Hogyan magyarázzam meg a szüleimnek hogy már nem vagyok az ő pici lányuk és szeretnék önálló lenni?

Lehet nem akarjàk elfogadni,hogy màr majdnem felnöttél,vagy egyszerüen féltenek.

egértem öket is egyrészröl.Viszont tudom hogy neked se kellemes.

Nos meggyözni azzal gyözheted meg öket ha ugyanugy elmondod nekik a véleményedet mint ahogy nekünk ide leirtad.

Hidd el,valamilyen szinten jobb ha igy föltenek,mintha egyàltalàn nem foglalkoznànak veled.

Persze nem ismerem a szüleidet,mennyire szigoruak,mit hogyan vesznek fel,szoval a helyes vàlaszt valoszinü te magad fogod létrehozni!

Ha nem az elsö busszal mész haza, engedj el egy smst neki,vagy hivd fel,hogy minden rendbe lezs,ne aggodjanak,csak szükséged van egy kis sétàra.

Szerintem ha eleinte többször bejelentkezel telefonon,akkor nyugodtabbak lesznek.

Teljesen ellenük fordulni se jo,hidd el!

Max ha a baràtnöd szülei kérnének el tàged töbször délutànonként?

Talàn egy igazi felnöttben jobban megbiznak,könnyebben beleegyeznének!

Próbálj besegíteni otthon, takarítás, főzés, ilyesmik, és ha még erre se reagálnak úgy, hogy te már önállóságra képes vagy, akkor sok keserves időbe fog telni, mire elfogadják, hogy felnőttél.

Nem csak a bulizásból áll a felnőttség, gondolom, tudod, ezért írtam olyanokat, amiket egy komoly felnőtt tényleg megtesz egyedül és nem a szüleitől vagy bárki mástól várja készen.

Mindíg is az ő pici lányuk maradsz.

És pár év mulva ezt nagyra fogod majd értékelni. :-)

Különösen ha saját gyereked lesz!

ezek a dolgok, amit írsz természetesek egy olyan világban, ahol naponta történnek agressziók, egyszerűen féltenek, mert szeretnek!

Örülj neki,hogy ilyenek a szüleid:féltenek,aggódnak érted,még ha te egy kicsit soknak is érzed.Az enyémekről nem lehet ugyanezt elmondani.Én már dolgozom,de szinte semmi kapcsolatom sincs velük,azonkívül,h.este hazamegyek,észrevesznek,köszönök,és ennyi.Ha a barátomnál alszom munka után,van,h.2 napig nem is beszélünk,csak akkor hívnak,ha valamit el kell intéznem,vagy pénzt kell kölcsönöznöm.Amúgy az én anyám nagyon jófej,minden hétvégén süteményt készít,amit viszek a barátomhoz,a hátunk mögött meg egy közös ismerősnek panaszkodik,h.szerinte a barátom rossz hatással van rám:S Amúgy meg le se szarja,mi újság az életemben.

Szóval én a helyedbven örülnék,amíg van miről beszélnetek a szüleiddel!

Az én anyukám a 18. születésnapomig egyszer sem engedett el bulizni, sehova. Mindig időre otthon kellett lennem suli után, és hétvégén sem mehettem el barátokkal szórakozni.

Amint betöltöttem a 18-at, ő kérdezte meg tőlem: nincs kedved kimenni a Szigetre? Fizetném a jegyed...

Arról volt szó, hogy egyszerűen féltett, hogy valami történik velem. Mert már akkoriban is volt rengeteg karambol ittas vezetés miatt (a szomszéd srác 17 évesen így halt meg), terjedtek a hírek az AIDS-es tűvel szurkálásról diszkókban (és már ez elég volt anyámnak ahhoz, hogy teljesen bepánikoljon), egy ismerősömet pedig ugyanúgy erőszakolták meg buli után, mint a két hete meggyilkolt kiskunlacházi kislányt (őt azonban nem ölték meg, szerencsére).

Akkor nagyon-nagyon rosszul esett ez tőle, később viszont beláttam, hogy talán neki volt igaza. Addig, ha valami történt volna velem, az ő felelőssége lett volna. Mert ha teszem azt tényleg letámad pár megtermett cigánygyerek hajnalban hazafelé, anyámat vették volna elő "gondatlan veszélyeztetés" miatt, és őt csukják le. A 18. szülinapom után azonban magam felelek a dolgaimért, így nem is szól bele, mit csinálok. (Főleg most, hogy már nem is élek vele...)Azt azért nagyon megtanította nekem, hogy minden tettünkért mi vállaljuk a felelősséget, és azt nem lehet áthárítani másra.