Ha nem szeret akkor mi ezzel a baj?

Ahyogy olvasom, átok rossz kölyök lehettél. Hát akkor ugyancsak nehéz dolga volt anyukádnak! Nem könnyű ám mosolyogva, tárt karokkal fogadni az iskolából lógó, napokig csavargó gyereket.

Biztos szeret, csak annyi bajt és bánatot okoztál neki, hogy nem tudja kimutatni mindaddig, amíg vissza nem szerzed a bizalmát. Igen! Neked kell az ő bizalmát megnyerned, azaz bebizonyítanod, hogy eztán felelősségteljesen élsz és nem okozol neki csalódást!

Lehet, hogy ha az én gyerekem lennél, akkor nem úsztad volna meg ennyivel...

Anyukás szeret téged, csak valamiért nem tudja kimutatni ezt. Az én anyám is ilyen volt: gyerekkoromban sosem foglalkozott velem, később folymatosan csak szekált (objektíve és felnőtt fejjel is azt mondom, hogy nem volt igaza - pl. mikor jeles bizonyítványt vittem haza, leb*szott, hogy "miért nem kitűnő", ilyesmik). Aztán 18 éves koromra elegem lett az egészből, elköltöztem, és azóta valahogy sokkal jobb a viszonyunk. Most már úgy beszélünk egymással, mint felnőtt anya a felnőtt gyerekével, és sok olyasmit elmondott nekem, amit korábban nem (mivel "nem tartott még elég felnőttnek hozzá"). Nagyon jót tett a költözés, igazából neked is csak ajánlani tudom. Jobb lesz így neked és anyukádnak is. Végre észreveszi majd, hogy felnőttél, és talán elkezd majd úgy is kezelni. Talán normalizálódik a viszonyotok is.