Van itt olyan vki akinek már tinédzser kora óta megvan a barátja/férje? (mondjuk úgy 15 éves kortól)
63 %-tól
a nő 42 éves a férfi szintén
17 éves korom óta vagyok a párommal, év elején leszek 27 éves, szóval lassan 10 éve. 8 éve együtt élünk, van egy 15 hónapos fiunk, megcsalások, szakítások, mosolyszünet nem volt.
Most egy picit talán elhidegültünk, és úgy érzem a megváltozott élethelyzetünk okozza ezt, már nem csak ketten vagyunk, hanem hárman és ezt szokni kell. De ettől függetlenül jó Apa és jó "férj" is, csak mostanában összezörrenünk olyan butaságokon is, amiken eddig nevettünk.
A barátom szülei: anyuka 17,apuka 20 volt amikor megismerkedtek, rá 1 évre összeházasodtak, immáron 28 éve! Nagyon szép pár, és máig olyan aranyosan szeretik egymást és szépen beszélnek egymáshoz,nekem ők a példa=)
Anyukám szülei: mama 15, papa 23 volt (1 év + -). Papám 60 éves korában bányabeomlásba halt meg, mamám most 80 éves és hála az égnek semmi komoly baja nincs,az öregségen kívül. 20 éve az állataival él(mi nem messze lakunk tőle) és máig csupa tisztelettel és szeretettel beszél a papáról, pedig az ő házasságuk nem volt fényes és szeretettel teli(szegénység miatt).
Csak tanulságnak írom le,de a mamám szinte mindig amikor a barátommal lát elmondja,hogy mennyire becsüljük meg egymást,a veszekedéseket túl kell lépni, mert ő is utólag jött rá,hogy a veszekedések ellenére is mennyire szerette/szereti a papát...de ugye erre későn jött rá,amikor már nem volt kit megölelni.
köszönöm, hogy ilyen sokan válaszoltatok a kérdésemre:) Örülök, hogy ilyen boldog kapcsolatokról írtatok:)
Én és a párom 4 és fél éve vagyunk együtt. Én 15 voltam, Ő pedig 18:) Remélem mi is ilyen sokáig boldogok leszünk mint ti/szüleitek vagy satöbbi:D
15 éves voltam, mikor összejöttünk, 16, mikor elvette a szüzességem, 26, mikor megszületett a kisfiunk, 29, mikor a kislányunk, 34, mikor a másik kislányunk, és 45, mikor a 30. évünket ünnepeltük együtt :)
talán már nincs a szenvedélyes lángolás köztünk, de még mindig ő az egyetlen, legférfibb férfi az életemben. Szeretem, és szeretni fogom, amíg el nem földelnek engem.
46/N
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!