Mit tegyek, ha a férjem olyan embereket hív meg a szilveszteri bulira akiket én nem szeretnék?
Szerintem szinte mindegy, mit teszel, nem fogsz tudni igazán jól kijönni belőle. Úgyhogy törekedned kellene valamilyen kompromisszumra. (Számodra teljesen megfelelő döntés nem igazán születhet, csak ha valami külső negatív hatás folytán (pl. megbetegszik) ő saját magától áll el a bulizástól. Néhány lehetőség: 1. egyszerűen elé állsz azzal, hogy ez neked semmi örömöt nem jelent, sőt, csak bosszant, és nem járulsz hozzá, hogy ez a fajta buli legyen nálatok. Ez persze hatalmas vitát szülne, még jó sokáig innád a levét... 2: eljátszod előtte levő napokban, hogy irtózatos beteg vagy, ezáltal alkalmatlan arra, hogy vendégeket fogadjatok. Persze, ezért is te leszel a hibás, ezt is hallgathatod majd még egy ideig. (És ez hazugság is, valószínúleg nem tenne jót a lelkiismeretednek). 3: hívd el minél több családtagodat, saját barátodat ill. egyedülálló férfi-ismerőseidet, fiatalokat is, hogy a 20 éves lánykorosztály megtalálja a neki megfelelőt. És ekkor ne számítson, mekkora a lakás. Nem csak a férjed gondoskodhat meghívottakról...
És még egy dolog: a férfiakat nemiségük élteti igazán, mindig megnézik a csinos nőket, fiatalt, még fiatalabbat, idősebbet... Ezt nem kell megértened (hiszen nő vagy), de tudnod kell elfogadni, még ha nem is esik jól.
Köszi szépen!
Én is gondoltam rá,hogy egyedülálló férfiakat hívnék,de 1.nekem nincs ilyen ismerősöm,mivel a baráti körömben már mindenki megnősült illetve úgy válogatom meg a barátaimat,hogy azok lehetőleg párok legyenek.
2.nekem tűrnöm kéne idegen csajokat,de ő biztos nem viselné ezt el fordítva
ki kardot ránt kard által ...
üljetek le és beszéljétek meg neked pontosan mi a bajod a vendéglistával.
Ha a férjed nem lesz belátó és erőnek erejével ragaszkodik azokhoz az emberekhez, akiket te valamiért nem kedvelsz, akkor nincs tiszteleted a férjed előtt (hiszen nem zavarná az, hogy te nem éreznéd magad jól = "ez a te bajod").
ez az eset kicsit tovább mutat, mint egy egyszerű szilveszteri buli ... a házasságodat kicsit fel kell rázni. beszélgessetek minél többet és a mély dolgok jöjjenek fel (ez egy felnőtteknek szóló játék: minden este mondjuk minden este 7-től egy félóra. de nem több- az órát figyeljétek. egy héten kerezstül)
kérdésre a válaszom/tanácsom: ha ragaszkodik a nemkívánatos személyekhez, akkor fújd le a bulit (tudom, hogy ettől félsz mert balhé lesz, de állj a sarkadra, különben sok ilyen lesz és tovább kell türnöd a számodra megalázó helyzeteket)
Köszi szépen az eddigi válaszok!
Alapvetően én úgy gondoltam a házasságunkkal nincs baj,persze ez azért is van 02gy,mert tényleg inkább tűrök a békesség kedvéért.De lehet,hogy ő is így érzi és ha elkezdünk beszélgetni ezekről a dolgokról akkor lehet,hogy nem valami jó fog kisülni belőle.A másik válaszolónak pedig,sajnos nekem nincs olyan ismerősöm aki őt kifejezetten bosszantaná ,hogy ő is megérezné amit én élek át.
Szia!
Végül is meg lett tartva a buli,én is hívtam olyan egyedülálló pasit akit ki nem állhat a meghívott pár.Rá is kattant az asszony 19 éves húgára akinek persze nem tetszett a dolog,leitatta a pasit aki aztán hazament.De a csaj is annyit ivott,hogy végül mindenkire rámászott,de mivel mindenki családos ember volt senki nem foglalkozott vele.Erre bevágta a hisztit,hogy őt senki sem szereti.Nem tudom mit gondolt,hogy ha mindenki a családjával van majd ki fogja őt szeretni.Végül a saját sógorának kellet hazavinni kb 1 órakor,ittasan.Ekkor már mindenki egyet értett velem,hogy azt a csajt tényleg nem kellett volna hívni,még a saját nővére is azt mondta,ami persze jó érzés volt.Annál is inkább,mert utána már mindenki jól érezte,magát.Ha lesz pótszilveszter vagy bármilyen buli nálunk megbeszéltük a párommal és a párom haverjával,hogy a haverja és a felesége jöhet,de a feleség húga nem.A másik házaspárral akinek még nem örültem semmi gond nem volt.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!