Hogyan tudnék segíteni?

Mondjuk alapból úgy, hogy nem degradalod le és megprobalsz egy picit gondolkodni.

"Gizike szűz. (Amivel nem lenne problémám, mert semmi közöm hozzá, de többször is hangoztatta, hogy neki egy olyan pasi kellene, mint a férjem (a saját testvére, érted?!?!?!?!))"

Épeszű embernek ebből pl az jön le, hogy a férjednek nagyon jó természete van, ő is ezt várná el egy tarstol, de te valami betegeset gondolsz bele. Az egész iromanyodbol süt az egoista éned: ő xar, ellenben te maga vagy a tökély. Tartsd magad távol tőle.

Láttam hasonlót ismerősi körben. Ahol volt azért pàrkapcsolata a nőnek de ugye csak anyukánál lehetett élni, a faszi leadta a pénzt a nő meg dugta az asztal alatt anyának. Felnőtt emberekről beszélünk. Na eddig is tartottak azok a kapcsolatok. Mikor anyuka meghalt azóta lett a nőnek 50 felett rendes tartós, együttèlôs, házasodós kapcsolata.

Itt is ha anyuka meghal sok mindent megold.

Az meg hogy olyan társat akar mint a férjed, az tök normális. Biztos azt látja, hogy jól meg vagytok, szeret stb…

Régen én pl mindig azt mondtam olyan férjet mint a bátyáim nem akarok mert mindig buliznak. Olyan ügyes legyen mint apukám csak jobb természettel, és sikerült.

Te amúgy segíteni nem tudsz, mert csak azon lehet aki hagyja. És neked itt az anyós is. Mit gondolsz mit kapnál tőle? Elvetted a fiàt és a lànyát is akarod. Annyit tehetsz ha a lány lép akkor támogatod.

A csaj már-már tragikusan későn ébredne, de még megmenthető.

Valóban ez az út, amit #16 mond: El kell kezdeni vinni őt ide-oda, de az anyja nélkül, hogy táguljon a világképe. Amit elkezd magától csinálni, abban bátorítani kell. Amiben az anyja támadja, abban segíteni kell neki őt magát maga által megvédeni.

Eközben érdmes elbeszélgetni vele, hogy mit szeretne, miért nem teszi, és mégis mit tehetne, hogy az legyen. Erősíteni az önbizalmát.

Persze, az előbbiek csak abban az esetben működnek, ha a lány is akarja. Ha 10-szer megpróbálod valahova vinni, akkor nem lehet rajta segíteni.

Nagyond sajnálom az ilyen embereket, mert ha - nem nagy sokára hanem - már későn (mert gyereket akart volna, de már nem lehet stb.) mégis felébred, akkor az nagyon keserű lesz, és ha addigra a muterja meghal, akkor már a dühét sem öntheti ki rá.

Én is mindig mindenkit meg akartam menteni, főleg az ilyen hányattatott sorsúakat. Én is próbáltam kirángatni a sivár életéből, erősíteni az önbizalmát. Az lett belőle, hogy rámtelepedtek. Nem önállósodott, csak rajtam piócáskodott, most ez nem szép szó, de úgy éreztem egy idő után, hogy már teher, hogy leszívja az energiáimat, nyomasztó volt, nem tudtam a saját életemre fókuszálni. Én egy kezdőlökést akartam adni, és támogatni a saját életében. Nem az, hogy innentől mi kvázi "együtt" élünk.

Valószínűleg a sógornőd is nagyon be van szokva az anyjához, ez egy olyan élet neki, amit megszokott és így a "jó". Csak a kívülálló látja, hogy gáz. De veszélyes beleavatkozni. Én utóbb mindig arra jöttem rá, hogy nem vagyok szakember, nekik olyan kívülálló szakember kellene (pszichológus, fejlesztők), akiket nem tud fél óránként felhívni, és nem borítja az életüket azzal, hogy segítenek. Szép terv lenne, hogy jönni-menni vele ide-oda, csak nem lenne önállóbb vele, hanem már veletek csinálná az "életet". De nagyon drukkolok, én 30 éves korom óta nem vetemedek ilyen megmentő szerepre. Most is van ilyen kolléganőm, nagyon sajnálom őt, de kicsit nyitok felé, már csukom is be a kaput. Szerintem mindenki a saját életének kovácsa. És sajnos van akit nem lehet megmenteni.

Ezen te nem tudsz változtatni, mindenkinek magának kell megvívni a saját csatáját - ha akarja egyáltalán.

Az én lánytestvérem is hasonló, 30 évesen otthon élő szűz, aki megrekedt kb. egy 15 éves szintjén. Anyánk is ilyen, mint te, folyton hatalmaskodni akart, sehova nem akart elengedni, nem lehettek barátaink, semmit nem csinálhattunk önállóan, csak én szépen leléptem otthonról ebből a környezetből, és már nem is tartjuk a kapcsolatot.

Én nem akartam erre a sorsra jutni, ellenálltam és utált is érte anyám. A testvéremnek meg a jelek alapján megfelelt a helyzet, annyira nem fájt neki, hogy változtasson rajta.

A sógornőd 30 éves, ha eddig nem akart változtatni, nem is fog. Már nem is nagyon tudna, mert egy 30 éves szűz nőre egyébként - talán jogosan - defektesként tekintenek a férfiak.