Kinek hisztek inkább?
Mi nyáron mamáéknál nyaraltunk a testvéremmel, de tata engem rendszeresen vert, ha rossz voltam. Volt egy pálcája a részemre és volt egy a kutyának. Ezt tényleg úgy kell elképzelni, ahogy mondom: kint tartotta, ott voltak egymás mellett, ha használni akarta, érte ment és behozta. Amikor anyuék megérkeztek, mondtam, hogy nem szeretnék itt maradni, mert Tata gyakran ver. Tata legnagyobb megdöbbenésemre letagadta az egészet, de anyám rögtön mellém állt és közölte, hogy egy percet nem maradunk itt tovább (nagyon sokat jelentett nekem, hogy feltétel nélkül elhitte, amit mondok). Aztán kimentem és behoztam a két pálcát, Tata nem tudott rá mit mondani, nem tudta mással magyarázni, hogy miért van kettő.
A szüleim kölyke vagyok, engem őszinteségre neveltek, lényeges dolgokban soha nem hazudtam és ezt tudták ők is. Én is a gyerekem mellé állnék, mert megbízok benne.
Mi is őszinteséget tanultunk és neveltünk a gyereknek, így a gyerekemnek biztos hiszek. De a szüleim sem hazudnának.
Van, hogy a lányom a szüleimnél van és felhív, hogy unatkozik, mama nem figyel rá. Beszélek a mamával és azt mondja, csak 5 percre ült le emailt olvasni. Hát neki 5 percnek tűnt, meg előtte ki tudja még miket csinált :D A gyerek is lehet, hogy kicsit túltolja a véleményét, türelmetlen, de anyukám meg védekezik, hogy nehogy megszóljam, hogy nem foglalkozik az unokájával, szóval valahol félúton lehet az igazság. :D
Mindkettőnek hiszek. :)
Van akin látszik, hogy lehet hinni neki, vagy nem.
A szomszédunkban laknak gyerekek, mondta a gyerek h meghalt a kutyájuk. Majd hozzáteszi, hogy haha, hazudtam. Hát baromi vicces volt...
A gyerekem szerencsére sose hazudott, viccből sem. Mi sem ugrattuk őt, nem akartam összezavarni őt sose. Így lett becsületes, őszinte gyerek. Ha valakit bántanak a suliban, megy és szól a tanárnak, nem hazudik, tagad más kedvéért sem. És a szülőnek hinni kellene a gyerekének. Mikor bántják a gyereket, és nem hisz neki az anya, az a legborzasztóbb. :(
Mindkettőjüket négyszemközt meghallgatom, utána döntök.
Amúgy nagyszülő és unoka között konfliktus? Ne viccelj már! A nagyszülők imádják az összes unokájukat, mindig a kedvüket keresik, mindig ráérnek, mindig végighallgatják a szóáradatukat. A nagyszülőkkel lenni hatalmas buli az unokáknak!
Miféle konfliktust meg egymásra mutogatást emlegetsz, kérdező?
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!