Mit csináljak, ha már nincs kedvem egyáltalán találkozni a nagyimmal, mert borzalmasan régimódi a felfogása és azt akarja erőltetni rám is?

Hát figyi. Én azt hiszem, kb 9-11 éves korom között valamikor jutottam el oda, hogy nem kérek többet nagyanyámból, és többet nem mentem hozzá (nyaranta voltam nála, eleinte 1 hónapot, utána három hetet, aztán kettőt-egyet, míg végül egy teljes hetet sem tudtam nála kibírni). Telefonon nagyritkán hívott, nem tartottunk nagy kapcsolatot, de miután azt mondtam, nem akarok menni hozzá, az a kevés is semmi lett. Attól, hogy rokon, nem kell szeretni. Attól, hogy ő azt hiszi, hogy amit csinál, nem feltétlen lesz az, és ez többet árt, mint használ. Nekem kb 10 évesen botránkozott nagyanyám, hogy mi az, hogy nem nézek híradót, csak a bugyuta rajzfilmeket. Nekem a kopottas, régebbi nadrágomat és szoknyámat, és cipőmet ki is akarta dobni (a gatyán látszott kicsit a kor, a szoknya nagyon-nagyon gyűrött lett a bőröndben, a cipő orrán meg kicsit hámlott a bőr, mert sokat játszottam abban iskolában az udvaron). Kivettem a kezéből, hogy biztos nem fogja kidobni. Kisebb koromban alig értem fel a vasalódeszkát, a vasalót el sem bírtam, de hogy én miért nem vasalok otthon, ha már apám nem teszi (teregetésnél figyelünk mind a mai napig, noha már van vasalónk). Utáltam nála lenni.

Én a helyedben ennyi kapcsolatot sem tartanék vele. Nehéz volt meglépni, de annál jobb volt az, hogy legalább ennyivel könnyebb az élet, hogy nagyanyám nem nyom. Csak mert valaki öreg, nem kell elnézni neki mindent. Úgy általánosan, akinek ilyen viselhetetlen a viselkedése, csak maga alatt vágja a fát, és ha nagy szerencséje van, akkor nem marad egyedül, de egy idő után így is egyedül találná magát, mert azon kívül, hogy él-e még, sok társaságot, érdeklődést nem fog kapni, hosszú látogatásokról ne is álmodjon. Én hallottam, hogy nagyanyám azután kezdett kicsit lenyugodni, hogy a három gyerekéből három kezdte tartani a távolságot, mert nem bírták elviselni, amit csinál, hogy semmi nem jó, mindenről megvan a véleménye, kritizál, beleszól... Egyszer találkoztam vele, néhány éve. Valóban úgy tűnik, hogy megváltozott, a gyerekei is már keresik, de én továbbra sem éreztem, hogy nekem ő kell az én életembe, és ő sem erőltette, főleg miután üzenetben nem viszonoztam az érdeklődést, csak érezhetően illedelmesen válaszoltam a kérdéseire, hogy hogy vagyok. Mind a mai napig én vagyok az egyetlen unokája, de amit elcseszett, azt elcseszett, nélküle nyugisabb az élet.

21/l

Nincs rá megoldás, más generáció. Még korosztályon belül is nagyon eltér az emberek személyisége, értékrendje, elvei.

Nem igazán lehet jó tanácsot adni így rokonokra.

A barátokat, haverokat az ember általában úgy “választja”, hogy azonos érdeklődésű, értékrendű emberel tudsz jól kijönni. Őket keresed, őket gyűjtöd magad köré.

De a családot nem lehet választani.

Ha alapból jó a kapcsolatotok és szereted, akkor próbáld meg tolerálni és figyelmen kívűl hagyni amiket mond. Ha nem vagytok valami jó kapcsolatban akkor meg csináld amit eddig.

Hatalmas generációs szakadék van köztetek.

Te még nem éltél eleget, hogy megértsd az ő szemléletét. Ő pedig túlságosan begyöpösödött, hogy megértse mennyire más világban nölnek fel a mai fiatalok.

Te gondolom még nem tapasztaltad meg, milyen éhezni, ő viszont tudja milyen szűkölködni.

Korából adódóan nem fogod tudni már megváltoztatni, akármilyen idegesítő számodra. Inkább fogadd el, és engedd el a füled mellett amit mond, helyette élvezd a megmaradt időt vele, éa törekedj arra, hogy jobban megismerd milyen volt fiatalon.