kérdésem kétségbe esésemben/dühömben írtam, próbáltam minden apró részletet felsorolni, aztán a végére nem lehetett tudni, hogy ki kivel van. Így feltettem új kérdésként, bízva abban, hogy majd a tények beszélnek és nem az érzelmek.
21-es: Megtehetné, van kulcsa a kapuhoz és a házhoz is, de 70km-t kéne utaznia, a nagyszülők pedig már nincsenek, hogy fizessék a benzint.
"Megtehetné, van kulcsa a kapuhoz és a házhoz is, de 70km-t kéne utaznia, a nagyszülők pedig már nincsenek, hogy fizessék a benzint."
🤦♀️🤦♀️🤦♀️Csak halkan jegyzem meg, az internet világában nem kell ehhez utazni
"Mivel apa 10 hónapja nem mutat hajlandóságot, hogy eladja a házat, nem is hirdette meg fényképesen, így a nővére egy ügyvéd közreműködésével 8 nap haladékot adott a hidetés feladására, vagy perel és a perköltséget is ráterhelné apára, vagy kéri az általa becsültetett érték felét, 16 millió forintot, cserébe apa megtarthatja a házat."
Ez így ahogy van nettó baromság és igen gyenge kamu
21-es: Megtehetné, van kulcsa a kapuhoz és a házhoz is, de 70km-t kéne utaznia, a nagyszülők pedig már nincsenek, hogy fizessék a benzint
Miert is kellne barki ek is fizetnie a benzint??? Az o erdeke h eladjak a kecot akkor invesztaljon bele par 10e ...
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!