Mit tegyek, ha egy csődtömeg vagyok, mert képtelennek érzem magam az egyetemhez és ezt az anyám is érezteti velem?

Két idősebb testvérem van, akik kb. zsenik. De tényleg.

A bátyám summa cum laude végezte el az orvosit, utána felvették a doktori iskolába, külföldön is volt ösztöndíjjal. Ma már magánklinikája van.

A nővérem párhuzamosan végezte a jogot és a közgázt, most van két sikeres cége. Mellette mind a kettejüknek van már házastársa, gyereke. Oké, idősebbek nálam, de már akkor is rendben volt az életük, amikor annyi idősek voltak, mint én. Vagyis szerették azt, amit csináltak/tanultak, volt jövőképük.

Aztán itt vagyok én, aki 5 éve járja a jogot és mivel csúsztam, még csak harmadéves vagyok. Nyári szünet van, de most is hallgatom pl. az anyámtól, hogy végezzem már el az egyetemet, nővérem ilyenkor kontráz, hogy "de azért ne rite-vel". Meg hogy már mind a két legjobb barátnőm végzett, nem érzem cikinek, hogy én még egyetemista vagyok?! Ehhez hozzátartozik, hogy a barátnőim azért végeztek már, mert alapképzésre jártak a METU-ra, ami alapból csak 3 év, nem 5, meg nem is egy jogi kar.

Anyukám rengeteget piszkál emiatt, meg folyton hallgatom, hogy ő már nem is 5-öst kér, csak egy "nyomorult elégségest" és hogy végezzem el, aztán benyomnak valahová, nem kérik, hogy az évfolyam top10-ben benne legyek, csak maradjak ezen az évfolyamon most már.

Nekem is rossz ez, főleg hogy egész középiskolában éltanuló voltam, imádtam tanulni, teljesíteni. Itt már attól gyomoridegem van, ha elolvasom a követelményeket egy tárgynál, vagy ha összeírom, mit mikor kell tanulni. Nem is igazán szeretem a jogot, nem érdekel annyira. Ráadásul úgy érzem, hogy lehetetlenség ennyit tanulni, ennyi mindent megjegyezni és ha a vizsgáimmal készen is leszek, a záróvizsgák biztos nem fognak elsőre sikerülni.

Bátyám mondja mindig, mikor kifakadok neki, hogyha ennyire szenvedős, akkor váltsak, tanuljak mást. Mert így sosem fogom elvégezni az egyetemet, vagy ha esetleg mégis, akkor a munkámat fogom utálni, abban nem leszek jó. Valahol igazat adok neki, de amik érdekelnének, azokra az anyám azt mondja, hogy semmik és azokkal nem lehet boldogulni (nagyon vonz a belsőépítészet, valamint az idegen nyelvek miatt az anglisztika, romanisztika).

A másik, hogy itt vagyok 23 évesen és még nem volt igazi, családnak bemutatós párkapcsolatom. Az anyámtól ezt is hallgatom, hogy a nővérem ilyenkor már gyűrűs menyasszony volt, én mikor mutatok már be itthon valakit. Meg hogy már az sem zavarná, ha lányt hozok haza, csak hozzak már valakit... Közben nem vagyok leszbi, egyszerűen nincs szerencsém az ismerkedésnél/párválasztásnál.

Nekem is rossz ez a helyzet, így is a bukások, csúszások miatt az egyetemmel kapcsolatban a béka feneke alatt van az önbizalmam. Főleg hogy egész évben tanulok, szorgalmi időszakban is. Nem járok el kb. soha bulizni. Most pl. egy vizsgámra összeszámolva 2 hónapot készültem, hármast kaptam uv-n. Mások 5-7 napot tanultak és elsőre 4-est, 5-öst kaptak. Képtelen vagyok elhinni, hogy ez ugyanaz az agy, amivel 16 évesen C1 nyelvvizsgát tettem és amivel az összes érettségimet 90% fölöttire írtam. Sokszor alapvető dolgok nem jutnak eszembe, mikor előtte arról tanultam egész nap.