Komplexus-os lány hogyan győzze le a gátlásait?
Kétségbe vagyok esve.. 19 éves vagyok, főiskolára járok, de mégis.. annyi-de annyi komplexussal küzdök. Nem szeretek közönség előtt beszélni, általában beremeg a hangom, pedig kommunikáció és média szakos vagyok és most, hogy másodéves lettem, egyre többször kell prezentációkat tartanunk, de egyszerűen rettegek, hogyha én kerülök sorra. Ugyanígy vagyok azzal, hogy órán nem merek megszólalni, mert általában mindig elhallgatnak az emberek és 50 fej néz felém és ilyenkor csak habogok. Ha a véleményemet kérdezik egy szövegről, akkor először nem tudom mit mondhatnék, aztán ha mások elkezdik mondani, akkor a fejemben megfordul az, hogy igen, én is mondhattam volna ezt. Úgy érzem, hogy nem elég magas az intelligenciám, szeretnék több szakirodalmat olvasni, de az iskolában igen kevés szakirodalmat adnak meg. Azért is szeretnék több ilyet olvasni, mert már másodéves vagyok és fogalmam sincs, hogy miből írjam majd a szakdolgozatomat, amivel akár már most elkezdenék foglalkozni. Olyan tehetetlennek érzem magam. 0,3-del csúsztam le arról, hogy átvegyenek államira és most magamat ostorozom.
Tudnátok segíteni tanácsokkal, hogy legyőzzem a gátlásaimat és ne legyek végre ennyire tehetetlennek tűnő, aki még egy saját célt sem tud kitűzni maga elé?
Ha általánosságokról van szó, akkor nincs baj, hiszen nyáron hostesskedtem, bizonyos árucikket kellett ajánlanom az embereknek, ott simán odamentem másokhoz.
Viszont ha az intelligenciámról vagy a tudásomról van szó, akkor lefagyok.
Kicsit.. maximalista vagyok azt hiszem.. de késői maximalista.. ha megvan az eredmény, utána mindig rosszul érzem magam, mert hát "jobban is csinálhattam volna".
"intelligenciámról vagy a tudásomról van szó, akkor lefagyok."
Önértékelési problémáid vannak, gyerekkorodban nem támasztottak különösen nagy elvárásokat véletlenül?
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!