Miért kell mindig összehasonlítani a mostohatestvéremmel, ha hiába vagyunk egykorúak, teljesen máshol tartunk az életben?
Én 22 éves vagyok, ő 23. Mások a céljaink, terveink.
Ő "otthon maradt" vidéken, a helyi egyetemen csinált egy alapképzést, majd utána elkezdett dolgozni. Kapott egy házat és egy autót a nagyszüleitől, összeköltöztek a párjával már 2 éve, most, hogy 10 éve együtt vannak, megvolt a lánykérés is. De neki mindig ez volt a terv, hogy szerezzen egy diplomát és 25 éves korára legyen egy gyereke legalább. Szerintem nincs ezzel baj, ha ő úgy érzi, hogy neki ez elég, vagy nem vágyik máshová, az ő dolga.
Ezzel szemben én itt vagyok 22 évesen, még egyetemre járok. Nem azért, mert csúszok, hanem mert ennyi idő a képzés. Ingázok a szülővárosom és Budapest között, általában úgy szoktam, hogy kéthetente járok haza, csütörtöktől hétfő reggelig. Mindkét helyet szeretem, más-más dolgok miatt. Én itt albérletben lakom és igaz, hogy 4. éve élek itt, de nem érzem az otthonomnak. Nem is nagyon vásárolok ide dolgokat, mert úgy érzem, hogy ez egy átmeneti hely a számomra. Szép, gyönyörűen van berendezve, felújítva, de nem szoktam lakberendezési kiegészítőket vásárolni, vagy ilyesmi, ráadásul keveset is vagyok itthon. Akkor meg vagy alszok, vagy tanulok. A konyha is viszonylag kicsi, ezért főzni, sütni sem szoktam. Belvárosban lakom, a Wolton, Netpincéren bármit megtalálok, megrendelek. Nekem ez egyszerűbb, kényelmesebb. Nincs párkapcsolatom, szexelni szexelek, de nincs olyan komoly kapcsolatom senkivel, akit hazavinnék napokra, hetekre. Nem a pasikkal van a baj, hanem a családommal... Sokszor én is nehezen bírom közöttük, nem akarom egyikőjüket sem bedobni a mélyvízbe, meg úgy egyáltalán... Úgy érzem, hogy megvan a saját, pesti életem és az otthoni is, nem kell a szereplőknek találkozni egymással.
Viszont az anyám folyton a mostohatestvéremmel hasonlítgat, hogy bezzeg ő itt van 23 évesen, dolgozik, háztartást vezet, már menyasszony és én hol tartok, egy ebédre nem hívtam még meg őket a férjével. Igen, mivel mint írtam, kicsi a konyhám és nem szoktam főzni. Valamint a mostohatestvérem házával ellentétben nálam nincs külön étkező, ahol 8-10 embert leültethetnék, hanem egy pultos rész van, 2+1 bárszékkel. Mivel anyáék messze élnek (225 km), ezért nem jönnének, meg mennének, hanem itt is aludnának. Itt jön a másik gond, hogy a lakás másfél szobás, van egy konyhával összenyitott nappali és egy hálószoba. A nappaliban a kanapé nem ággyá alakítható, tehát vagy az van, hogy ők itt a földön alszanak, vagy átadom az ágyam és szenvedek a kanapén egész éjszaka. Ráadásul nem akarok az anyám ellen beszélni, de ő azt, hogy a mostohatestvéremnek már háza és autója van, úgy mondja, mintha azokat a saját keresetéből vette volna. Közben meg nem.
És én tényleg azt mondom, hogyha valaki 24-25 évesen akar gyereket, hát hajrá. De nekem még vannak más céljaim is, nem a gyerekvállalásban látom életem fénypontját, nem érzem azt, hogy akkor leszek majd igazi nő, ha lesz 2-3 gyerekem. Lesz gyerekem, de inkább 29-32 éves korom körül.
Amikor itt vagyok Budapesten, úgy érzem, hogy teljesen rendben vannak a dolgaim, jól haladok a céljaim felé, majd hazamegyek és azt hallgatom, hogy miért nem tartok sehol, nézzem meg XY-t, miért nincs barátom, meddig akarok még várni. De szerintem még annyi más van az életben, én nem tudnék boldog lenni egy átlagos, 8-tól 4-ig tartó irodai állással, vagy azzal, hogy huszonx évesen annyi az életem, hogy reggel oviba viszem a gyereket, utána délutánig dolgozok, majd felveszem a gyereket, megyünk haza, vacsorát főzök, mesét olvasok és másnap kezdődik elölről.
29-es, ne haragudj, de mik a céljaid a kommentjeiddel?
Te vagy itt az önkéntes rendfenntartó és mindenkit gyanúsítasz, hogy hazudik, vagy mi?
A mostohatesód szerencsésebb, de te sem panaszkodhatsz, mert kifizetik helyetted a szüleid az albérletet. Érdemes lenne megtanulnod főzni, több okból is, 35 évesen, gyerek mellett (merthogy majd akarsz) sokkal nehezebb lesz.
A szüleid valóban furcsák, hogy neked tesznek szemrehányást azért, mert nem kaptál valakitől egy házat, vagy lakást. Én ezt így konkrétan megkérdezném tőlük, hogy hogyan képzelik, melyik nagyszülő vagyonát nyúld le, vagy mégis hogyan lenne ennyi évesen házad.
Azt is megmondhatod nekik, hogy nem szükséges összehasonlítaniuk tite3ket, mert mindenki önmagáért értékes és nem kell valaki mást utánozni.
Tudok főzni, nem is értem, miért gondolják sokan azt, hogy aki nem főz, az biztos képtelen is rá... Ma már mindenről van videó ráadásul, szóval ha valaki nagyon elakadna, akkor is látja, mit hogyan kell, hogyan kéne kinéznie az adott folyamat alatt a dolgoknak. De egy főre nem érné meg nekem naponta 2 órát főzőcskézéssel, pakolással töltenem.
Sajnos eléggé válogatós vagyok, nem eszek meg sok mindent. Nekem az nem ebéd, ha 2-3(-4) napig eszem ugyanazt a kondér töltött káposztát, vagy rakott krumplit. Vagy ha megkívánom a macaront, nem fogok nekiállni sütni, amikor tiszta macera az egész, pár darabnál nem is eszem többet. Hanem egyszerűbb rendelni, elmenni venni és kész. Ugyanez van az ebédemmel. Előre megrendelem az egészet, ahonnan rendelek, nagy a választék, egészségesek az ételek is és finomak. Nekem megér ez annyit, amennyit kifizetek rá. Sőt, azt sem tartom ördögtől valónak, ha valaki gyerekek mellett is rendel. Kicsit nagy feneket kerítenek az emberek a házi koszt szerepének szerintem.
De egy főre nem érné meg nekem naponta 2 órát főzőcskézéssel, pakolással töltenem.
Nekem az nem ebéd, ha 2-3(-4) napig eszem ugyanazt a kondér töltött káposztát, vagy rakott krumplit.
Na, ebből ki is derült, hogy nem tudsz főzni.
De, tudok. Szerintem a félreértések itt abból adódnak, hogy nektek és nekem is mást jelent az ebéd.
Nekem az ebéd leves, főétel, desszert. Minden nap másmilyen. Máshol meg olvastam, hogy valaki 2-3 naponta főz magának, nagyobb adagokat és azt eszi sokáig.
Le a kalappal, aki fél óra alatt összedob egy háromfogásos ebédet, az biztosan nagyon ügyes! :)
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!