Miért kell üvölteni, ha próbálok nyugodtan beszélni?
Az szüleimmel van gondom, akiket nagyon szeretek, pedig ők sosem mutatják ki ezt. Lehetne bűntudatom, hiszen ők adnak fedelet a fejem fölé, enni nekem, inni, és taníttatnak. De az érzelmi oldala soha az életben nincs meg. Folyton kiabálnak, hogy csak a gép érdekel, az az életem, pedig ez nem igaz. Rengeteg barátom van akiket becsülök, szeretek, és törődöm velük, és a barátommal is, akit nagyon szeretek, tiszta szívemből. Szerintük nem vagyok társasági ember, visszahúzódó vagyok, folyton a fejemhez vágják hogy "nem csoda, ha engem mindenki gyűlöl" pedig nem is gyűlölnek. Azt hiszik, én egy csendes kisegér vagyok az osztályomban, pedig egyáltalán nem, szeretek nevetni, és mindenben benne vagyok. De otthon szűkszavú vagyok, ideges, és ingerlékeny. Tudom, ez nagy gond. Legutóbb azt kiabálták, hogy sosem megyek át beszélgetni, mindig csak az a k*rva számítógép... Átgondoltam, amit mondtak, úgy véltem, igazuk van, én is nyithatnék feléjük jócskán. Ez volt másfél éve, nemkapcsoltam be a gépemet, inkább átmentem hozzájuk együtt nézni a TV-t, beszélgetni, de ridegen elutasítottak, hogy "bezzeg mostmár jönnék, mi? takarodjak a géphez, az úgyis fontosabb..." Ekkor azt mondtam, hogy dehát pont ezért jöttem ide. Innentől folyton próbáltam velük beszélni, de nem kértek belőlem. Ment ez így 3-4 hónapig, utána úgy döntöttem, nem érdekel. Ha ők nem kérnek belőlem, nem fogok utánuk rohanni. Semmiről sem beszélhetek velük, pedig megbántam, hogy ennyire csendes voltam otthon. Igazából mondjuk ennek is van oka. Amióta az eszem tudom, ha próbálok velük beszélni, egyből kiabálnak, nem higgadnak le, nem hagynak szóhoz jutni, ha közbeszólok, hogy "mondhatnék már végre én is valamit?" akkor rámüvöltenek, hogy nem, senkit nem érdekel, én csak ne feleseljek... Mindig más gyerekkel példálóznak, mindig. Kitűnő tanuló vagyok, hetente rendet rakok a szobámban. A friss rend közepére bejön anyám, hogy mekkora kupleráj van itt?! És akkor hiába mondom, hogy "dehát most raktam rendet", ez nem érdekli. Csak fújják a magukét. Ha próbálok rávilágítani, támadnak, és támadnak. Nem látták be soha, ha hibáztak, mindig előjönnek valami mással. Soha nem veszik észre, ha bántót mondanak. Egyszer iszonyúan megsértették a barátomat és engem (pedig ő az az ember, aki talán még náluk is jobban szeret), és akkor kicsúszott a számon, hogy milyen rosszindulatúak. Felháborodtak, és kikérték maguknak, nem ismerték el, hogy bántó dolgot mondanak, mint ahogy soha máskor. Egyszer sem tudok leülni velük beszélni nyugodtan. Én tényleg próbálok higgadtan, kedvesen beszélni velük, odabújni hozzájuk, de nem ér semmit, eltaszítanak, csak a saját igazukat fújják, mintha az igazságot meg se hallanák. Akármit mondhatok. Egyszer világosan kimondták hogy "Nem érdekel, hogy igazad van-e vagy sem, itt az az igaz, amiket mi mondunk." Együtt nevetnek rajtam, ha valamit elrontok, folyton cikiznek, mindenért kigúnyolnak, a hibáimat felhánytorgatják, és nevetnek. Soha nem sikerül nyugodtan leülnünk, mindig az jön ki, hogy amit én csinálok, az hülyeség...
Valamelyik nap megemlítettem, hogy szeretnék lovassportot űzni, üvöltöttek, hogy azt is otthagynám, mint a társastáncot (28 lány volt, és mindössze 3 fiú, ezért hagytam ott, és rengeteg más lány is. lehet, hogy butaság volt:/) és nem érdekli őket, majd ha nagy leszek, azt csinálom, amit akarok, és ha saját keresetem lesz.
Mit tehetnék? Sehogy sem jutok velük dűlőre, nem akarják meghallani, amiket mondok, van egy határozott elképzelésük, azt fújják, az enyémet nem veszik figyelembe.
Már kértem ismerőstől segítséget, beszélt velük, azt is csak bólogatták, mosolyogtak, szívélyeskedtek, itthon pedig kaptam néhány pofont, hogy mit teregetem én ki a családi szennyest... meg hogy én vagyok ebben a hibás.
Mit tegyek?:(((
Egy szomorú tizenéves
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!