Házaspárok, akiknél még nincs gyerek: Ti minden héten átmentek valamelyikőtök szüleihez, ha közel laktok hozzájuk (értem úgy, hogy max. egy óra az út hozzájuk)? Ha nem, mennyi időnként látogatjátok meg őket?
A legmesszebb lakó szülő 45 percre lakik. Nincs konkrétan lefektetve idő, úgy megyünk ahogy van időnk és kedvünk mivel dolgozunk. Én nem szeretem a kötelező vasárnapi ebédeket, szerencsére nem erőltetik csak azért mert nyugdíjasok ezért sokkal szivesebben megyek amikor megyek.
Van higy hetente, van higy 2 hetente, de ha a ház körül kell segíteni akkor van hogy egymás utáni napon megy férjem a saját szüleihez, én ekkor nem mindig megyek mert úgyse tudok fizikai munkát csinálni úgy mint ő. Tehát az se közelező hogy együtt menjünk. Eközben telefonon is tartjuk a kapcsolatot. Plusz ha valamilyen esemény van. Minkét féllel jó a kapcsolatunk. Ez viszont mindkét féltől függ.
Szerencsére nem volt gond soha, szerencsések vagyunk, nincsenek sértődések. Nyilván más lenne a helyzet ha nem lennénk valamiért jóban.
#8as: igazából mindenbe belekotnek. Ha ugyanabba a cipőben megyünk, mint legutóbb, akkor miért nem költünk ruházkodásra többet (ez a legfőbb téma egyébként).
Párom miért nincs megborotvalkozva teljesen (emiatt már inkább reggel -indulas előtt- megborotvalkozik, hogy ne hallgassa).
Ha össze van kötve a hajam, mikor megyek már fodrászhoz.
Vettünk egy elég drága laptopot, amire gyűjtöttünk egy ideig (hogy a barátom tudjon rajta tervezni stb). Elmondtuk,hogy megvettük. Megkérdezték,hogy mennyiért, válaszoltunk. Azóta is kapjuk az ívet, hogy minek nekünk olyan drága, amikor az ő gépük is lassan csereérett (?) Teszem hozzá, az ő gépüket is barátom vette, de amikor osszekoltoztunk ott hagyta nekik és mi voltunk inkább számítógép nélkül...
De napestig sorolhatnam 😊
Ezzel szemben apum mindig kedves velünk, sosem piszkál és örömmel van ott a barátom is, sokkal inkább apafigura neki, mint a saját apja sajnos.
A látogatásokat is 3-4havonta én mondom, hogy menjünk már a szüleihez is, mert ő egyre nehezebben viseli ezeket a látogatásokat, de én nem szeretném, hogy elszakadjon a családjától, mert amúgy tudom, hogy hianyoznak neki, csak bántja, hogy ilyenek.
Hát, olyan 1-2-havonta szoktunk menni.
A saját anyukámmal szoktam menni külön egy két programra, amire a férjem nem is szívesen jönne el. :D plusz elég sokat dumálunk összevissza, anyosommal is, a férjem az én apámmal vagy anyamal, es skype-on is hetente 3x tuti beszélünk.
Már van gyerekünk, de úgy van, mint azelőtt.
4-5 hetente hívnak, vagy mi hívjuk meg őket egy hétvégi ebédre.
Nincs semmi matek, vagy rendszer a dologban.
Félévente-évente egyszer látnak bennünket, és ez így van jól.
Anyám egy okoskodó hisztis pi... amint volt elég pénzem végre elköltöztem és nem vagyok hajlandó évente max 2-nél többször meghallgatni, miért szar, bármit csinálok.
Barátom apja piás, ergo bárhányszor megyünk, mindig áll a bál, megy az ordítás és sorolhatnám, erre pedig nincs szükségünk.
Nyilván, normális szülők esetében havonta-kéthavonta egyszer hazajárnánk és ők is jöhetnének. Így mi sem megyünk, az pedig kizárt, hogy anyám vagy az ő alkoholista apja betegye hozzánk a lábát.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!