Kezdőoldal » Családi kapcsolatok » Egyéb kérdések » Miért viselkedik így? (lent)

Miért viselkedik így? (lent)

Figyelt kérdés

A problémám a következő. Sajnos távkapcsolatban élek a barátommal, akivel már 2 és fél éve, hogy együtt vagyunk. Az utóbbi időben leginkább én mentem a betegsége miatt.(gyomorbajok)ami idegi alapon van.2 hete találkoztunk utoljára. Most a héten,végre egész eddig úgy volt, hogy ő jön.Csak ugye azt reggel tudta volna megmondani, hogy jön-e, mert ez egy ilyen betegség.Akkor kitaláltam, hogy akkor mi lenne, ha én jönnék, mert neki jövő héttől megkezdődik a fősuli, arra is be kell járni, és az hozzá közelebb van, hogy szokja. És akkor mondtam, hogy megyek. Akkor ezt elmondtam nagymamámnak, hogy lehet én mennék. És most ez a baja mamámnak, hogy variálunk. Mert engem más se érdekel, csak a barátom. Meg, hogy én is csak addig megyek, míg van pénzem. (jelenleg nincs munkahelyem, munkát keresek.Meg, hogy eddig úgy volt, én megyek. Meg mindig azzal jön, megmondalak apádnak. Meg, hogy neki 26 évesen se jutott volna eszébe kéthetente odaállítani, valakihez. Mellesleg családtagnak számítok.Szeretek ott lenni.És hogy tesóm holnap jön haza mamámtól, mert egész nyáron ott volt.Meg engem nem érdekel a család. Apa nem ilyen. Ő is azt mondja, nyugodtan menjek. Meg ha majd lesz melóm akkor is akkor megyek le amikor lesz szabadnap. Most miért ilyen nagyim? Olyan nagy bűn, hogy lemegyek? Jó nem kéne variálnunk.Az is igaz. Elköltözni egyenlőre nem tudok sajnos.Olyan rosszul lettem nemrég, hogy sírtam. Azt mondta, kibírok még egy hetet, hogy nem látom:(.Minden erőmmel azon vagyok, hogy legyen munkahelyem, és el tudjak helyezkedni, de sajnos nem sikerül. (amúgy ő velünk lakik).Mert anya meghalt mikor 8 éves voltam, apa nevelt fel, meg nagymamám. Kiskoromban is ilyen volt. Nem nagyon mentem sehova, nem hagyta hogy segítsek neki a főzésben. Ezért van az, hogy csak keveset tudok főzni, csak az ilyen alapokat. Ha meg nekiállok, lekiabálja a fejem, hogy jajj de balfsz vagy, ne bénázz.

Én nagyon szeretem, de néha kiakaszt...

Most tényleg baj az,hogy kéthetente ott alszok?Eljárni sehova se jár el mamám, mert depressziós is.ha hívom, jöjjön el boltba, és beszélgessünk, nem jön, mert fáj a lába... Pedig szoktam vele beszélgetni,

Nagyjából ennyi lenne. Köszönöm, hogy elolvastad!


2010. aug. 26. 20:05
 1/4 anonim ***** válasza:
Szia! Semmi baj csak a depressziója okozza illetve abban a korban amikor ő volt veled egyidős szégyen volt ez, hogy házasság előtt együtt aludni, nemhogy még kinyilvánított tény. Nem rád dühös, csak a neveltetése más.
2010. aug. 26. 20:10
Hasznos számodra ez a válasz?
 2/4 anonim ***** válasza:
Szeresd a nagyidat, de a véleményével nem sokat kellene foglalkozni. Ő egy másféle világ szülötte, nem érti a mát.
2010. aug. 26. 20:13
Hasznos számodra ez a válasz?
 3/4 A kérdező kommentje:

Köszönöm szépen, hogy válaszoltál!

Akkor ezért nincs hozzám türelme? Ma is mondta, hogy majd rendelünk kaját, mert nincs kedve főzni. Felajánlottam, hogy szakácskönyvből megpróbálom(tudom szégyen) hogy nem tudok főzni. De,hogy ő abból nem eszik.Megértem őt is, hogy az ő korában ez nem volt "megengedett+De már én is átveszem néha ezt a negatív hozzáállást a dolgokhoz.Köszönöm a válaszodat!

2010. aug. 26. 20:15
 4/4 A kérdező kommentje:
Neked is köszönöm második.Sokszor mondom mama nincs kedves sétálni? És mondja nem akar:(
2010. aug. 26. 20:16

Kapcsolódó kérdések:




Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!