Csak engem zavar?

Sziasztok! Kicsit hosszú lesz, de megpróbálom rövidebbre fogni a történetet. Szóval, mamámmal, szüleimmel és vőlegényemmel élek, nagy a ház elférünk. Szüleim már nyugdíjasok na de édesapám korkedvezményes, édesanyám viszonyt rokkantnyugdíjas. Anyának pár éve szívinfarktusa volt és kiderült, rosszindulatú daganatos amit nem lehet gyógyítani, de kezelhető és gyógyszereket szed. Hála istennek jól van, jók az eredményei és a vérképe is. Csak az a baj, hogy gyorsabban kifárad, többet kéne pihennie, de nem tud. Itt a gond. Van nekem egy bátyám, akinek családja van. Egy 6 és egy lassan 1 éves fiúcska. És ott a menyasszonya. A drága leendő sógornőmnek nem áll az élete másból csak, hogy egyfolytában le passzolgatja a gyerekeket nekünk. Félre értés ne essék, imádjuk őket, a két kezem is tűzbe raknám értük. A vőlegényem is nagyon szereti őket, amikor csak teheti velük foglalkozik. De sajnos már úgy érezzük, hogy egy kicsit sok. Szinte 7 ből 7 napot itt vannak, anyuék sem tudnak tervezni, mert mindennap jön a kérdés, “levihetem a gyerekeket?”. És ami bosszantó, hogy anya nem bír rá nemet mondani. Én tudom hogy él-hal értük de látom, hogy fáradt és egyszerűen teli vagyok dühvel, hogy az anyjuk ilyen. Ő nyugodtan megy szolizni, barátnőzni, vásárolgatni míg mi itthon konkrétan nem tudunk mást csinálni. Szerintetek ez normális vagy én reagálom túl?! Én már szólni akartam ezért de anya nem akarja a balhét pedig tudja, hogy igazam van és mindenki itthon belátta, hogy ez nekünk sok. Rengeteget beszélek erről a páromnak is mert féltem anyát mert még a 6 évessel talán bír de kissebbel már nehezebben ráadásul nem emelhet 2 kilónál többet. Volt már valakinek hasonló a családban? Mit tennének a helyemben? Előre is köszönöm!