Miért nem hagyják, hogy éljem az életem? Miért kell mindentől féltsenek?

Akkor lesz vége, ha már nem engeded.

Nem kell őket megbántani, nem kell elvárni, hogy megváltozzanak, és ne adjanak "tanácsokat" lépten nyomon.

Meg kell köszönni a jó tanácsot, és önállóan kell dönteni, majd a döntésednek megfelelően cselekedni. Ha rosszul döntesz akkor se keseredj el. Próbálkozz újra. Ha számon kérik tőled mondd azt: Sose tanultam volna meg járni, ha nem próbálom meg egyedül, és nem esek el néha.

Előszőr azért kérdezd meg magadtól: Fel vagyok készülve az esés okozta fájdalmakra?

zőlük=tőlük.

Amúgy, ha valaki elég diplomatikusan közelíti, sokkal többet elérhet, mintha ajtóstól ront be.

A beleszólást nem megszűntetni, hanem csökkenteni, "átszervezni" kell. Így a szülő sem fogja azt érezni, hogy a gyereke sz.rba sem veszi, nem ad a véleményére.

komolyan mondom, csak röhögök.

ez nem ennyi idősen kell elkezdeni.

én már 16 éves koromban "lázadtam" feszegettem a határokat. és attól, h anyám tartott el, tiszteletben tartotta, h nem vagyok bábu, amivel azt csinál amit akar.

bizonyos keretek közt nekem is megvolt a szabadságom.

most már egyedül élek, de összevetve nem érzem, hogy akkoriban be voltam zárva. sőt! mostmár sokkal jobban átgondolom, h mi lesz a cselekedeteim következménye.

Előző, szerinted jobb lesz attól a kérdezőnek, ha azt érezteted vele, hogy el van késve, hogy ezt nem ennyi idősen kéne elkezdeni??? Mert szerintem nem. Annyiféle ember van, annyiféle szülő van. Mindenkivel másként kell bánni. Nincs két egyforma eset. Biztos oka van a kérdezőnek arra, hogy neki így alakult.

De kérdező, nyugodj meg, egyáltalán nincs késő! A lényeg, ahogy a többiek is írták: felnőtt módjára, diplomatikusan próbálj meg velük beszélni. Amit az egyik kommentelő írt a járni tanuló kisgyerekről, az nagyon jó párhuzam sztem. Sok sikert!